Szikrák, lábak, szerelmek – A 40 éves Soltis Lajos Színház színészbálja a felnőttkorba lépett (Fotógalériával)

Vannak itt még különös összecsengések. Ahogyan a színészbál vendégeit a hagyomány szerint ezúttal is köszöntő Fehér László polgármester megjegyzi: jövőre megint évforduló várható, akkor lesz húsz éve, hogy a Sitkei Színkör Celldömölkre költözött: a város befogadta. És bár a költözés annak a tragikus balesetnek a következménye volt, amelyben nemcsak a színkör művészeti vezetője, a neves vajdasági színész-rendező, Soltis Lajos vesztette életét, hanem a színkör két fontos színésze is, a társulat képes volt talpra állni és megújulni új otthonában.

Olyannyira, hogy ma már a független színházi szcéna nehezen kategorizálható, rendszeresen kiemelkedő teljesítnényt fölmutató formációjaként tarthatjuk számon. Nagy Gábor, a Soltis Lajos Színház és a jogelőd Sitkei Színkör alapítója, vezetője – ezúttal hófehér sálban – szintén a hagyomány szellemében szédítő számokban összegzi a múlt évet: előadások, bemutatók, fesztiválszereplések és fesztiváldíjak, saját fesztivál, szakmai tábor, turnék és vendégjátékok – erre csak koccintani lehet. Ahogyan a hosszan sorolt támogatókra is: sokan ajánlottak föl tombolatárgyakat.

A bál ötlete egyébként a KMKK igazgatónőjétől, Pálné Horváth Máriától származik: az idő bebizonyította, hogy jó ötlet volt. A társulat Celldömölkön elsőként a művelődési központban kapott helyet – az együttélés összes előnyével és hátrányával –, végül pedig az önkormányzat a színház rendelkezésére bocsátotta a volt Szikra mozi épületét, amely ma már kívül-belül igazi színház. Nagy Gábor díszvendégként mutatja be a Vasvirág Hotel nagytermében – a színészbál hagyományos helyszínén – Sardar Tagirovsky rendezőt, aki ezekben a hetekben a celli társulattal dolgozik: készül a jubileumi díszbemutató. Csehov csodálatos, több mint száz év után egyre erőteljesebben ragyodó drámájában (komédiájában) is nagy szerepet kap egy majdnem színre kerülő farsangi mulatság. (Vagy lehet, hogy maga a Három nővér egy nagy álarcosbál?)

A színészek és színházbarátok tizennyolcadik bálján persze senki nem inti le, tanácsolja el a muzsikusokat. A konferansziészerepet Pesti Arnold és Temesi Zsolt vállalta, a „jó zsaru, rossz zsaru” koreográfia szerint. Arnold tartja kordában-mederben az estét, és ez hozzá illő szerep; nem is szerep. Zsoltról már régóta tudjuk, hogy eredeti módon értelmezi a báli eleganciát, különös tekintettel a (felemás) zokniválasztásra. Ezúttal Celldömölk címerének színeit választotta. De nemcsak a zokniknak, hanem a szavaknak is megszállottja, így aztán rövid úton eljut a báltól a lábig (ha egyszer farsangkor minden úgyis megfordul), a lábtól pedig a táncig (ami meg a bál lényegi eleme.)

A Soltis Lajos Színház saját nevelésű, tehetséges stúdiósa, Fogl Noémi énekszámokkal készült. Az alaphangot a Ha én rózsa volnék... adja meg, aztán gyorsan eljutunk kétszázhúsz fölé. És ez még nem minden. Alkalmi zenekar robban be a mágikus térbe, amely szinte szikrázik: Noémi mellett Temesi Zsolt, Horváth Nóra, Gregorich Domonkos erősíti a csapatot, amely saját dalt hoz, a belső Soltis-mitológiát építve.

Föltálalják a vacsorát, aztán Pesti Arnold nyitótáncra invitálja a közönséget, a báli lábakat Bendzsó hozza mozgásba. Arnold mindjárt jó példával jár elöl: táncba viszi menyasszonyát, a báli szervezésből most is oroszlánrészt vállaló Marton Mercédeszt. Ez a színház: szerelem, szabadság.