Ne vágj szomorú képet, Mása! – Anton Csehov 160. születésnapjára

Voltaképpen ezt a kérdést teszi föl minden Csehov-előadás is, és ezen a téren igazán nem panaszkodhatunk. Körülbelül egy éve mutatta be a szombathelyi Weöres Sándor Színház a Három nővér vadonatúj Hamvai Kornél-fordításából készült Három lány-előadást. Réthly Attila rendező a szereplők bonyolult, több mint száz év után is titkokat rejtő kapcsolatrendszerét próbálta meg fölfejteni, miközben a szombathelyi színház ­jelenére-jövőjére is rákérdezett.

Ezekben a hetekben a szintén születésnapos, 2020-ban 40 éves celldömölki Soltis Lajos Színház készül Csehov-­bemutatóra: február közepén kerül színre a Három nővér, Sardar Tagirovsky rendezésében. Ha Réthly Attila – szigorúan a szövegre alapozva – magának a történetnek az elmesélésére koncentrált, akkor Sardar Tagirovsky – természetesen szigorúan a szövegre, az eredetire és Kosztolányi fordítására alapozva – mintha a drámába foglalt archetipikus, szimbolikus tartalmak kibontásából indulna ki. Két érvényes út: Csehov – az egész világ. És miközben szereplői gyakran morfondíroznak azon, hogy mi lesz száz, kétszáz, háromszáz év múlva, ő maga – mint a legnagyobbak annyiszor – megelőzte saját korát. Olyan törésekre, szakadásokra, változásokra érzett vagy látott rá, amelyekkel úgy igazán most szembesülünk. Persze, csak óvatosan. „És mi van a Három nővérrel? A levelekből ítélve mindnyájan elképzelhetetlen ostobaságokat hordtok össze” – írta Csehov 1901. január 20-án Olga Knyippernek, aki Mása szerepét kapta a Moszkvai Művész Színház Három nővér-ősbemutatójában, Sztanyiszlavszkij rendezésében. A levél így folytatódik (fordítója Radnai Annamária): „A 3. felvonásban zaj… Miért kéne zaj? A zaj a távolban, a színfalak mögött van, tompa, kusza zaj, viszont a színpadon mindenki fáradt, majdnem alszik… Ha a 3. felvonást elrontjátok, akkor az egész színdarab tönkremegy. És engem, öregségemre, kifütyülnek. (…) A 3. felvonás a tűzvész farsangi éjszakája, aztán már csak a búcsú van hátra: a Prozorov-házban egyetlen Prozorov lány sem marad. Moszkva távolodik, de nem halványul. Ami a kifütyülést illeti: arról persze szó sem volt. Az önironikusan emlegetett öregségről pedig csak annyit: Csehov alig múlt negyven, amikor megírta a Három nővért. Más alkalommal aggódva írta Olga Knyippernek – leendő feleségének: „Jól játszol, ducikám? Jaj, vigyázz! Ne vágj szomorú képet egyetlen felvonásban sem. Haragosat lehet, de szomorút nem. Az olyan emberek, akik régen hordozzák magukban a bánatot és már hozzászoktak, csak fütyörésznek és gyakran elgondolkodnak.” Aztán: „Emlékezz, hogy nevetős és haragos vagy.”

Emlékszünk. Nevetünk. Haragosak vagyunk. Mennénk Moszkvába.