Beharangozó

2022.11.12. 14:00

A Mosonmagyaróvár ellen javítana a Szombathelyi Haladás

A labdarúgó NB II. 17. fordulójában vasárnap 13 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyavár vendége lesz.

Pum András

Simut hétfőtől az U21-es válogatottal készül

Fotó: Unger Tamás

Az újonc mosonmagyaróváriak Varga László irányításával kezdték a bajnokságot, majd a 8. fordulót követően edzőt váltottak: Varga ment, Horváth Csaba – megbízott edzőként – érkezett. Majd egy hónappal később, október 12-én véglegesítették a korábban az óvári utánpótlásban, majd a megyei I. osztályú csapatnál dolgozó szakembert. Horváth vezetésével megindult felfelé a Mosonmagyaróvár, jelenleg 18 ponttal a 16. helyen áll a kék-fehér együttes. 

Az óváriak jó formában vannak, utolsó hat bajnokijukból négyet megnyertek – legutóbb meglepetésre a megyei rangadón 1-0-ra nyertek az ETO FC Győr otthonában. A gólt az a Monori Norbert szerezte csereként beállva, aki a legutóbbi bajnokságban még a Haladásban futballozott. A csatáron kívül Czingráber és Dezamits is szerepelt Szombathelyen. 

Az óváriaknál akad néhány korábban az NB I.-ben is szerepelt futballista, például a csapatkapitány, belső védő Debreceni, Illés, Sajbán, Jasarevic. Legeredményesebb játékosuk Nagy Kornél és Végh Bence három-három góllal. A 8. helyen tanyázó Haladás szerdán elrontotta Hipp irányításával hibátlan hazai mérlegét: három győztes szombathelyi meccs után 1-1-es döntetlent játszott a Budafokkal. Előtte Békéscsabán 2-2-re végzett a zöld-fehér együttes és mivel előtte pedig 2-0-ra kikapott Szentlőrincen, itt az ideje egy győzelemnek. A helyzetek szinte minden meccsen megvannak hozzá, kérdés, lesz-e olyan játékos, aki könyörtelen a kapu előtt. Beszédes, hogy az ötgólos Rácz és a négy találatnál járó Molnár mögött a többi Hali-gólszerzőnek egy-egy találata van.

– A legutóbbi forduló, így  a mi meccsünk is megmutatta, hogy milyen kiegyenlített a mezőny – mondta Michal Hipp, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője. – Mosonmagyaróváron is nehéz dolgunk lesz, az óváriak meglepetésre idegenben megverték a Győrt. Érdekes mérkőzésre számítok, a hazaiak saját közönségük előtt biztosan be akarják bizonyítani, hogy nem véletlenül szereztek három pontot az ETO-nál. A legutóbbi két mérkőzésen nem sikerült nyernünk, úgyhogy most javítani szeretnénk: természetesen a hazakakhoz hasonlóan mi is győzni akarunk vasárnap. Kiegyenlített meccset várok, bízok a csapatban és bízok abban, hogy elhozzuk a három pontot.  

A vasiak védője, Mario Lucas Simut meghívót kapott az U21-es válogatottba. Gera Zoltán együttese hétfőn Törökországba repül, ahol előbb Azerbajdzsánnal, majd Dániával vív felkészülési mérkőzést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában