Kokoschka babája egyszer csak lélegezni kezd

Gergye Krisztián nemzetközileg is jegyzett társulata és a klasszikus képzettségű osztrák balerina, Gloria Benedikt (a két táncos koreográfiájával, Gergye-rendezésben) két éve mutatta be a Müpában a Kokoschka babája című előadást, amelynek szinte láthatatlan ugródeszkája (marionettzsinórja) a kortárs portugál szerző, Afonso Cruz azonos című, hihetetlenül sokrétegű, gyönyörű regénye. A képzőművész Kokoschka a bűvös múlt századfordulón tényleg elkészíttette hűtlen szerelme, sokak műzsája: Alma Mahler életnagyságú babamását, még társasági életet is élt vele. Élet és halál hajszálvékony mezsgyéjén jár magabiztosan az előadás, amely újraértelmezi nemcsak a táncot, hanem a bábot is (tervező: Hoffer Károly). Meg azt az elkoptatott fordulatot, hogy a báb „életre kel”. A múlt századforduló (a modern) meghatározó zeneszerzőinek dallamai mellett Drezda II. világháborús bombázása adja a háttérzenét, elvezetve az embert tárgynak (bábnak) tekintő holokauszthoz. Építés és rombolás, férfi és nő, szerelem és gyűlölet, öröm és kétségbeesés – varázslatos kortárs tánc, amilyet főleg Szombathelyen ritkán láthatunk.

Ez volt a Kokoschka babájából a tizedik előadás. (Nem tévedés: két év alatt összesen a tizedik.) Akinek volt szerencséje látni a Müpa Fesztiválszínházában a bemutatót (ahol egyszer csak kinyílik a tér, föltárva sebeit); aztán ott volt a Kőszegi Várszínházban, amikor két éve Gergye Krisztián ezzel az előadással ünnepelte meg 40. születésnapját (Kőszeg a szülővárosa), most megint elámulhatott azon, amit a Weöres Sándor Színház Márkus Emília Termében kapott. A kis tér mintha még inkább kikristályosította volna a részleteket – egyúttal erőteljesebben fölmutatta az egészet is. És akkor a háttérben föltűnő Szűts Miklós- és Vojnich Erzsébet-képek elementáris hatásáról még nem beszéltünk. Ki mozgatja láthatatlan zsinórjainkat?