Bejelentés

2022.07.16. 15:49

Hét új játékossal erősítette meg keretét az SZKKA - fotók

Az eddigi érkezők között visszatérőket, fiatal tehetségeket és légiósokat is bejelentett a szombathelyi csapat.

vaol.hu

Forrás: Unger Tamás

Forrás: Unger Tamás

Szombaton délután sajtótájékoztatón mutatta be hivatalosan a nyáron szerződtetett új igazolásokat az SZKKA. Átalakuló kerettel vágnak neki a 2022/23-as NB I/B-s bajnokságnak: eddig hét játékos érkezett a nyáron - számolt be a csapat körüli fejleményekről a klub hivatalos honlapja

Az érkezők között köszönthettek két nagy visszatérőt, akiket már jól ismernek szurkolóink: Varga Nikolett 2018 és 2021 között erősítette a szombathelyi csapatot. Igazi közönségkedvencként tagja volt az NB I-be feljutó gárdánknak. A rutinos jobbszélső egyéves kozármislenyi kitérő után tért vissza a vasi megyeszékhelyre. A másik visszatérőnk az a Kulcsár Dorottya, aki évekig utánpótlásunkban szerepelt, majd mutatkozott be fiatalon az NB I-be. A 20 éves játékos szintén egy év után tér vissza, az előző idényt a Szent István SE-nél töltötte.

További érkező a hosszú évekig Budaörsön kézilabdázó, balszélsőként bevethető Kiskartali Zsófia. A 27 éves, korábbi junior válogatott szélső az előző idényben az NB I/B-s Csurgóban szerepelt, de a korábban a Budaörs színeiben az NB I-ben is pályára lépett. Szintén a balszélre egy fiatal tehetséget is szerződtetett az SZKKA: a 2002-es születésű Balogh Petra 2018 óta játszott Vácon, ahol be is mutatkozott az NB I-ben, korábban Kisvárdán kézilabdázott. Kapus posztra is fiatal játékossal erősítettek Fritz Noémi személyében. A 2003-ban született hálóőr előbb Érden, majd az MTK-nál nevelkedett, mielőtt 2019-ben Mosonmagyaróvárra igazolt. Az elmúlt két szezonban kölcsönben szerepelt a Tempo csapatánál, stabilan védett az NB I/B-ben.

Két új légióssal is megerősítették keretetüket a szombathelyiek: A 27 éves észak-macedón Elena Livrinikj átlövő posztra érkezett. Hosszú ideig szülővárosában, Szkopjéban a WHC Metalurg együttesében szerepelt, az előző idényt a román élvonalbeli SCM Gloria Buzau csapatánál töltötte, pályára lépett az EHF Európa Ligában is. A 21 éves, 187 centis montenegrói Milica Raicevic, szintén átlövő poszton szerepel. A fiatal tehetség rendszeresen szerepelt a montenegrói utánpótlás-válogatottakban. A podgoricai születésű játékos az elmúlt két szezont a szerb Zork Jagodina csapatánál töltötte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában