Próbatételek az olimpiáért – Németh Zsolt a rájuk váró szigorú protokollokról is beszélt

Az edzéseken egyre biztatóbb a Dobó SE két fiatal olimpikonjának produkciója. Ez már a hazai finis, ma délelőtt még egyet edzenek, aztán útra is kelnek Japánba. Látszólag nyugodt volt a felkészülésük, az adódó nehézségeket, zavaró tényezőket Németh Zsolt villámhárítóként csillapítja, hogy nekik csak a munkára kelljen koncentrálniuk. A mesteredzővel a versenyen kívüli kihívásokról is beszélgettünk.

– Úgy terveztük, hogy a Gyulai Memorial után a tatai edzőtáborban töltünk egy hetet, hogy kiszakadva az itthoni mindennapokból csak a munkára tudjanak koncentrálni. El is készült Tatán a dobópálya, a kör, de a műszaki ellenőr nem engedte az edzéseket, mondván, hogy még nem érkeztek meg a világítótestek. Így azóta is itthon dolgozunk – mesélte Németh Zsolt, aki edzőként, sportvezetőként (ő a Magyar Atlétikai Szövetség egyik alelnöke), de sportolóként is sok tapasztalattal bír a sportvilág csúcseseményével, az ötkarikás játékokkal kapcsolatban.

A kalapácsvetőként világbajnoki ezüstérmes, Universiade-győztes kétszeres olimpikon is – 1996-ban Atlantában és 2000-ben Sydneyben indult. Pekingben, 2008-ban a horvát csapat edzőjeként, 2012-ben Londonban és 2016-ban Rióban a Dobó SE, Pars Krisztián edzőjeként működött közre – Londonban olimpiai aranyat ünnepelhettek. Németh Zsolt tehát a hatodik olimpiájára készül.

De először kísér olyan fiatalokat, akiket édesapjuk, Németh Pál 2009-ben bekövetkezett halála után bátyjával, Lászlóval neveltek.

– Tizenkét évnyi munka van ebben. Egy dobóatlétának hét-nyolc év kell ahhoz, hogy olimpiai indulási lehetőséget jelentő szintre érjen. Rékának már jó esélye volt Rióra is, de akkor nem sikerült. Az akkori mezőnynek körülbelül a harmada egyszer, a saját országában, riválisok nélkül dobta meg a részvételi szintet, aztán előtte és utána a közelében sem, az olimpián meg nyolc–tíz méterrel is kevesebbet.

Ezen próbált finomítani a nemzetközi szövetség (WA) egy több verseny alapján készült világranglistával, de így még több nem a valóságot tükröző eredmény született. Sokat beszélgettünk erről külföldiekkel, a WA funkcionáriusai közül is néhánnyal – muszáj ezen változtatni, mert sokan maradnak otthon, akiknek ott lenne a helyük. A tokiói kalapácsvető-mezőnynek körülbelül a negyede nem valós tudással, szinttel érkezik. Annak örülünk, hogy Réka és Bence résztvevő lehet, reméljük, hogy a következő olimpián még többen lehetünk a klubból.

Egészen kivételes az olimpiák sorában a pénteken rajtoló tokiói. Először is, mert a pandémia miatt egy évet csúszott. De most sem rózsás a helyzet Japánban. A koronavírus-járvány miatt még mindig veszélyhelyzet van. Bár a nézők kizárásával rendezik meg a játékokat, a japán emberek nagy része fél attól, hogy a külföldről érkező küldöttségek növelik a fertőzöttséget. A japán szervezők – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság áldásával – nagyon szigorú protokollokat írtak elő.

– Csak egy példa az úszóktól, akik most Kiuriban edzőtáboroznak. Az uszodával szemben, 18 méterre van a konditerem. De nem kelhetnek át az úton, hanem autóba ültetik és kerülőúton viszik őket a bejáratig. Sok szabály felfoghatatlan számomra – mintha a sportban mára elfogadott lenne a Monty Python által megjövendölt „hülye (el)járások minisztériuma”… Tőlünk, külföldiektől, akik be vannak oltva, félnek, pedig ők nem oltották a lakosságot. Két PCR-teszt kiutazás előtt 96 és 72 órán belül, folyamatos maszkviselés – ez rendben is van. Mi most Tokiótól észak-északnyugatra 130 km-re, Tocsigi prefektúrába utazunk edzőtáborba – addig, ott leszünk, amíg be nem lehet menni a faluba.

- A versenyszám megkezdése előtt legfeljebb öt nappal, de legalább 48 órával. Úgy döntöttünk, hogy minél tovább a táborban lesznek a versenyzők, mert az olimpiai faluban nagyon korlátozottak az edzéslehetőségek. De az edzőtáborban sem lesz könnyű. Ha például kidobod a kalapácsot, rohannak és lefertőtlenítik. A szálláshelyünk a 8. és 9. emeleten lesz. Azt kérik, hogy gyalog járjunk, nehogy megfertőzzük a liftet. Az nem baj, hogy a sportolók együtt edzenek, esetleg egy szobában laknak, de az étkezéseknél nem lehet egymás mellé ülni. Felfoghatatlan. Szűk az utca, a busz nem tud a szálloda bejáratához jönni, a 38 méterre lévő parkolóban vár minket. Ahová autóval kell mennünk, mert az utcára nem léphetünk ki.

Gyurátz Réka augusztus 1-jén versenyez, ő július 29-én költözik majd be a faluba, Halász Bence egy nappal utána. Így már csak egy-egy súlyemelőedzést kell a helyszínen megoldanunk. Ott, az faluban minden reggel PCR-tesztre kell menni. A repülőtérre érkezéskor mintegy háromórás várakozásra számíthatunk, ott is lesz PCR-teszt, meg kell várni az eredményét, aztán a minket szállító járművet is. Figyelmeztettek bennünket, hogy mindenki használja a repülő vécéjét, mert a repülőtéren lezárták a mellékhelyiségeket és aztán a busz sem áll meg a célállomásig. A boltokat sem nyitják ki, frissítő italhoz csak úgy juthatunk, ha viszünk magunkkal. Az is egy elképesztő dolog, hogy háromféle applikációt kell feltelepíteni a telefonunkra, hogy tudják követni a mozgásunkat. Bár előre be kell jelenteni, mikor hova megyünk, folyamatosan online kell lennünk.

De ehhez nem biztosítanak internetelérhetőséget. Új, ottani kártyát nem tehetünk a telefonokba, mindenkinek a saját országa szolgáltatójáét kell használnia.Az kevéssé lesz zavaró, hogy nem lesznek nézők a versenyen, az elmúlt időszakban ezt megszokhattuk. Azt már kevésbé értjük, hogy miért csak a csapatvezető, a masszőr és egy edző foglalhat helyet a dobókör közelében. Például ha Bence meg akarja nézni Réka versenyét, akkor csak a stadionban számára kijelölt helyről teheti. Nehezen emészthető dolgok a felsoroltak, de mindent összevetve, ez még mindig jobb, mintha nem rendeznék meg az olimpiát – zárta gondolatait Németh Zsolt.