röplabda

2020.01.31. 21:36

Megtizedelve az UTE ellen

A legjobb négy közé jutásra pályázó UTE csapatát fogadja szombaton 18 órától a női röplabda Extraligában a Haladás Szombathely sérülésektől tizedelt együttese.

Horváth Erika

Sophie Wallner pillanatnyilag a hálószerelésben sem tud segíteni Fotó: Unger T.

Fotó: © Unger Tamás

Az Extraliga alapszakaszának második köre zárul le a hétvégén, az utolsó visszavágókat játsszák. (De utána lesz még egy harmadik kör is.) A tabellán nyolcadik helyen álló Haladás számára nincs nagy tétje a találkozónak, már biztos, hogy a rájátszásban az osztályban maradásért kell küzdenie. A vendég UTE-nak azonban van még némi esélye, hogy a legjobb négy közé jusson, és majd bajnoki elődöntőt játsszon. Ehhez azonban minél több meccset – a Haladás ellenit pedig mindenféleképpen – meg kell nyernie. Jelenleg hat győzelemmel és hét vereséggel ötödik a rangsorban. Kántor Sándor együttese a két csapat első, novemberi mérkőzésén 3:1-re verte a zöld-fehéreket.

Sophie Wallner pillanatnyilag a
hálószerelésben sem tud segíteni Fotó: Unger T.

– A novemberi találkozónk előtt még hullámvölgyben voltak az újpestiek, aztán éppen mi segítettünk nekik kilábalni belőle. Azóta meglódultak, és elkezdtek felfelé lépegetni a tabellán – mondta Leiszt Máté, a Haladás vezetőedzője. – Erős csapat, amely nemrégiben tovább erősödött: egy új négyes ütőt igazoltak, aki az olimpiai kvalifikációt szerzett dominikai válogatott csapatkapitánya. A mi házunk táján nem csökkentek a problémák, nagyon szűkös a keretünk – utalt a csapatot hosszú ideje sújtó sérüléshullámra. – Most Sophie Wallner is kidőlt a sorból, úgy beállt a dereka, hogy járni sem bír. Továbbra sem számíthatok a feladó Csóka Lilire, akinek a válla fáj, illetve az egyik legjobbunkra, Genesis Mirandára, aki a térdével bajlódik. Utóbbinak egy kisebb műtéti beavatkozás enyhíthetne a fájdalmain, de egyelőre konzervatív kezelésekkel próbálkoznak. Nagyon nagy szükség lenne rá, hogy legalább a rájátszásra rendbe jöjjön. A csapatunktól azt várom a szombati meccsen, hogy kezdjen visszatérni arra a jó útra, ami korábban jellemezte: az utolsó pillanatig küzdjön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában