Kosárlabda

2023.11.03. 16:00

A veretlen listavezető otthonában Kocsisék - Szombaton 17 órától Fehérváron a Körmend

Az NB I.-es férfi kosárlabda-bajnokság 6. fordulójában a még veretlen listavezető Alba Fehérvár otthonában vendégeskedik szombaton 17 órától az Egis Körmend.

Sütő Dániel

Forrás: Szendi Péter

Debrecen után újabb fájó vereséget volt kénytelen elkönyvelni Kocsis Tamás együttese múlt pénteken a ZTE ellen. Mint ismert, a DEAC ellen már 16 ponttal is vezettek a Rába-partiak, akik 38 percen keresztül kezükben tartották a meccset, mégis kikaptak. A Zalaegerszeg ellen pedig hiába tett szert többször is 10 pont körüli előnyre a Körmend, a zalai vendégek egyetlen ponttal bizonyultak jobbnak (84-85).

–  Nem sikerült jól ez a múlt heti, meg az azt megelőző meccsünk sem, úgyhogy most hatványozottan fontos, hogy tényleg csak magunkkal foglalkozzunk és kikeveredjünk valahogy ebből a negatív szériából – mondta Kocsis Tamás, az Egis Körmend vezetőedzője. – Mindkét találkozón voltak jó periódusaink, amit a jövőben meg kellene tartanunk, illetve időben kitolnunk. Mindkét meccsen vezettünk 10-zel, vagy afölötti különbséggel és azt képesek voltunk leadni két perc alatt. Most azon dolgozunk, hogyan tudnánk eljutni addig, hogy a megszerzett előnyünkkel jobban sáfárkodjunk.

A Körmendet szombaton az az Alba Fehérvár fogadja, amely eddig még nem talált legyőzőre a bajnokságban.

– Megpróbálunk minden tőlünk telhetőt – kanyarodott rá a soron következő bajnokira Kocsis Tamás vezetőedző. – Ismerjük őket, gyors, rohanós kosárlabdát játszanak rengeteg kinti dobással, sokpontos meccseket tudnak eddig maguk mögött. Az elsődleges Chambers megállítása lesz, aki tavaly nálunk szerepelt, aztán Vojvoda kinti dobásait, valamint Dickey lepattanóit kell limitálnunk. És akkor még ott van Barnett, aki 56 százalékos hatékonysággal triplázik. Lesz dolgunk bőven annak ellenére, hogy nem túl bő az Alba rotációs lehetősége. Mindent egybevéve a Fehérvárnak van öt olyan standard játékosa, akik posztjukon a legjobbak közé tartoznak eddig a bajnokságban. Magunkkal kell foglalkoznunk, a saját játékunkat kell játszanunk, nem mehetünk bele egy rohanós dobóversenybe, mert nagy valószínűség szerint abból nem jönnénk ki jól. Ami a keretet illeti, mindenki bevethető állapotban van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában