"Berlin a komfortzóna, Londonnal csak nyerhetek" - Mágedli Maja szombathelyi jazz zenésszel beszélgettünk

Túl van a diplomakoncertjén, nem is akármilyen sikerrel; egy zenekarral énekel, fellépési lehetőségeket keresnek, de keresztülhúzza a számításaikat a járvány. Profi videóklip készül az egyik szerzeményéhez – időről időre érkeztek hírek a fiatal tehetségről, aki szeptember elején két hetet Magyarországon töltött. Szombathelyen kérdeztük meg Maját, hol tart most a szakmai útján. Óhatatlan, hogy a múlt is szóba került: 1996 júniusában nemcsak zeneszerető, hanem zeneértő családba született.

– Anyukám klasszikus zenész, szolfézs-zeneelméletet tanít. Rengeteget jelentett, hogy hallottam őt zongorázni, gitározni, énekelni. Állítólag előbb énekeltem, mint beszéltem: halandzsa nyelven kristálytisztán adtam elő a dalokat. Hatévesen zongorázni kezdtem, mondván, erre mindig szükségem lesz, bármilyen hangszert választok a későbbiekben. Jól ment a játék, de rettenetes lámpalázam volt minden koncert előtt, a stressz elvette az élvezetet. Egy-két évvel a művészeti gimnáziumi felvételi előtt döntöttem úgy, hogy éneklésre váltok. Magyar Szilviánál kezdtem, aki klasszikus énekművész, de nyitott a könnyűzenére. A továbbtanulást, a jövőmet mindig külföldön képzeltem. Berlinre és az ottani jazz tanszakra az énektanárnőm, Kazai Ágnes hívta fel a figyelmét. Rajta kívül az azóta elhunyt Winand Gábor készítettek fel a felvételire. 

- Nem számítottam azonnali sikerre. Kétszáz jelentkezőből három énekest vettek fel, én voltam a legfiatalabb az iskolában, ahol a legendás Judy Niemack amerikai jazz énekes lett a professzorom. A képzés nagyon magas szintű. Az első két évben megtanultuk az alapokat, az elméletet, rengeteg etűdöt, sztenderdeket, hogy meglegyen a repertoár. Utána lett hangsúlyos a komponálás és a szabad improvizáció, ami arra sarkallt, hogy megtaláljuk a saját stílusunkat. Az eredetileg négyévesre tervezett program végén szinte mindenki halaszt, amivel időt és gyakorlási lehetőséget lehet nyerni az amúgy fantasztikus, családias, támogató közegben. Az utolsó fél évben sokat fejlődtem, volt idő írni a saját zenémet. 2020-ban diplomáztam, a Covid kellős közepén – meséli Maja. 

És hogy mit adott az iskola? A tanárokat említi először: a jazz világ krémjétől tanulhatott. Judy Niemack pedig, miután tanítványa diplomázott, amolyan tündér-keresztanyja lett. Emberileg, szakmailag is inspirálja, ami „különösen szép”, hiszen a tradicionális jazzt képviseli, Maja viszont egyre inkább egy kevert stílus felé húz, amibe a popdalok írása is belefér.

A diplomakoncertjére visszatérve úgy fogalmaz, ez volt a végső termék, amit be kellett mutatniuk. 

– Egyórányi saját zenét kellett játszanunk stílusmegkötés nélkül. Ha nem saját szerzeményt, akkor saját hangszerelésű darabot. Az időpont és a helyszín volt adott, minden mást – a zenekar és a program összeállítását – sokszínű legyen, érdekes, de nem túl csapongó –, a próbákat és a koncertszervezést, a dalok közötti megszólalásokat mind ránk bízták. Be kellett bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk önmagunkat menedzselni és van elképzelésünk arról, hogyan létezünk zenészként a színpadon. Az enyém nem mainstream jazz, inkább kortárs produkció volt. A több hónapos felkészülés során a legnagyobb stresszt az jelentette, ami a való életben is: mindenki elfoglalt, sokat játszik, nehéz volt időpontokat találni a próbákra. 

A diplomakoncert óta, már a „mély vízben” magánvállalkozóként megtapasztalta azt is, milyen nagy kihívás egy jó zenészekkel teli nagyvárosban fellépési lehetőséget találni.

– A Covid 19 miatt szigorú szabályok között éltünk: Németországban fél évvel ezelőttig egyáltalán nem lehetett koncerteket szervezni. Szerencsére az állam anyagilag támogatta a művészetet, ami néhány hónapig segített túlélni. Másrészt le kell számolni az illúzióval, hogy ha valaki tehetséges, az után kapkodnak. Épp ellenkezőleg: magunkat kell eladni a piacon, folyton jelen lenni a közösségi médiában, ami nekem még nehéz terep. Elkezdtem online oktatni. Nagyon élvezem a közös munkát a magyar, svájci, olasz és berlini diákjaimmal. Van, akit a zeneelmélet érdekel, holott nincsen komoly terve vele, más azért énekel, mert el akar menekülni a mindennapok stresszéből, és olyan is, akinek dalszerzést, szolfézst, hallásfejlesztést tanítok. Közben folytatjuk a munkát a diplomakoncertre alakult Foyl Aka zenekarral: jazzt játszunk soul-pop beütéssel. Felvettünk egy albumot, ami néhány hónap múlva jön ki. Izgalmas, mert ez lesz az első saját lemezem, saját szerzeményekkel. A dalok filozofikusak, a gyász öt szakaszát járják körül. Olyan téma, amihez mindenki tud kapcsolódni. A lemezzel már felléptünk, túl vagyunk egy észt turnén, és lesznek még koncertek – ígéri Maja, aki most kimondottan jól érzi magát a bőrében. Hálás a helyzetéért és kiváltságosnak érzi magát sok szempontból. Nagy hír, hogy jövőre Londonba költözik.

– Ösztöndíjjal felvettek egy neves könnyűzenei akadémia, a The Institute of Comtemporary Music Performance egyéves mesterképzésére. Dalszerzést tanulok majd némi producerkedéssel. Kell most egy másik perspektíva, a kettőből áll majd össze, mit szeretnék csinálni. Berlin mostanra az otthonom lett, a komfortzóna. Nem akarok minden hidat felégetni, de Londonnal csak nyerek. Megnyílhat egy másik kapu: kiadóknak dolgozhatok és másoknak is írhatok számokat. A színfalak mögött lehetek kreatív, mellette felléphetünk a zenekarral és taníthatok is – mondja.

A kérdésre, hogy a szombathelyi közönség találkozhat-e még vele, úgy felel: – Nem feltétlenül vágyom rivaldafényre, szeretem a kisebb, intim hangulatú koncerteket. Szívesen fellépnék itt. Elhoznám a fiúkat is, mind jó zenészek. Az kell hozzá, hogy hívjanak, keressenek.