2020.02.08. 07:00
Rendhagyó emlékezés a Gazdag Erzsi-évfordulón
Rendhagyó megemlékezéssel készült az evangélikus középiskola Gazdag Erzsi halálának évfordulóján.

Kriston Zille és Kumánovich Kata a Bersek-iskolából érkezett az élményfestésre
Fotó: Unger Tamás
A költőnő az evangélikus leánylíceumként alapított intézményben érettségizett 1936- ban, a KiTEKIntő sorozatban tegnap ugyancsak öregdiákok élményfestéssel, horgolással idézték az emlékét.

Fotó: Unger Tamás
„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”, ezzel a Simone Weil-gondolattal vezette be Illés Péter igazgatóhelyettes az iskola egykori magyar szaktantermében, mostani emlékszobájában rendezett ünnepséget. Azt mondta, a Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium különösképpen vágyakozik arra, hogy foglalkozzon Gazdag Erzsi munkásságával, életben tartva emlékét.
Rendhagyó emlékezés a Gazdag Erzsi-évfordulón
Az Itt a tavasz című vers segített a lelki ráhangolódásban, utána az élményfestésre jelentkezett diákok Tárczy Orsolyával, a horgolásra vállalkozó tanárok Kovács-Bognár Erikával merültek el az alkotásban. Hófehér vászonra virágokat, csibéket, lepkét festettek a gyerekek akrilfestékkel; a felnőttek néhány óra alatt megtanulták a horgolás alapjait: baglyot készítettek.