2019.11.01. 18:21
A vasszentmihályi Rátkaiék sikere
A Vasszentmihály csapata nyerte meg a hetedik alkalommal megrendezett Magyar Sakkvilág Kupát.
A Vasszentmihály csapata (balról): Rátkai Imre, Rátkai Balázs, Rátkai Marianna, Rátkai Bálint
Fotó: Vasszentmihály
Hagyományosan Ászár önkormányzata rendezi meg évről évre – a régi Szabad Föld Kupák és falusi szpartakiádok mintájára – a Magyar Sakkvilág Kupát. Október végén hetedszer volt házigazda a Komárom-Esztergom megyei község – a rendezvényen a Kárpát-medence magyarok lakta, kétezer fő alatti lakosú településinek négyfős sakkcsapatai vehetnek részt.
Ebben az évben 21 együttes küzdött meg a bajnoki címért, köztük két Vas megyei: Vasalja-Szalafő közös csapata és Vasszentmihályé. Vasszentmihály kvartettje a verseny előtt a 11. helyen állt az erősorrendben. A Rátkai Marianna, Rátkai Balázs, Rátkai Bálint és Rátkai Imre összetételű együttes azonban kimagaslóan teljesített.

Fotó: Vasszentmihály
A kilencfordulós, 20-20 perces játékidejű partikból álló találkozókon hat ellenfelüket legyőzték a vasszentmihályiak, eggyel döntetlent játszottak, csak két vereségük volt – ők szerezték meg az első helyet 19 ponttal a 18 pontos Böde-Csatár-Tófej és a 17 pontos Szigliget előtt. Egy különdíjat is sikerült bezsebelni: Rátkai Marianna lett a torna legjobb női sakkozója. A másik Vas megyei csapat, a Vasalja-Szalafő Lőrincz Zoltán, Hertelendi Árpád, Horváth László, Pass Attila összeállításban a 19 helyet szerezte meg.