FIBA

2017.11.14. 21:38

Brüsszelben a veretlen Körmend

Szerdán este 20.30-tól a Basic-Fitt Brussels otthonában folytatja FIBA Europe Cup-szereplését az Egis Körmend férfi kosárlabdacsapata.

Németh Zsolt

A Brüsszel ellen hazai környezetben 15 pontos Eric Fanningre bokasérülése miatt nem számíthatnak a körmendiek. Fotó: Szendi Péter

Az Egis Körmend az utolsó két csoportmérkőzés eredményétől függetlenül már biztosan ott van a FIBA Europe Cup következő körében. Ráadásul úgy, hogy a két selejtezőkört is beleszámítva a sorozat 32 csapatos mezőnyében egyedül a Rába-partiak veretlenek négy forduló után. Mondhatnánk, hogy tét nélküli lesz ez a meccs Ferencz Csabáék számára, de a csapat vezetőedzője, Gasper Potocnik nem így gondolja.

– A csapat egy nap pihenőt kapott a Pécs elleni siker után, de hétfőn este már edzettünk, és még az indulás előtt, kedden reggel is volt egy átmozgató foglalkozás. Sportemberek vagyunk, akik mindig győzni szeretnének, mindent megteszünk azért, hogy újra nyerhessünk. Ugyanakkor gondolnunk kell a Szolnok elleni, vasárnapi mérkőzésre is. Ezért fontos lenne minél jobban elosztani a játékperceket. Igyekszünk lehetőséget adni azoknak a játékosoknak, akik általában valamivel kevesebbet töltenek a pályán. De minden tőlük, a teljesítményüktől függ.

A Brüsszel ellen hazai környezetben 15 pontos Eric Fanningre bokasérülése miatt nem számíthatnak a körmendiek. Fotó: Szendi Péter

A hazai pályán 74-61-re legyőzött Brüsszel egy győzelemmel és három vereséggel a D csoport harmadik helyén áll.

– A Brüsszel egyre inkább javuló formát mutat. Az előző találkozásunk óta két játékost cseréltek, mindenképpen nehéz mérkőzésre számítunk – folytatta Gasper Potocnik. – Különösen azért, mert hazai pályán sokkal veszélyesebbek, mint idegenben. Legutóbb legyőzték a Balkant is, amely nem rossz csapat. De egyetlen céllal kelünk útra, hogy megnyerjük ezt a meccset is.

Márton Ádám beteg, Eric Fanning pedig továbbra is sérült, ők ketten itthon maradnak, a többiek viszont készen állnak a következő kupamegmérettetésre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában