Labdarúgás

2024.05.23. 07:00

Harmadszor is összecsapnak - Csütörtök este a Haladás VSE a Kecskemétet fogadja

A férfi futsaldöntő harmadik mérkőzésén csütörtökön 20 órakor (Tv: M4 Sport) a Haladás VSE az SG Kecskemétet fogadja.

Pum András

Sipos Gergő győzelmet vár a Kecskemét elleni harmadik meccsen

Forrás: Unger Tamás

Egy biztos: a két együttes sok újat már nem tud mutatni egymásnak a harmadik összecsapáson. Az egyik fél három nyert mérkőzéséig tartó párharc első felvonását – meglepetésre – Szombathelyen a vendég kecskemétiek nyerték 3-1-re. A második találkozón viszont – a vállsérülést szenvedett Dróth Zoltán nélkül – Kecskeméten 3-1-re a zöld-fehérek diadalmaskodtak, úgyhogy most 1-1 az állás. A két csapat idén – az előző két meccsen kívül – még négyszer összecsapott egymással: az alapszakaszban a háromszoros bajnok Haladás VSE hazai pályán (5-0) és idegenben (2-3) is legyőzte ellenfelét, a rájátszásban azonban Kecskeméten kikapott (4-3), de ezért a vereségért kiadós bosszút állt Szombathelyen (6-0).

– Átbeszéltük az első és a második meccsen elkövetett hibákat, tudjuk miket rontottunk el és miket kell kijavítanunk – mondta az előző, kecskeméti meccsen vezetést szerző 25 esztendős Sipos Gergő. – Az első, szombathelyi mérkőzésen ugyan rengeteg helyzetet kialakítottunk, de csak egy gólt lőttünk, márpedig az kevés volt a győzelemhez. De egy döntő mindig különleges, más az atmoszférája is, nem is lehet egy sima bajnokihoz hasonlítani. A kecskeméti csapat azt hozza, amire előzetesen felkészültünk, de hiába nyertünk legutóbb, nem lehet leírni őket. Jó formában vagyok, várom már a meccset és szeretnénk ezúttal hazai pályán is győzni! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában