Frissen Vasból

2021.10.09. 18:38

A Falco KC nyerte a vasi rangadót, balhé volt a lelátón – fotók

A Falco KC Szombathely nyerte a két nagy rivális csatáját. Az Egis Körmend kiadott magából mindent, de nem tudta kiharcolni a győzelmet.

Tóth Judit

20211009 EGIS Körmend-Falco KC kjosárlabda mérkőzés, Körmend, Szendi Péter, Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

A 2021/22-es idény során először játszott hazai pályán az Egis Körmend. A mérkőzés előtt Bebes István köszöntötte a piros-feketék U20-as csapatát, amely az elmúlt szezonban megnyerte a bajnokságot. Átadták a Mogyorósy Szilárd díjat is, ezt Takács Kristóf kapta. A Digitális Batman jótékonysági akció keretében Perl Zoltán és Stefan Savic mezeket ajánlottak fel, ezeket a program kezdeményezőjének, Pintér Zsoltnak adták át.

Negyed órával a feldobás előtt elkezdődött a két szurkolótábor szócsatája, a hazai B közép külön transzparensekkel is készült a rangadóra.

A Körmenden nevelkedett Golomán György szerezte az Falco első kosarát, Stokes azonnal adta a választ a triplavonaltól. Bekezdett a Falco, Keller és Benke is betalált. Hibátlanul célzott a vendég, a 4. percre nyolc ponttal ellépett (5-13). Váradi alakította tíz pontra a különbséget. Lett több is, nem vétett hibát a szombathelyi egység, a Körmend védekezését könnyen átjárta (5-21). Támadásban sem volt acélosabb a házigazda, míg Ferencz be nem köszönt egy hárompontossal. Aztán egy kétes ítélet után elszakadt a cérna a körmendi kapitánynál. Továbbra is Ferencz maradt a főszereplő, újabb triplájával próbált zárkózni a Körmend (12-21). Így vagy úgy, de a Falco minden támadása pontokat ért: vagy mezőnykosárral vagy büntetővel növelte pontjait a vendég. A negyed hajrájában hét pontra feljött a Körmend (17-24).

Durázi gyors öt pontjával kezdte a második etapot a piros-fekete egység, a Szombathelynél Clark szállt be a meccsbe egy triplával, majd Stokes és Garrrett mutatott egy látványos akciót.

Két pontra olvadt a Falco előnye (27-29). Egyenlő pontállásnál azonnal jött vissza Keller és Golomán. Ez segített a vendégcsapaton, Keller azonnal bevállalt egy távolit, aztán két duplát is, Garrett nem tudta tartani vele a lépést. Meccsben tartotta magát a Körmend, de továbbra is a Falco uralta a mérkőzést. Labdaszerzés után egy támadásnyi ideje maradt a Körmendek a nagyszünetig. Két büntető lett belőle, White az egyiket bedobta (39-41).

Garrett fordított egy 2+1-es akcióval, majd Ferencz hármasa is könnyedén behullott (45-41). White csent el egy labdát, ebből is hazai kosár született. Megingott a Falco, közben Stokes is betalált, nyolcpontos előnyt harcolt ki a Körmend (49-41). Három perc után esett az első szombathelyi kosár, de Stokes is jól célzott távolról. Perl hármasával négy pontra szűkítette a távolságot a Falco (52-48), aztán Váradi triplájával már ismét a Falco vezetett (52-53). Felpörögtek az események. Főleg a büntetővonalaknál zajlott a játék Durázi főszereplésével. Clark extra zsákolásával lett ismét egyenlő (60-60), majd szerzett labdából Benke mozdította az eredmény a Falco javára.

Az utolsó negyedet négypontos hátrányból kezdhette a házigazda. Ebből hamar nyolc lett, mert jobban indított a Falco. A folytatásban sem adták alább a sárga-feketék, így a 34. percre kialakult a tízpontos különbség (62-72). Nehéz helyzetbe került a Rába-parti egység. Garrett ügyeskedett össze pár kosarat, de ez kevésnek bizonyult. Ferencz jóvoltából aztán mégis hat pontra feljött a Körmend (70-76). A hajrában a szombathelyiekben több volt a tartalék. A Körmend kiadott magából mindent, becsülettel helyt állt a nagy csatában. A végén a szurkolók közjátéka miatt pár percig állt a mérkőzés, amely végül a Falco nyolcpontos győzelmével ért véget.

Csata a lelátón is

A megyei rangadót a szombathelyiek nyerték 86-76-ra – de a találkozó inkább a szurkolói balhéról marad emlékezetes...

A találkozó hajrájában ugyanis a szurkolók csatája miatt kétszer is állt a játék. Két perc sem volt hátra, amikor a vendégszektorban helyet foglaló szombathelyi drukkerek kis híján ölre mentek a hazai szurkolókkal, a biztonsági őrök léptek közbe – de kellett a rendőrség segítsége is. Aztán 44 másodperccel a meccs vége előtt is kitört egy „kisebb” verekedés a játékoskijárónál, percekig állt a játék, mire megérkeztek a rendőrök és helyreállitották a rendet...

Antonis Constantinides: Gratulálok a Falco csapatának a mai győzelemhez és a hétközi, Athén elleni sikerhez is. A mai mérkőzésen ellenfelünknek kisebb megingásai voltak ugyan, de összességében így is jobban teljesített, mint mi. Sajnos, a Falco gyengébb periódusait nem tudtuk kellőképpen kihasználni. A harmadik negyedben megszerzett előnyt nem sikerült megtartanunk, a Falco fordított és utána már nem sok lehetőséget hagyott nekünk.

Milos Konakov: Nagy élmény volt ilyen fergeteges hangulatban játszani, mindkét szurkolótábor nagyban segítette csapatát. Hét nap alatt három mérkőzést játszottunk, talán ennek tudható be, hogy voltak hullámvölgyek a meccs folyamán. Főleg a harmadik negyed eleje hozott egy nagyobb kihagyást. Szerencsére, sikerült a védekezésünket stabilizálni, ezzel tudtuk megnyerni a mérkőzést.

Egis Körmend – Falco KC Szombathely 78–86 (17–24, 22–17, 21–23, 18–22)

Körmend, 1980 néző, NB I-es férfi kosárlabda mérkőzés 5. forduló Vezette: Földházi T., Tőzsér D., Török R.

KÖRMEND: STOKES 16/6, Takács 2, White 8, Savic 4, GARRETT 20 Csere: DURÁZI 9/3, Krivacevic 4, Ferencz 15/9, Kiss-, Vezetőedző: Antonis Constantinides

FALCO: VÁRADI 16/6, Somogyi 7, BENKE 20/6, Golomán 8, Keller 11/3 Csere: PERL 12/3, Barac 5, Clark 7/3, Verasztó- Vezetőedző: Milos Konakov

Az eredmény alakulása. 4. perc: 5-13. 8. perc: 8-21. 15. perc: 30-34. 17. perc 32-38. 22. perc: 49-41. 27. perc: 54-55. 34. perc: 62-72. 38. perc: 72-81.

Kipontozódott: Somogyi (34.)

Frissítve:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/videon-a-szurkoloi-verekedes-ami-a-kormend-falco-rangado-hajrajaban-tortent-5370335/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában