Esti különóra a slam poetryről

Már augusztus óta tervezte a költözést a Savaria Slam Poetry csapata. Mindig érdekes megtapasztalni, hogy hova milyen közönség érkezik. Hiszen ahányféle hallgatóság, annyiféle előadás. Ez a műfaj igazi sajátossága.

A megszokott estek mindig egy versenytémára épülnek, amelyet vendégslammerek és a közönségből választott zsűritagok értékelnek. Emellett persze mindig van lehetőség témán kívül is előadni, az estek elején ugyanis általában szabad a mikrofon.

Viszont az új helyen nincs színpad. Nem is kell. Nincs mikrofon sem. De túlkiabálni sem kell senkit. Mindenki azért jött, hogy többet tudjon meg a műfajról, valamint a slam poetry helyi képviselőiről. Ez most egészen bensőséges. A szöveg után senki sem menekül a helyére, hanem mesél a szövegről, magáról. A jelenlévők elkezdenek nyitni egymás felé, kinek mi a slam.

A képzeletbeli színpad itt is szabad bárki számára, de azért az est két házigazdája, Székely Zoárd és Varga Mátyás lelkesen szólítgatják, buzdítják a zugírókat: itt a lehetőség.

Társadalomkritikától indítják a témát, egészen a kísérletezős, lélekmarcangoló írásokig. Paukovics Gergely például egy dallamra írta meg szövegét, majd kicsit később újraírta és az eredmény elképesztő. Egy kicsit Allen Ginsberg hullámzása is belebújt. De ez nem baj. Mert ez a halkan forrongó csapat egy egész nemzedék üvöltése.

Így is történik – bár talán nem tudatosan – hogy közösen írják a jövő gondolatait, bár olykor talán nagy szavakat, de nem a vastaps learatásáért. A megértésért.