A szombathelyi cérnahang vokál

„Egyszer régen az irkámon, született egy ákombákom”: gyermekek százai, ezrei aludtak és alszanak el ma is ezekre a sorokra. De nem ezen a koncerten. Itt most gyermekek százai szaladnak apró barátaikat keresve a sorok között, táncolnak és guggolnak, nevetnek és sírnak felváltva.

És énekelnek, ahogy csak bírnak. Ilyen az igazán hálás közönség: tapsol, amikor megkérik, és megmutatja, milyen hangosan tud sikítani, amikor az a feladat. Halász Judit meg is állapítja: jó hangú kórus állt össze – megalakult a szombathelyi cérnahang vokál.

Bár már a koncertindító Csiribiri, csiribiri kezdetű Weöres Sándor-vers megzenésítése alatt tánctérré alakult a sportház hatalmas rendezvénycsarnoka, a zenekar így is képes volt fenntartani az apróságok figyelmét: tapssal, énekléssel, apró mondókák ismételgetésével.

Élmény látni, hogyan érnek össze generációk néhány dalban. A koncertre látogató édesanyáknak is szüleik énekelték, hogy „Sehallselát Dömötör, buta volt mint hat ökör”, vagy hogy „mindenik embernek a lelkében dal van”. És tényleg: legyen az kisember vagy nagyra nőtt óvodás, szipogó kisbaba vagy iskolás kislány – ha ezekről a dallamokról van szó, akkor eltűnik a kor, nem számít néhány szám. Mind gyermekek vagyunk, csodákról álmodunk és ha vége: örömmel tapsolunk.