A Vas vármegyei nemesség találkozóinak jeles színhelye volt a barokk kastély

Ez a kastély a XVII. században számos esemény, a Vas vármegyei nemesség találkozóinak jeles színhelye volt. 1614-ben Török István vendégeként megfordult itt Szenczi Molnár Albert műfordító, nyelvtudós, szótáríró, a késő-humanista protestáns polgári irodalom jelentős alakja, aki ebben az időben Batthyány Ferenc udvari lelkésze volt Rohoncon.

1626-ban itt végrendelkezett Nádasdy László, 1633-ban Egerváry Mihály és Cziráky Éva, 1634-ben pedig Török Zsuzsanna és báró Viczay Ádám szécsenyi esküvője volt itt emlékezetes esemény. 1691-ben a szécsenyi uradalom a Hevenyessy család kezére került. Az ekkor készült zálogszerződés részletesen leírta a kastélyt, amely „négyzetes alaprajzú és belső udvaros épület, bástyákkal, vizesárokkal, és földsánccal volt körülvéve.

Az északi oldalon álló, felvonóhidas kapuhoz fából ácsolt híd vezetett. A kocsiszín az északkeleti, a sütőház a déli sarokbástya mellett állt. A nyugati szárny udvari oldalán háromszintes árkádos folyosó húzódott. Az első emeleten ebből nyílott az „öreg palota” és az „ebédlő”, másként a „kis palota”, végül a „vendégház”.

1708-ban Esterházy Antal kuruc tábornok hadtestével Szécsenyben táborozott, 1714-ben a telekesi Török család férfiágon történt kihalása után Schilson János Mihály, a győri püspökség jószágkormányzója a kastélyt a birtokkal egyetemben a kincstártól örökösödési joggal, 15 000 forintért megváltotta. Az újjáépítést 1719-ben kezdte meg.

A jelenleg látható, aszimmetrikus elrendezésű barokk kastélyt ekkor csatlakoztatták a romos állapotából újjáépített északi és nyugati szárnyhoz. Az építkezésről Bél Mátyás 1730-ban ezeket írta: „Szécseny kastélyát a Schilson bárók nem kis költséggel és hozzáértéssel csillogó társalgókkal, étkező-, és hálótermekkel építették meg.”A kastélyt 1750-ben Festetics József tábornok megvette és mai formájára építtette át. Az emeleti kápolnát és a falakat Schaller István soproni festő díszítette.

Az épületet Festetics Pál 1766-ban Batthyány Tódor grófnak, ő pedig Ebergényi Istvánnak adta el, akinek utódjai az államosításig birtokolták.