Az új vaskor hőse Vönöckről

Marton Lajos Elek (ez volt a teljes neve) 1827. május 9-én Vönöckön született nemesi családban. A család – bár tehetősnek volt mondható – nem tartozott a környék legnagyobb birtokosai közé. Valószínűleg ez utóbbinak is köze volt ahhoz, hogy a famíliából többen nem a gazdálkodásban látták a jövőjüket. Már az apa, Marton István is hivatalt vállalt, járási szolgabíró volt. Ő még rendszeresen használta az „Oroszi” nemesi előnevet, de a leszármazottak ezt már nem tartották annyira fontosnak.

Marton Lajos ifjúkoráról egyelőre keveset tudunk. Így az is kiderítésre vár, hogy miért választotta és hol tanulta ki a lakatos és kovács tevékenységet. Apja halála után a vönöcki birtok idősebbik bátyjának, Pálnak a tulajdona lett. Lajos hátat fordított a vidéki, kisnemesi létnek. Nem tudjuk, hogy ezt az utat saját maga választotta-e, vagy esetleg valamilyen kényszerítő körülmény is szerepet játszott benne. Annyi azonban biztos, hogy 1851-ben, 24 évesen díszműkovács vállalkozást alapított, és ő maga hamarosan a koronázóváros polgára lett.

Sikerét a tőle független körülmények is elősegítették. A XIX. században egyre fontosabb szerepe lett az építészetben a vasnak, elég itt a Lánchídra, az Eiffel-toronyra vagy a fémszerkezetű pályaudvari csarnokokra gondolnunk. Ezt az időszakot nevezhetjük akár új vaskornak is. A kovácsoltvas díszkapuk, korlátok, ablakrácsok, cégérek egyre keresettebbek lettek. Marton nemcsak Pozsonyt látta el, de ő készítette egyebek között a budapesti Szent István-bazilika és a keszthelyi Festetics-kastély parkjának díszkapuját is. Munkáival ma Szlovákia, Magyarország és Ausztria számos településén találkozhatunk. Alkotásai emelték egy-egy épület tekintélyét; Pozsony esetében pedig a városkép meghatározó elemeivé váltak.

Mindazt, ami kikerült a keze alól, bátran nevezhetjük műalkotásnak. Ezek a kapuk, rácsok, korlátok gyakran nem a pazarságukkal, kidolgozottságukkal tűntek fel, hanem képesek voltak szólni az emberhez, megidézni egy másik alkotót, egy másik művészt. Így például a pozsonyi Rudnay tér egyik szegletében álló Liszt-mellszobor elé kovácsoltvaskotta- kerítést készített. A ferencesek temploma melletti sarokban egy méretében szerény kereszt az 1793-ban meghalt Joseph Artz lakatosmester emlékét idézi. E mű eredetileg valószínűleg nem itt, hanem a Szent András-temetőben állt. 1899-ben készült, ez a munka valószínűleg már a fiához, az ifjabb Lajoshoz köthető. A Marton és Fia cég így emlékezett meg a lantot letevő régi mesterről.

A vönöcki születésű Marton Lajos nevét 1903-ban jegyezték be a pozsonyi halotti anyakönyvbe. Törzsökös pozsonyivá vált, a város befogadta. Vállalkozását már korábban megosztotta a fiával, aki aztán később az unoka követett.

A XIX-XX. század fordulóján Pozsony három nemzetiségű – német, magyar, szlovák – város volt. Éltek ott „őspolgárok” is, de a pozsonyiak közül nagyon sok embernek valahol máshol volt a szülőhelye. A máshonnan jöttek egy idő után lelkes lokálpatriótává váltak – de így volt ez Pesten, Bécsben, Kolozsváron, sőt Szombathelyen is.

Kiemelt képünkön: Az Artz-kereszt talapzata Pozsonyban