Mámoros kígyók a gyűjteményben

Sokak szerint a lábatlan hüllők kígyók, mi több mérges kígyók. A trópusokon ez a félelem túlélést segítő beállítódás lehet, azonban az ott élők ebből nem csinálnak akkora ügyet, mint hazánk kígyószegény vidékén szokás. Számos népcsoport tiszteli, gyakran szereti a kígyókat. A „szeretet” nem feltétlen csodálatra méltó élőlényt, sokkal inkább gyógyszert, ízletes ételt, kígyópálinkát lát bennük. A Délkelet-Ázsia piacain beszerezhető turistabarát levekben a látványosan preparált kígyó mellett skorpió és némi gyógynövény is úszkál, erősítve a képzetet: ez kell neked! A múzeumok raktáraiban, kiállításain is találkozhatunk hasonlókkal, de ott egészen más célzattal és receptúra alapján készülnek halakból, kétéltűekből és hüllőkből folyadékos preparátumok. Az alkoholban a megfelelő koncentráció beállítása után hosszú évszázadokig tárolható és vizsgálható marad az abban tárolt élőlény maradványának alaktani és genetikai tulajdonsága.

A Savaria Múzeum gyűjteményében található 600 folyadékos preparátum többségét az 1970-80-as években az Alpokalján gyűjtötték. A kétéltűek és a hüllők minden faja védett Magyarországon, ezért képviselőikből az elmúlt harminc évben már nem pusztítanak el egyetlen egyedet sem gyűjteménygyarapítás céljából. Az elpusztulva talált és múzeumba került állatokkal azonban így is minden évben gyarapszik a környezetünk természeti állapotát dokumentáló műtárgyak száma. Ezek között található néhány ritkaságszámba menő „kígyópálinka” is, bizonyítva, hogy nem egészen alaptalan hazánkban sem a kígyóktól való félelem. A múzeum több mint százéves gyűjtésének eredményeként öt példány viperát is őriznek a palackok. Van itt keresztes vipera Somogyból, rákosi vipera a Hanságból, de Vas megye területéről nem gyűjtött senki mérgeskígyót a tudomány számára. Az évről évre visszatérő félelem az életünkre törő vasi mérgeskígyóktól a múzeum gyűjteménye és a térség kutatóinak tapasztalatai alapján csupán fóbia, vagy a szenzációhajhászás szülötte.