Téli dobó OB

2020.03.08. 07:44

Gyurátz és Halász is téli országos bajnok

A papírforma szerint a Szombathelyi Dobó SE két olimpiai kvótás atlétája, Gyurátz Réka, illetve Halász Bence nyerte a felnőtt téli dobó országos bajnokság kalapácsvető számait.

Horváth Erika

Szombaton a szebbik arcát mutatta az időjárás, barátságos körülmények között tudott versenyezni a felnőtt és U16-os korosztály a dobóatléták téli országos bajnokságán – abban a három számban (diszkoszvetésben, kalapácsvetésben és gerelyhajításban), amelyet a téli időszakban is szabadtéren

rendeznek. A Szombathelyi Dobó SE – Németh Pál Dobóakadémia apraja-nagyja Németh Zsolt és Németh László vezetésével a megszokott magas színvonalon látta el a házigazdai, rendezői feladatokat.

A felnőtt korosztályban a három dobószámban összesen 73 volt a rajtok száma, többen kétféle szerrel is indultak. Nagy meglepetések nem voltak, minden számban az esélyesek nyertek – az időszakhoz képest jó eredményekkel. A Dobó SE-sek fő számában, kalapácsvetésben a nők kezdtek. A már tokiói olimpiai kvótás,Eb-kilencedik Gyurátz Réka idei legjobbjával, négy centi híján 69 méterrel nyerte meg a versenyt, több mint három és fél métert vert a második helyezett veszprémi Orbán Évára.

Nagyon kellemes meglepetés volt a tavaly junior Eb-bronzérmes Németh Zsanett teljesítménye, aki már most, márciusban

egyéni csúcsot jegyzett, 63,76 méterével a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

- A méterekkel elégedett vagyok, de egy kicsit stabilabb versenyzést vártam magamtól – mondta Gyurátz Réka. – Az elmúlt hetekben kisebb volt a terhelés, így, pihentebben ez az eredmény várható volt. De azt a gyorsaságot, sebességet, amit megszereztem az elmúlt három hét alatt, még nem tudtam úgy összerakni, hogy közben igazán jól is tudjak vele dobni. Elég sok technikailag rontott dobásom volt, amit szeretnék majd kijavítani. Elégedett vagyok, de nyilván lehetett volna jobb is. Két hét múlva lesz az Európa Kupa, ráadásul Portugáliában, ahol nagyon szeretek versenyezni; ott szeretnék még tovább fejlődni. A férfiaknál a szombathelyiek bérelték ki a dobogó mindhárom fokát. A vb- és Eb-bronzérmes – és természetesen olimpiai kvótás – Halász Bence fölényesen 76,66 méteres eredménnyel nyert, pedig csak két dobása volt érvényes.

 

Hasonló magabiztossággal szerezte meg a második helyet a műtétjéből visszatért olimpiai bajnok, Pars Krisztián. Nagyon biztatóan versenyzett, háromszor is 73 méter felett ért földet a kalapácsa, 73,24 volt a legjobbja. A mezőnyből még a szintén a hazai színeket képviselő Rába Dániel dobott 72 méternél nagyobbat, a 72,24 két méterrel is több, mint a februári versenyeredménye.

Még született egy hatodik Dobó SE-s ob-érem is, Halász Bence tudott felállni a dobogóra a két legjobb diszkoszos, Huszák János és Szikszai Róbert mellé. És az is jelzi, hogy a 22 éves Halász nagyon jól halad a felkészülésben, hogy kiegészítő számában egyéni csúcsot ért el.

- Nagyon örülök, mert sikerült, amit terveztem – utalt a 76,66 méteres kalapácsvető-eredményére Halász Bence. – A négy érvénytelen kísérlet azért volt, mert megbeszéltük az edzőmmel, hogy ezután az eredmény után inkább a sebességre teszem a hangsúlyt, nem a technikára, hogy esetleg még tovább

javítsak. Nem sok hiányzott hozzá. De nem búslakodom, sőt, boldog vagyok, hiszen évek óta ez volt az első versenyem, amikor sikerült rátennem az edzéseredményeimre.

A női diszkoszvetést a súlylökés magyar – az olimpiai bronzérmes, fedett pályás világbajnok – királynője, Márton Anita nyerte. Gerelyhajításban is a favoritokat, a tavaly vb-kilencedik Rivasz-Tóth Norbertet és a legjobbját elérő Szilágyi Rékát avatták téli országos bajnokká.

Érmesek és vasi pontszerzők. Férfi, diszkoszvetés (2 kg): 1. Huszák János (FTC) 63,03 méter, 2. Szikszai

Róbert (Nyíregyházi SC) 62,10, 3. Halász Bence (Dobó SE) 57,06 egyéni csúcs, 7. Rába Dániel (Dobó

SE) 47,09, 12. Varga Donát (Dobó SE) 44,05. Kalapácsvetés (7,26 kg): 1. Halász Bence (Dobó SE)

76,66, 2. Pars Krisztián (Dobó SE) 73,24, 3. Rába Dániel (Dobó SE) 72,11, 5. Varga Balázs (Dobó SE)

71,01, 7. Varga Donát (Dobó SE) 67,31, 8. Doma Benedek (Dobó SE) 66,19 e. cs., 10. Mester László

(Haladás VSE) 64,27 e. cs., 11. Katavics Balázs (Dobó SE) 60,84 e. cs. Gerelyhajítás: 1. Rivasz-Tóth

Norbert (Szolnoki MÁV) 80,97, 2. Schmölcz Márk (TSC-Geotech) 69,73, 3. Rab Attila (Ikarus) 68,99.

Női. Diszkosz (1 kg). 1. Márton Anita (Békéscsabai AC) 57,16, 2. Kerekes Dóra (Nyíregyházi SC)

51,03,3. Váradi Krisztina (Maximus SE) 47,46, 4. Gyurátz Réka (Dobó SE) 41,57, 9. Németh Zsanett

(Dobó SE) 35,38, 10. Viszkeleti Villő (Szombathelyi SI) 34,52. Kalapács (4 kg): 1. Gyurátz Réka (Dobó

SE) 68,96, 2. Orbán Éva (VEDAC) 65,32, 3. Németh Zsanett (Dobó SE) 63,76 e. cs., 4. Gergelics Cintia

(Dobó SE) 58,95, 7. Rajczi Bianka (Dobó SE) 54,83 e. cs., 9. Viszkeleti Villő (SzoSI) 52,25. Gerely: 1.

Szilágyi Réka (DSC-SI) 61,29 e. cs., 2. Máté Fanni (VEDAC) 49,03, 3. Misák Dominika (TSC-Geotech)

45,45.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában