Birkózás

2023.05.24. 13:35

Hajba és Fábián a dobogón - Jól teljesítettek a Haladás VSE birkózói - fotók

Egy ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza a Haladás VSE birkózói az U20-as Szabadfogású Országos Bajnokságról.

Sütő Dániel

Hajba Szabolcs ezüstéremmel zárt 92 kg-ban

Forrás: HVSE

Kétnapos U20-as országos bajnokságnak adott otthont a tatabányai Földi Imre Sportcsarnok. A Haladás VSE színeiben 61 kg-ban lépett szőnyegre Zara Levente, aki az ötödik helyen zárt. Hozzá hasonlóan szerepelt a 70 kg-os súlycsoportban Buday Bálint, aki szintén ötödikként fejezte be a küzdelmeket. 92 kg-ban Hajba Szabolcs egészen a döntőig menetelt, ahol a honosított Arszunkaev Musza várt rá. A Vasas versenyzője bizonyult jobbnak, így Szabolcs a dobogó második fokára állhatott fel. Ismét érmet tudott szerezni 125 kg-ban Fábián Bálint, akinek bronzérem került a nyakába.

– Szabolcs két győzelemmel és vereséggel kihozta a maximumot súlycsoportjában ebből a versenyből – kezdte értékelőjét Veréb István, a Haladás VSE birkózó szakosztályának vezetője. – Tudvalevő, hogy akitől a döntőben kikapott, tavaly ezüstéremmel zárta az Eb-t, ezt leszámítva hozta birkózónk a kötelezőt, ami mindenképpen jó teljesítménynek számít. Fábián Bálint két mérkőzést nyert, olyan ellenféltől kapott ki, aki legalább 15 kg-val nehezebb nála. 92, 97 és 125 kg-os súlycsoportok vannak. Bálint 106 kg, úgyhogy számára nincs más lehetőség, csak a 125 kg-os súlycsoport. Aránylag jól birkózott ő is, talán egy kicsit a bronzmeccse sikerült döcögősebbre, mert hamarabb is legyűrhette volna riválisát. 

Fábián Bálint a dobogó alsó fokára állhatott fel 
Forrás: HVSE

Zara Levente jól kezdett 61 kg-ban, tussal verte ferencvárosi vetélytársát, utána viszont nem tudta azt a teljesítményt hozni, amit vártam tőle, pedig simán döntőbe tudott volna jutni. Hiába volt kedvező a sorsolása is, sajnos ezúttal nem jött ki a lépés. Buday Bálint is jó ellenfeleket kapott, de tus helyzetben nem tudta megfogni riválisát, így az orosházi Molnár Tibor jutott tovább. Ezt követően az újpesti Horváth Botond is jobbnak bizonyult Bálintnál, így ötödik pozícióban végzett. Összességében nem rossz eredmények ezek, a két éremnek kifejezetten örülök – zárta értékelőjét Veréb István.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában