3620 km-es sátras-biciklis túra Észak-Amerikában

A világhálón nincsen adat arról, hogy valaki ezt a sátras-biciklis túrát, 3620 kilométer hosszan, nyári forróságban valaha is teljesítette volna.

A több ezer kilométeres távról több ezer fénykép készült. Egy-egy fotó villan fel Aspenről, a világsztárokkal teli amerikai síparadicsomról, míg egy másik képen a kietlen sivatagban egy skorpiót kaptak lencsevégre. De bicikliztek medvékkel teli nemzeti parkokban, túráztak a Grand Canyonban, s átkerekeztek a Monument Valley-n, azon a völgyön, ahol Forrest Gump abbahagyta futást. Mindezt internet, térerő nélkül, saját kedvtelésből, élvezetből, a minden napi cél elérésének örömét megélve.

-Kezdetben a barátaimmal túráztunk, hegyet másztunk, majd úgy döntöttünk, hogy túrakerékpározunk egyet. A jelenleg Budapesten élő Puskás Zoltán barátommal 2006 óta együtt teljesítjük a komolyabb biciklis utakat. Kerékpárral eljutottunk már Nizzába, Cannes-ba, Barcelonába. Voltunk Albánián keresztül Montenegróban. Zord körülmények között 2000 kilométert tekertünk Skóciában. A sivatagi klímához szoktattuk szervezetünket Észak-Afrikában, ahol engem kiraboltak, s elvették az útlevelemet is.

De vasvári indulással voltunk már Krétán, Szicílián, Máltán. Tavaly, Törökországon keresztül eljutottunk Ázsiába, s egészen az Irak-Irán határig, Szíriáig tekertünk. Van, hogy 100, de előfordul, hogy 170 kilométert is haladunk előre. Ez idő alatt, őszintén: a legszemetebb kajákat esszük. Törökországból úgy jöttem haza, mint egy csontváz, majd vírusfertőzés gyanújával kórházba kerültem. Amerikában is előfordult, hogy 500 kilométerre volt a legközelebbi bolt. Egy ilyen túrákon szinte a túlélés a cél - mondja Nagy Tamás, miközben jóízűeket mosolyog.

- Először 2011 őszén beszéltünk arról, hogy keresztül kellene bicikliznünk Amerikán, óceántól óceánig. Zoli kezdetben nem volt oda az ötletemért, de idővel nagyon belelkesedett. Tulajdonképpen két év alatt létrejöhetett a túra. A neten szinte minden egyes métert, útszakaszt, sátras éjszakát előre elterveztünk. Láttuk, hogy mások rövidebb távokon már bicikliztek, de ezt az utat, parttól partig, coast-to-coast még senki nem tette meg. Először úgy terveztük, hogy Los Angeles lesz a végállomás, de ez a látványos San Franciscóra módosult, mivel minket elsősorban nem az épített látnivaló, hanem a természet szépsége érdekel.

Előre láttam, hogy nekem a kéthónapos túrához nincs elegendő szabadságom. Így Zoli az első 16 napot feleségével tette meg, utána pedig egyedül biciklizett. Ő 65 napot tekert, s 7237 kilométert tett meg. Én a bonyhádi Cseke Ferenccel együtt Denverben csatlakoztam Zolihoz, aki ekkor már átbiciklizett New Yorkon, látta a Niagara-vízesést, s végigjött a nagy pusztákon. A repülőút Budapest-London-Dallas-Denver után fejeződött be. Innen kezdődött el közös, 3620 kilométeres utunk, amely 37 napig tartott. Én, ahogy leszálltam a gépről, azonnal biciklire ültem, s már alig vártam a Sziklás-hegység kaptatóit. Azonban a sok repülés után a szervezetem most először nem alkalmazkodott a 3700 méter magasan fekvő hágók kevesebb levegőjéhez, így most először voltam hegyi beteg. Nagyon rosszul éreztem magam. Majd pár nap után valamennyire akklimatizálódtam, s megérkeztünk Colorado állam szívébe, Aspenbe. Ezt a várost a leggazdagabbak síterepéről ismeri mindenki.

