Alattuk a föld, fölöttük az ég: a ManoAmano Circo az Atlanti-óceán partjáról

Ana Clara Manera és Martin Umerez két előadást is hozott a fesztiválra. Akrobaták, artisták, színészek, bábművészek (fizika és lélektan kéz a kézben jár – vagy mondjuk a levegőben). 

A Ferences-kertben először szombaton délelőtt láthattuk őket, a Hárman vagyunk című előadással, amelyhez nem kell más, csak egy jól kipányvázott, hat méter magasba nyúló kínai rúd (a tetején tenyérnyi korong, két cipőnek, két lábnak elég), jó zenék, egy bőrönd – amelyből előkerül a kesztyű, kalap, kabát  -; a két fantasztikus előadó. Hogy mi minden kell még? Könnyedség, nagyvonalúságkedvesség, a szó legszebb értelmében vett egyszerűség – és persze hihetetlen felkészültség, koncentrációs képesség. Csak a munka fáradságát fölülírja az elegancia. És kell bizalom. A közönségben – és egymásban. (Hibázni nem lehet.) 

Bár mostanában különösen csínján kell bánni a szavakkal, a ManoAmanóról nem lehet másképpen, csak szuperlatívuszokban beszélni. (Már ha kell egyáltalán beszélni.) Ebben az univerzumban a kreativitás és a képzelet tényleg nem ismer határokat – pedig voltaképpen nem történik „semmi különös”. Csak úgy mondanak el történeteket (tulajdonképpen szavak nélkül), hogy van hozzá humoruk, kreatívak, bánnak a testükkel, odafigyelnek egymásra (másképp nem megy) és a közönségre. És közben „legyőzik a gravitációt”.

A Hárman vagyunk előadás szombat délelőttről a bábjáték (animáció) magasiskolája. Ketten vannak – és mégis hárman. A kalap, a kesztyű, a kabát, a cipő – egyszer csak észrevétlenül lélegezni kezd: lelke van. Jár. Átölelhető. 

A Kinematos (szombat délutánról) tengerré varázsolja a szikrázó szombathelyi égboltot: a ManoAmano művészei repülésből és úszásból is leckéket adnak. És mi úszunk – és repülünk. 

Kovács Géza, a fesztivál-házigazda Mesebolt Bábszínház igazgatója anno körülbelül 25 évig ő maga is hasonló módon járta a világot (Rumi László és Pályi János voltak a társai ebben). Azt mondja, az utcaszínházi előadásokat látva régi emlékek ragyognak föl. Sőt: titokban újra kedvet kapott  az utcaszínházazáshoz. 

Ezek a világjáró (a bőrönd fontos eszköz plusz metafora), folyton úton lévő, közvetlen, fegyelmezett emberek a szabadság levegőjét hordozzák. Alattuk a föld, fölöttük az ég – bennük a létra. 

Azon a kipányvázott rúdon tényleg ég és föld között közlekednek: megteremtik az összeköttetést – amiről sokszor már nehéz elhinnünk, hogy létezik.