A saját társulatukat építenék - a Bánhegyi testvérek újra együtt ugróköteleznek

Március közepén érkezett a hír, hogy Bánhegyi Kata hazajön. És ezúttal nem csak látogatóba. Egyelőre(?) véget ért az egy évtizede tartó artistaélet a világhírű Cirque de Soleilben, és hazaköltözött. Találkozónkra nővérével, Adrienn-nel érkezett - aki korábban szintén külföldön szerepelt egy német varieté tagjaként, de mostanában egyéni, Magyarországot és a kötélugrást szerte a világban népszerűsítő projektjeivel hallat magáról. Ezzel is jelezték, hogy közös jövőt terveznek.

Fotó: Unger Tamás

- Az történt, hogy a Quidam című produkciót, amiben tíz évig szerepeltem, és már húsz éve volt a porondon, levette a műsorról a cég. Február 26-án volt az utolsó fellépésünk, meghajlásunk - idézi fel hazatértének fő okát Bánhegyi Kata. - Negyvenöt artista volt a műsorban, a legtöbbünk várólistára került, és próbál más utat keresni.

- Nehéz volt azt az életformát hátrahagyni?

- Teljesen más világ volt, de nagyon jól éreztem magam. A mi társulatunkban 23 különböző nemzetiségű, különböző kultúrákból érkező, különböző nyelveket beszélő artista és más dolgozó volt. Majdnem minden héten más városban, havonta más országban dolgoztunk. Körülbelül 65 különböző országban és több száz városban jártunk. Amikor elmentem itthonról, a nemzetközi kommunikáció szakot abbahagytam. De a cirkusszal töltött időszak alatt annyit tanultam és olyan sok tapasztalatot szereztem, amiket az egyetemen nem tudtak volna megtanítani. Jók voltak a körülmények, hotelekben szálltunk meg, mindenünk megvolt, edző dolgozott velünk, akivel mindent megbeszélhettünk, fizioterapeuták segítettek a sérülések kezelésében, és nem is volt olyan nagy szigor. Azt csináltam, amit szeretek; ebben a tíz évben kevés olyan nap volt, amikor úgy éreztem, hogy nem szeretnék ott lenni. Persze voltak nehézségek, főleg magánéleti szempontból. Meg nem könnyű, hogy kimaradsz minden családi programból. De szerintem megérte. Közben rengeteg dolgot megismertem, sok és nagyon szoros barátságot kötöttem. A legrosszabb az elszakadás volt a többiektől. De az internet segít a kapcsolattartásban. Másrészről most jó, hogy van egy kis szünet, nincs az a nagy kötöttség, és nem csak néhány napot tölthetek egy évben itthon. Ha Adrival sikeresen tudunk majd együttműködni, és meg is lehet belőle élni, akkor szerintem nem mennék vissza, ha hívnának sem.

Adrienn már korábban levetette a kötöttségeket és a maga útját járja.

- Jártam én is több műsorral, cirkusszal a világot, de én inkább a rövidebb távú dolgokat szeretem, mert várom az újabb és újabb kihívásokat. Az embert időről időre más szórakoztatja, másfajta zene, másfajta stílus - és ahhoz igazítja az előadását. Katával már olyan szinten vagyunk, hogy érdekesebb a saját kis bizniszünket építeni, mint más esernyője alá beállni. Én már öt-hat éve ezen dolgozgatok.

- Láttam, ismét van egy új műsorszámod.

- Minden évben van. A legújabb egy magyaros, mert az még hiányzott a listáról. Az volt ezzel a cél, hogy egy kicsit a magyar nemzetet is képviseljem egy-egy bemutatón annál jobban, hogy csak megemlítsék, hogy Magyarországról jövök. Úgy tűnik, hogy együtt tudunk működni több magyar rendezvénnyel. Ahol meg szeretnék mutatni, hogy Magyarországon a tradicionális és modern kapcsolódik, ott most nyitottak a kapuk. A következő célom az, hogy ne csak én egyedül lépjek fel.

- Esetleg Katával?

- Már elkezdtünk egy kicsit közösen edzeni, hogy együtt is dolgozhassunk. A legközelebbi cél, hogy legyen egy közös műsorszám, arról videóanyag, fotók, hogy azt el lehessen adni. De egy műsorszám nem lesz elég, ezt majd tovább kell építeni. Egy biztos, nekünk továbbra is a kötélugrás marad az irányvonal, ebbe fektetjük az energiánkat. De a tervek között szerepel egy magyar műsor több artistával.

