Egy templom és sok szekér

Az új szellemi mozgalmak közül a burgundiai Róbert által alapított Cisterciensium bizonyult a legeredményesebbnek, amelynek renddé alakítása első apátjainak, az angol származású Harding Szent Istvánnak és utódának, Szent Bernátnak nevéhez fűződik. Az ő szervezőmunkájuk által 1250-re szerte Európában csaknem 500 cisztercita kolostor létesült. Magyarországon a cikádori, majd III. Béla király uralkodása idején az egresi, a zirci, a pilisi után 1183-ban ötödikként alapították meg a szentgotthárdi kolostort. A ciszterciek visszaállították az imádság és a munka egyensúlyát. Saját kezük munkájából akartak megélni. Monostoraikat a lakott helyektől távol építették, és gyakran olyan földeket tettek termékennyé, amelyek még sohasem voltak megművelve. Az általában 12 szerzetesből álló közösségek a mezőgazdasági és a ház körüli munkákat csak részben tudták elvégezni, ezért laikus testvéreket, ún. konverzusokat alkalmaztak, akik a monostoron kívül fekvő majorokban laktak. Ilyen szerzetesi konverzustelepként jött létre az először egy 1328-ban keltezett oklevélben említett Istvánfalva, Balázsfalva, Orfalu is.

A nyugati reformáció Európa-szerte, hazánkban pedig a török megszállás a cisztercita rendházak működésének ellehetetlenüléséhez vezetett. A rendi élet fellendülését az ellenreformáció és a barokk kultúra hozta meg a német, az osztrák és a magyar ciszterci apátságokban. Sajátos sorsa lett Szentgotthárdnak, amelyet 1734-ben a heiligen­kreuzi apát kapott meg. 1779-re felépült az új apátság és az 1664-es szentgotthárdi csata során elpusztult középkori egyház helyén a barokk templom. 1785-ben Szily János püspök adományából már Apátistvánfalván is új templom állt. A faluban apáról fiúra szállt és máig fennmaradt az építkezésről szóló mondás, „a templom hét évig épült, és amíg felépült, addig minden gazdának elkopott egy szekere”, ugyanis a szükséges téglát a völgyben égették és szekerekkel hordták a dombra. A templomot Harding István cisztercita apát tiszteletére szentelték fel. Névünnepéről a július 16-i búcsún emlékeznek meg. A templom oltárképe azt az égi jelenetet örökíti meg, amikor a Boldogasszony a rendi öltözetet átadja a főpapnak.