(Balról jobbra) Nagy Tamás, Puskás Zoltán és Cseke Ferenc életük eddigi legnagyobb vállalkozásán: az amerikai biciklis túrán

Az idilli, igényes városban ugyan nagyon gazdagok az emberek, de mégsem sznobok. A Sziklás-hegységben napi legalább 2000 méteres szintkülönbségeket tettünk meg, ezért naponta 100 kilométernél többet nagyon nem is tudtunk teljesíteni. Én ezt a szakaszt itthon úgy írtam le, mintha valaki Velemből az Írottkőre egymás után ötször felmenne, 20 kilós csomaggal a háta mögött, miközben a fején zacskó van, s csak egy pici lyukon keresztül kap levegőt. Mi nemcsak bicikliztünk, hanem túráztunk is. Nagy élmény volt felfedezni azokat az érdekességeket, amelyekről mégcsak nem is hallottam. Nagyon szép volt az Arches Nemzeti Parkban barangolni.

Utahban előfordult, hogy a térképen 80 kilométerre egy települést jelöltek, de, mint kiderült, ez egy szellemváros volt, ahol évtizedek óta nem élt senki. Utunk ezen pontja, mivel elszámoltuk magunkat a vízzel, nagyon nehéz volt. Majd jött a gigantikus Grand Canyon és a gyönyörű Zion Nemzeti Park. Később napokig tekertünk a repülőgépekkel teli sivatagban, s egy bukkanó mögött megláttuk Las Vegast. A Stratosphere Hotel tetejéről, a 112. emeletről öt dollárért hullámvasutaztunk egyet. A Treasure Island Casinónál láttuk, hogy a show kedvéért, miként süllyesztenek el minden éjjel egy igazi hajót, egy hiányos öltözetű kalózütközet után. Ebben a városban tényleg nem számít a pénz, csak a szórakozás. Megmozdulni nem lehet a kaszinókban. S bár a víz lenne a legnagyobb kincs, mégis mindenhonnan az folyik.

Vegasban egy biciklis oldalon megismert nő házában laktunk. Amerikában amúgy is nagyon érdeklődőek voltak az emberek, kérdezgettek, szurkoltak nekünk meséli. Majd útnak indultunk. Következett a Death Valley. Ez a Mojave-sivatagban található Halál-völgy a világ legmelegebb helye, azaz a Szaharában sem mértek még olyan forróságot, 57 fokot, mint itt. Az autókat például itt tesztelik. Mi 47 fokos melegben kerekeztünk. Először 7-800 méter magasságból ereszkedtünk le -65 méterre. Majd ebből a katlanból emelkedő-lejtő-emelkedő váltakozásával másztunk ki egészen 2500 méter magasra. A legnehezebb a völgyben az volt, hogy itt állandóan 50 kilométeres szél cirkulál, s a forró levegő a szemüveg ellenére annyira kiszárította a szemem, hogy alig láttam.

Megjegyzem, ha baleset ért volna bennünket, nem tudtunk volna, mit csinálni, mert nincs térerő. Itt már megszokta a szervezetünk a meleget, mert előtte már három kisebb sivatagon átjöttünk. A forró katlan után éjjel fáztam, megnéztük a hőmérőt: 32 fok volt. Ez már nekünk hidegnek számított. Utána gyalog mentünk a Mount Whitney 4421 méteres csúcsára.

Ezt követően a Csendes-óceán partjához haladtunk a Yossemite Nemzeti Parkon keresztül, Santa Cruzon át, s megérkeztünk a 20 fokos, ködös, páros, de gyönyörű San Franciscóba. A város egyes dombjain le kellett szállnunk a bicikliről, mert hátra borultunk volna. Itt rengeteget ettem, s már csak 10 kiló mínusszal szálltam gépre.

Sok mindent láttam, tapasztaltam a világról, az életről, a szabadságról és a barátságról. Zoli könyvet ír utunkról, s már tudom, hova megyünk, azaz, mit teszünk jövő nyáron.