Előkelő ötödik helyen zárt

2018.10.10. 18:16

Sikeres sakkolimpia után Lakos Nikoletta

A Haladás VSE-­Infraplan nagymesterével, Lakos Nikolettával a soraiban az előkelő ötödik helyen zárt a sakkolimpián a magyar női válogatott.

Pum András

Fotó: Almási Zoltán

Tizenhárom napon át a Fekete-tenger partján fekvő georgiai Batumiban rendezték a 43. sakkolimpiát. Az öttagú magyar női csapatot Hoang Thanh Trang, Gara Anita, Gara Tícia, Lakos Nikoletta, a Haladás VSE női nemzetközi nagymestere, valamint Terbe Julianna alkotta – Niki a harmadik vagy a negyedik táblán ült asztalhoz. A svájci rendszerű, 11 fordulós versenyen a magyar csapat hét győzelmet, két döntetlent és két vereséget gyűjtött be, 16 pontot szerzett – ezzel várakozáson felül, 150 ország között ötödikként zárt. Az olimpiai bajnoki címet Kína nyerte. A magyaroknak sikerült teljesíteniük a célkitűzést, azaz a legjobb tízbe kerülést. Lakos Nikoletta is kivette részét a sikerből: hatodik sakkolimpiáján hat mérkőzésen játszott, két győzelem, három döntetlen és egy vereség volt a mérlege – 3,5 pontot szerzett.

A magyar női válogatott. Balról: Antal Gergely szekundáns, Hoang Thanh Trang, Gara Anita, Terbe Julianna, Lakos Nikoletta, Gara Tícia, Papp Gábor szövetségi kapitány
Fotó: Almási Zoltán

 

– Nagy élmény volt az olimpia remek körülményekkel, ugyanakkor borzasztóan fárasztó is – mondta Lakos Nikoletta. – Csupán az ötödik nap után volt egy szabadnapunk. A meccsek három órakor kezdődtek, s mivel gyakran négy-öt órás partikat játszottunk, este hét-nyolc volt, mire befejeztük a játszmákat. Vacsora után, este tíz óra felé elemeztük ki másnapi ellen­felünket. Mivel csak a következő nap délelőtt tíz órakor derült ki, hogy az aktuális ellenfél öt játékosa közül melyik négy ül asztalhoz, megesett, hogy egy új játékos ellen kellett felkészülnünk. Ami a csapat szereplését illeti, várakozáson felül teljesítettünk. Első táblásunk kimagaslóan játszott, mi, többiek nagyjából az Élő-pontszámunknak megfelelő teljesítményt nyújtottunk. A verseny első fele nem sikerült túl jól a csapatnak, a Georgia második csapatától elszenvedett vereséget követően csak a 46. helyen álltunk. Aztán hirtelen megindultunk felfelé, például a nagy esélyes Indiát számunkra is meglepően simán vertük. Pedig az indiaiak valamennyi táblán jóval nagyobb Élő-pontszámmal rendelkeztek. De mi végig kiegyensúlyozottan, igazi csapatként küzdöttünk, ezért is sikerült megszereznünk a nagyon előkelő ötödik helyet.

Egy olimpia annyiban más, hogy itt nem elsősorban magadért, hanem a csapatért játszol. Tehát hiába érzed úgy, hogy egy döntetlen körüli állásból ki tudnál hozni egy győzelmet, ha a szövetségi kapitány azt mondja, jó a remi, akkor elfogadjuk a döntését. Annak ellenére, hogy jelenleg a Magyar Sakkszövetség nincs könnyű anyagi helyzetben, és előzetesen nem tudta támogatni a felkészülésünket, fantasztikus eredményt értünk el. Ami a saját teljesítményemet illeti, örülök, hogy ilyen sok, 14 évnyi válogatottbeli kihagyás után is beépültem a csapatba, és úgy érzem, a rutinommal hasznos tagja is voltam. Fontos volt, hogy az első, az írek elleni meccsemet megnyertem, ami sokat jelentett a folytatásban. Csupán amiatt van hiányérzetem, hogy egy-két döntetlen játszmát a játék képe alapján akár meg is nyerhettem volna. Ami a folytatást illeti, december elején a magyar női bajnokságon veszek részt. A válogatott? Ez még képlékeny, jövő­re – szintén Batumiban – rendezik az Európa-bajnokságot. De az még odébb van, egyelőre a közelgő feladataimra koncentrálok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában