Birkózás

2023.05.14. 10:15

Fábián bronzérmes az U17-es ob-n

A Haladás VSE birkózó tehetsége, Fábián Bálint a dobogó harmadik fokára állhatott fel a szabadfogásúak U17-es országos bajnokságán az angyalföldi Sterbinszky-csarnokban.

Sütő Dániel

Forrás: HVSE

Szabadfogásban és női birkózásban is megküzdött egymással az U17-es korosztály az országos bajnoki címekért. A május első vasárnapján megrendezett bajnokságon a fiúknál a házigazda Vasas, a lányoknál pedig a Csepel TC bizonyult a legeredményesebb együttesnek. A Haladás VSE birkózó szakosztályát Zara Levente képviselte 65 kilogrammban. Két győzelemmel és két vereséggel végül ötödik lett. A 92 kilogrammosok között Huszár Olivér négy meccsén egyszer tudott diadalmaskodni, háromszor alulmaradt, így összesítésben a negyedik helyen zárt. Fábián Bálint a 110 kilogrammosok mezőnyében nagyot harcolt, kétszer tudott nyerni, egyszer kikapott, így végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel.  

- Zara Levente gyakorlatilag eldobott magától egy bronzérmet, mert egy szinte megnyert meccs utolsó pillanataiban az egy fejjel magasabb ellenfele mögé került, meg akarta emelni, de aztán ezzel az elhibázott lépéssel magára húzta, így kikapott - számolt be Veréb István, a HVSE birkózó szakosztályának vezetője. -  Bronz helyett csak ötödik lett, megmondom őszintén, nem örültem. Huszár Olivérnek még edződnie, erősödnie kell a 92-es súlycsoportban, de önmagához képest ügyesen birkózott, jól helytállt ahhoz képest, hogy nagyobbakkal birkózott. Fábián Bálint az első fordulóban szarvasi ellenfelét simán verte, viszont a kötöttfogású Dorogi AC-s ellenfelével már nem bírt. A csoportmeccsei során négyfős kvartettjében két győzelem mellett egy vereséget szenvedett el, majd a bronzmérkőzésen megverte STE-es riválisát is, így lett harmadik. Összességében nem volt rossz verseny ez számunkra, csak megint egy hajszál választott el bennünket attól, hogy még fényesebb zárjuk a viadalt. Birkózóinknak fejben sokkal jobban kell koncentrálniuk.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában