Szinkronizált Csalóka Péter és más felnőttes turpisságok

Már hat éve működik a Kemenesaljai Művelődési és Könyvtárban az Ultraviolák Bábcsoport, amelynek különlegessége, hogy felnőtt bábosok veszik a kezükre a bábokat a paraván mögött. (Bár készült már Ultraviolák-előadás óriásbábokkal is.) A gyakran turnézó szabadidős társulat vezetője Nagy Márta. (Ő alapította és vezeti a városi általános iskola Tücsök Bábcsoportját is, amely rendszeresen ér el előkelő helyezéseket országos fesztiválokon.)

Az Ultraviolák története a testedzéssel kezdődött: a „multifunkcionális” Nagy Mártához a KMKK-ba akkor éppen tornázni járó celli lányokat, asszonyokat nyerte meg a bábozásnak a fitneszfoglalkozások vezetője. (Aztán következtek a művelődési ház munkatársai, a zeneiskola tanárai – és így tovább.)

Az Ultraviolák hivatalosan is a KMKK művészeti csoportja, a próbákat egy földszinti kis kuckóban tartják (a könyvtár „felségterületén”). Házon belül most költöztek. Az a terem, amelyet korábban a bábosok használtak, hamarosan kiállítótér lesz: ott helyezik el Szilágyi Mária keramikusművész hagyatékát, amely évtizedekkel ezelőtt ajándékozással került a celli önkormányzat birtokába. (Éppen itt az ideje méltó módon „közszemlére tenni” az impozáns gyűjteményt.)

Az Ultraviolák kedd esti Csalóka Péter-bemutatójára a KMKK Móritz Galériájában gyülekezik a közönség. (A galériának, pontosabban az aktuális kiállításnak még lesz jelentősége.) A város adventi fényekben pompázik: kinn már igazi premierhangulat van. Benn is érezni a várakozás feszültségét: a galéria végében fölállított paraván vásári játékokat idéz. Pálné Horváth Mária, a művelődési központ igazgatója a házigazda szerepében kíván jó szórakozást Csalóka Péter elévülhetetlen történetéhez. A mesélő Nagy Márta hangján szólal meg:

...szétlibbenti a meggypiros függönyt, kezdődhet a játék, amelyben a Weöres Sándor-történet címszereplője (körülbelül úgy, mint Lúdas Matyi) többször próbára teszi az önélegült („mit értetek ti az igazsághoz, én vagyok a bíró”), de nem túl eszes elöljárót. És végül természetesen őt, Csalóka Pétert veszi a vállára a falu: közfelkiáltással megválasztják bírónak.

Az ügyesen mozgatott, bájos kesztyűsbábok – tervezőjük, készítőjük Pető Ferenc – maximálisan lekötik a közönség figyelmét, de van itt más turpisság is. Nem véletlen, hogy első pillantásra hihetetlenül komolynak tűnő férfiemberek össze-összekuncognak a nézőtéren. Nem kell a paraván mögé bújniuk: „szinkronszínészek”, már jó előre a hangjukat adták az előadáshoz. (Utószinkron? Előszinkron? Attól függ, honnan nézzük.) Minden szereplőnek fölismerhető, a figurához illő „hangkaraktere” van: a szinkron működik. A helyszínváltást gördülékeny kulisszaváltással oldják meg: mintha diafilmet néznénk, úgy változik a háttér. És amikor túlságos föllebben a festett textil, a háttérben napraforgós festmény tűnik föl, a galéria aktuális kiállításáról. Mintha direkt azért került volna oda, hogy része legyen a bemutatónak.

Nagy Márta csoportvezetőként és rendezőként premierajándékokkal köszöni meg kollégáinak a munkát. A Csalóka Péter-bábot mozgató Tóth Gergő bicskát kap (a lófarok levágása miatt), bicska jár Csalóka Péter „magyar hangjának”, Bejczy Károly igazgató úrnak is. A bírót mozgató Könczöl Gergőnek és „magyar hangjának”, Bálint Istvánnak jól jön az ördöglakat: észfrissítőnek. Mindenki megkapja a magánét: a huszár hangjáért Szalóky Attila, a díszletezésért Molnár Istvánné Erzsike és Panyi Kitti, a bíróné hangjáért Bejzcyné Németh Tünde. Csalókánénak duplán is jár a főzőkanál: Kovács Gyöngyi nemcsak a bábot mozgatta, hanem a hangját is kölcsönadta a tűzrőlpattant menyecskének. Benke Csaba és Perjési Norbert a „tömegjelenetekben” vett részt, Radányi Károly a zenével járult hozzá az előadás létrehozásához. Pető Ferenc tűkészletet kapott premierajándékba: legyen mivel újabb bájos bábokat varrnia az Ultravioláknak.