Hétfőn zárul

2022.11.06. 20:26

Díjeső, ünnep a zsidó fesztiválon

Filmvetítéssel, előadásokkal, koncertekkel és díjesővel tarkított a Szombathelyi Zsidó Fesztivál, amit a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége támogatásával rendeznek meg.

Tömböly Ágnes

Mayer László és Márkus Sándor is átvehette a Szombathely Zsidóságáért emlékplakettet, a háttérben középen Sugár Judit

Fotós: © Unger Tamás

A programsor első napján, szombaton a Bernstein Béla Kulturális Központban Groó Diána Regina című dokumentumfilmjét vetítették. A filmrendezővel Tanai Ibolya beszélgetett az első női rabbi – Regina Jonas – életútjáról és a film hétéves készítésének kihívásairól is. A szombathelyi kötődések is hangsúlyt kaptak: az eseményen részt vett Groó Diána nagymamája, Hoffmann Judit, aki itt született, és a családban egyedüliként térhetett haza a haláltáborból. Vasárnap Frölich Róbert országos főrabbi előadása után Darvas István, szombathelyi főrabbi A vitatkozás jelensége a zsidó hagyományokban címmel osztotta meg gondolatait. 

Heisler András, a Mazsihisz elnöke emlékeztetett: a háború előtt 800 ezer zsidó élt Magyarországon, azután mintegy kétszázezren maradtak. Utalt arra: ma a 100 ezer zsidó polgár 80 százaléka budapesti. Emiatt is fontosak a vidéki településeken azok a jelek, amiket a zsidó közösség hagy. 

– A szombathelyi zsidóság akkurátusan helyezi el ezeket a jeleket: a kisgyermek ajtóra akasztott kabátja, a Szemtől szemben kiállítás, Heimler Jenő domborműve, a temetőben a sírhelyek – sorolta a példákat. Végül bejelentette: elnökségük Márkus Sándornak ítélte a Magyarországi Zsidóságért-díjat, amit decemberben Budapesten adnak majd át. A programsor az egykori neológ zsinagógában, a mai Bartók Teremben folytatódott, ahol Moran Birman, Izrael magyarországi nagykövethelyettese is köszöntötte a megjelenteket.

 – Átérezhetjük ennek az épületnek, a zsidó közösség központjának a történetét, a jelenét, mint a zene és a kultúra központját, a Savaria Szimfonikus Zenekar otthonát – mondta. Nemény András polgármester a zsidó hitközség élén 12 évig szolgáló Márkus Sándorról beszélt, arra biztatva a tiszteletbeli elnököt, hogy vigyázó tekintetét tartsa még sokáig a szombathelyi zsidó közösségen, majd a város elismerését is átadta. Sugár Judit, a hitközség elnöke és Márkus Sándor ezután oklevéllel ismerte el Várnainé Balogh Beátát, a Zrínyi Ilona Általános Iskola tanárát. 

A Szombathely Zsidóságáért emlékplakettet Heisler András, dr. Katona Attila történész, Mayer László levéltáros és Márkus Sándor kapta meg első ízben. Müller Péter Sziámi és barátai – Kováts Kriszta és Novák Péter – Leonard Cohen-estjével zárult a műsor. 

A Szombathelyi Zsidó Fesztivál hétfőn18 órakor Szép Gábor Bence stand-up estjével és Danics Dóra koncertjével folytatódik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában