Mintha Kányádi Sándor ülne be közénk – Bogdán Zsolt és a Kaláka a WSSZ-ben

Vannak vidékek című Kányádi Sándor-estjét hozza el a szombathelyi Weöres Sándor Színházba november 23-án Bogdán Zsolt színművész (Kolozsvár) és a Kaláka együttes. Mert a vers az, amit mondani kell. Énekelni kell.

Ölbei Lívia

A Kaláka és Bogdán Zsolt (jobbról a második) együtt hozta létre a Kányádi-estet

Forrás: VN/WSSZ

Kányádi Sándor beszélt arról egyszer régen, egy (Vas megyei) író-olvasó találkozón, hogy nincs olyan magyarok lakta település, ahol a legendárium szerint Petőfi meg ne fordult volna. A költő – aki különben él. Lassan Kányádi Sándorról is el lehet mondani ugyanezt. Mintha szinte mindenki személyes emléket őrizne róla. Tőle való az a sokat idézett definíció is, amely szerint “a vers az, amit mondani kell”. Látszólag csak egy csillogó fordulat, valójában tágas, időben-térben végtelen világok nyílnak meg benne. A híres meghatározás nem önmagában áll, Kányádi Sándor megírta a jelenetet, amely a mondást úgy foglalja magában, mint gyöngyöt a kagyló:

“A vers az, amit mondani kell. Ezt válaszolta egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikor a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben - mint a háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot -, ijedtemben visszadobtam:

- Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers?

- A vers az - kapaszkodott tekintetembe bátorításért -, amit mondani kell. Derültség tarajlott végig a termen. Csak mi ketten álltunk megilletődve. Ő egy kicsit a bumerángtól szabadulás könnyebbségével, s hálásan is ugyanakkor, amiért nem nevettem ki. Én meg annak a súlya alatt, hogy ez a kisfiú kimondta, amit én régóta sejdítek, hiszek s el-elmondok, ha nem is ilyen egyszerűen.

A vers az, amit mondani kell.

Mintha valami távoli, az idők kezdetétől hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg.

Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét.

Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna.

Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk.

A vers az, amit mondani kell.”

A Kaláka együttes pályája mintha ebből az állításból bomlott volna ki. A mondástól csak egyetlen lépés az ének – még akkor is, ha nem minden vers tud dalként, énekelve megszólalni. Ha a Kaláka megszólítja – akkor megszólal.

A Kaláka Bogdán Zsolt színművésszel (Kolozsvári Magyar Állami Színház) szövetkezve hozta létre a Vannak vidékek című Kányádi Sándor-előadást (szcenírozott, zenés irodalmi estet). Az ajánló szerint: „A Kaláka együttes pályafutásának 50. évébe lépve elhatározta, hogy Bogdán Zsolttal a filmekből, előadóestjeiről (többek között Ady műsoráról) ismert kiváló kolozsvári színésszel közösen előadást tart Budapesten a Vigadóban és a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, melyen az ezredforduló legnagyobb magyar költője, Kányádi Sándor verseit hallhatja a közönség.” A bemutatót 2019. május 8-án tartották meg a Pesti Vigadóban, aztán május 15-én Kolozsváron az Állami Magyar Színházban. Azóta többfelé elvitték a Kányádi-estet, amelyet november 23-án a szombathelyi Weöres Sándor Színházban láthat a közönség. Bogdán Zsolttal egyszer interjút készített a Hamlet.ro, a bevezető így hangzik: „Mert egyszerűen nagyon jó. Főszerepekben, mellékszerepben

egyformán jó. Jó, ha szereti a szerepét, de akkor is, ha nem tud megbarátkozni vele. Mert mindent elsöprő szenvedéllyel játszik. Az ujjai köré csavarja közönségét. Mert ha színpadon van, valami miatt őt kell nézni, a legkisebb rezdülésére is figyelni kell.”

Bogdán Zsolt hamarosan a WSSZ színpadán – és akkor a Kalákáról és Kányádiról még nem is beszéltünk.

Kányádi Sándor: Előhang

vannak vidékek gyönyörű

tájak ahol a keserű

számban édessé ízesül

vannak vidékek legbelül

szavak sarjadnak rétjein

gyopárként sziklás bércein

szavak kapaszkodnak szavak

véremmel rokon a patak

szívemben csörgedez csobog

télen hogy védjem befagyok