- Mondhatni, a saját cirkuszotokat, társulatotokat építitek?

- Igen, egy kicsit magyaros jelleggel. Ez szerintem érdekes lenne. Van itthon sok jó artista, és nem találkoztam még ilyen műsorral. Olyan emberekkel szeretnénk együttműködni, akik nem csak az artistavilágban tűnnek ki, hanem más területeken is.

- Közel negyed százada ugróköteleztek. A tervekből úgy tűnik, nem akarjátok még szögre akasztani a kötelet.

- Még jó pár évig csinálnánk. Persze egy idő után az a terv, hogy inkább a menedzselés legyen a fő tevékenység. Vannak a fiatalok között nagyon ügyesek, akik majd átvállalják a fellépéseket. Illetve én szeretnék még egy kicsit a fitnesz felé is nyitni, egy ugróköteles fitneszprog-ramot összeállítani. A termekben ott vannak a kötelek, de az a tudás hiányzik hozzá, ahol most a sportág tart. Nem kell ahhoz versenyzőnek lenni, hogy az emberek a mindennapi edzésükbe beépítsenek néhány olyan elemet, amitől érdekesebb lesz, mint a sima ugrálás.

- Az ízületek még bírják a nagy igénybevételt?

- Persze, vigyázni kell, de 31 évesen jobb formában érzem magam, mint annak előtte - folytatja Kata. - A cirkusz abban is segített, hogy megtanultam okosabban bánni a testemmel. Közben elvégeztem egy pilateskurzust is - aztán én adtam az órákat az artistáknak. És nagyon érdekel a fizioterápia is. Persze nagyon oda kell figyelni, főleg, ahogy az idő telik. A bemelegítésre öt perc helyett már fél óra kell. De ha az ember karban tartja magát, évekkel ki lehet tolni a színpadképes időszakot.

- Most hol lesz a főhadiszállásotok?

- Adri autójában - nagy kacagás kíséri a választ. - Nekem az sincs. Én most apukáméknál leszek egy ideig. Adri nagyon sokat dolgozott Németországban, most én is csatlakozom. Az ingázás veszi el a legtöbb időt. A nyelvtudással nincs gondunk. Én angolul beszélek, és portugálul. Utóbbit a brazil barátom révén tanultam meg és a cirkuszban is sokat használtam, mert sok brazil kollégám volt. Már portugálul gondolkodtam. Amikor hazajöttem, mondták is, hogy van egy kis akcentusom. Én angoltanári szakon végeztem - veszi át a szót Adrienn -, azonkívül német, francia és cseh nyelven is beszélek.

- Tehát folytatódik a világjárás. Kata, megtaláltad már azt a helyet, amire azt mondanád, igen, ez tökéletes?

- Egyelőre nem. Talán Ausztrália van ahhoz a legközelebb, de az sem mentes a politikai problémáktól, na meg ott vannak a vadállatok, kígyók. Az a legnagyobb problémám, hogy egy idő után mindenhol otthon érzem magam, aztán meg sehol sem, mert annyira hozzászoktam ahhoz, hogy állandóan változik körülöttem minden. Sosem volt honvágyam, meg a saját ágyam sem fontos, könnyen átállok a vándoréletmódra. De pár év múlva biztos, hogy eljön az az idő, hogy szeretnék egy állandó otthont. De nehéz választani. Ha sok helyre eljutsz a világban, észreveszed, hogy nemcsak Magyarországon, hanem mindenhol vannak problémák. Csak lehet, hogy más jellegűek. Néha felmerül a kérdés, érdemes-e itthonról annyira külföldre vágyni.

- Utazás, fellépések, hogy fér ebbe bele a magánélet?

- Kicsit nehezen - mondják egyetértésben. - Hacsak nem olyan a párod, aki ugyanazon a pályán mozog. De akkor is nehéz, ha különböző országbeliek vagytok - hogy ne kelljen az egyiknek teljesen feladni az életét. A magánéletünket is fel kell még építenünk, mint a munkánkat. Ki kell kísérletezni, hogyan lehet kicsit rugalmasabban dolgozni, hogy ne kelljen állandóan menni. Majd rendeződik ez is.