2023.05.09. 18:04
Petőfi Ostffyasszonyfán töltött „boldog nyárról” emlékeztek meg - fotók
Petőfi Ostffyasszonyfára való érkezésének 184. évfordulójáról és a településen töltött „boldog nyárról” emlékeztek meg kedden délután – a Petőfi-kerítésre 21 Ostffyasszonyfához kötődő vers és versrészlet, valamint forradalmi versek is kikerültek.
Forrás: Unger Tamás
A megemlékezésen dr. Mesterházyné Jánosa Magdolna helytörténeti kutató, az ostffyasszonyfai Petőfi-kultusz egyik életben tartója idézte fel Petőfi ostffyasszonyfai „boldog nyarának” emlékeit. Petőfi feltehetően május 6-án érkezett meg a településre Salkovics Péterhez, ott kötött barátságot Orlay Petrich Somával és itt szeretett bele Tóth Rózába – az ott töltött négy hónap emlékét számos vers őrzi, ezek közül 21 teljes költemény és verstöredékek kerültek ki az önkormányzati hivatalt ölelő Petőfi-kerítésre.
Petőfi megemlékezés Ostffyasszonyfán
Fotók: Unger TamásA délután során a művelődési ház előtt álló Petőfi-szobornál is megemlékeztek a költőről – koszorúkat, virágokat helyeztek el, verseket szavaltak az emlékműnél. Ezt követően az emlékezők közösen tekintették meg a helytörténeti kutató vezetésével a Petőfi-emlékszobát.