Beharangozó

2023.05.13. 14:00

Idegenben a Haladás: Kozármislenyben játszanak a vasi zöld-fehérek

A Merkantil Bank Liga utolsó előtti, 37. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a HR-Rent Kozármisleny vendége lesz.

Pum András

Rácz Barnabás a középpályán tehet sokat a szombathelyiek sikeréért.

Fotó: Unger Tamás

A mecsekaljai gárda tavaly nyáron az NB III.-ból jutott fel a másodosztályba és most azért hajt, hogy ősztől is NB II.-es legyen. A mislenyiek jelenleg 38 ponttal a 16., még éppen osztályozós helyen állnak. Amennyiben vasárnap nyernek, legrosszabb esetben osztályozós helyen végeznek, azaz ebben az esetben egyenes ágon már nem eshetnek ki. 

Márton Gábor március 2-án váltotta Szekeres Zoltánt a kispadon. Mártonnal 5 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség a mérlegük. Érdekesség, hogy mind a négy vereséget Kozármislenyben szenvedte el a Hali vasárnapi ellenfele - idegenben jobban teljesítenek a kék-fehérek, mint otthon. Legutóbb 2-0-ra nyertek Győrött, azt megelőzően hazai pályán ugyanilyen arányban kikaptak a Nyíregyházától. A Misleny legismertebb játékosa a Ferencvárost is megjárt rutinos csatár, Bartha László, de náluk futballozik a korábbi gólerős támadó, Daru Bence is. Legeredményesebb játékosuk Vajda Roland 8 góllal. 

Ősszel a Haladás gólzáporos meccsen 6-4-re nyert a Kozármisleny ellen, góljainkat Derekas 2, Molnár R. 2, Rácz és Doktorics szerezték. A 8. helyen álló Haladás a zsinórban öt veretlenül megvívott meccs után az utóbbi két körben pont nélkül maradt, 1-0-ra kikapott Budafokon, majd odahaza 2-1-re a Mosonmagyaróvártól. Az már biztos, hogy a vasiak a középmezőnyben végeznek, kérdés, hogy melyik pozícióban. A Haladásban Verpecz, Simut, Csató, Németh Milán, Derekas, Lencse, Szijjártó, Mayer, Mohos sérült, Devecseri eltiltott. Katona pedig az U17-es válogatottal készül.

– A Kozármisleny legutóbbi győzelmével nagy lépést tett a bentmaradás felé – mondta Michal Hipp, a Haladás edzője.  – Kiváló adottságokkal rendelkező csapat, több jó játékossal a soraiban. Mi két vereség után vagyunk, nem lehet más célunk, mint a pont, de inkább pontok begyűjtése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában