Városi foci, teke és kosárlabda

Vélhetően augusztusban indul útjára a labda a városi kispályás focibajnokságban. A tekebajnokság hamarosan folytatódhat, a megyei kosárlabda-bajnokság pedig októberben kezdődhet.

Tóth Gábor

A 2020-as városi kispályás labdarúgó-bajnokság eredetileg március végén kezdődött volna – ám a rajtot eltörölte a koronavírus-járvány miatt kialakult egészségügyi veszélyhelyzet.

– Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy augusztus közepén kezdődhet el a 2020-as bajnokság – árulta el Gerencsér Tibor, a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség vezetője. – Az év elején 69 együttes nevezett, ehhez jönnek hozzá még a női csapatok – ezzel a létszámmal tervezzük az újrakezdést. A terveink szerint napi három mérkőzéssel november közepéig, végéig a bajnokság nagy részét le tudjuk bonyolítani, eredményt tudunk hirdetni – a versenykiírást persze át kell alakítani, és a sorsolást is újra meg kell csinálni. Nem szeretnénk a szezont átvinni a következő évre, de erről majd még egyeztetünk a csapatvezetőkkel. A bajnokság előtt, mintegy ráhangolódásként a szezonra, június második felében szeretnénk két tornát rendezni, Kiss Lajos és Kovács János emlékére – bízom benne, hogy addigra rendeződik az egészségügyi helyzet.

A 2019–2020-as városi tekebajnokság tavaszi szezonja rendben elkezdődött az év elején, kilenc fordulót játszottak le a csapatok – aztán a koronavírus-járvány közbeszólt.

– A tervek szerint június 2-ától zárt kapuk mögött folytatódna a városi amatőr-tekebajnokság – jelezte Gerencsér Tibor. – Ha így alakul, akkor vélhetően július végéig be is tudjuk fejezni a pontvadászatot. A csapatvezetőket már értesítettük, mindenki nagyon örült a hírnek, a lehetőségnek. Tizenöt csapat érintett, még öt fordulót, valamint az egyfordulós rájátszást kell lejátszani.

A 2019–2020-as megyei amatőr-kosárlabdabajnokság a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakadt – eredményhirdetés nélkül.

– Az amatőr kosárcsapatokat kevésbé érinti a kialakult helyzet, hiszen a szezon mindig októberben kezdődik, most is így tervezünk – fogalmazott Esztergályos Róbert, a Vas Megyei Kosárlabda Szövetség főtitkára. – A reményeink szerint addig visszatér az élet a normális kerékvágásba, és a megszokott módon elkezdődhet a következő, 2020–2021-es szezon. Részünkről a háttérmunka augusztusban kezdődik, szeptemberben kell nevezni. Tavaly 13 csapat szerepelt a bajnokságban, remélem, hogy hasonló létszámmal tudunk kezdeni október elején. És természetesen várjuk a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének állásfoglalását, útmutatását – amint van konkrét információnk, azonnal értesítjük a csapatvezetőket. Amennyiben nyáron lesz rá lehetőség, próbálunk majd egy kupát vagy minitornát szervezni a megyei csapatoknak, ha máshogy nem, akkor három a három elleni formációban – de ez egyelőre csak terv.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában