Így születik a kenyér

lelkükre kötöttem, hogy a világért se fogjanak hozzá nélkülem. Persze, akkor még nem sejtettem, hogy a kenyérsütés félnapos elfoglaltság. És bár tegnap egy kicsit késtem, Bejczi József és felesége, Vica, ígéretükhöz híven megvártak a munkával. Persze Jóska azért megsúgta, hogy nem is igen tudtak volna korábban dagasztani, hisz a hűvös reggeleken könnyen megfázhat a tészta.

A dühöngőként emlegetett, félig fedett nyári konyhában, egy állványra tett fateknőbe kerülnek bele a hozzávalók. Legelébb a liszt, nem is akármilyen: az öt kiló finom- és az ugyanannyi kenyérliszt egyenest a celli malomból származik. A lisztet most Jóska szitálja, mondja is nevetve, hogy jobban szereti, ha a nők végzik ezt a műveletet, hisz addig a férfiak gyönyörködhetnek az asszony ringatózásában... Sokáig Bejcziék is azt hitték, hogy csak a lisztkukac miatt fontos a szitálás, idővel azonban rájöttek, hogy szitálás közben a liszt levegőzik, és így a tészta is könnyebb lesz. És bár eredendően a dagasztás is asszonymunka, Vica szívműtétje óta Jóska vállalja magára ezt a cseppet sem könynyű műveletet. Vica rutinosan adagolja a hozzávalókat: a múlt heti kenyérsütésből félretett, előző este vízzel elkevert kovászt, öt marék sót és öt tál langyos vizet. Míg Jóska a tésztát dögönyözi, felesége előkeríti a vászonterítőt, az alatt kel majd meg a tészta. Végtére is, ha a dagasztás-gyömöszölés végén nem ragad ujjainkra tovább a keletlen tészta, akkor elkészültünk, jó az anyag.

Jóskára rögtön a dagasztás után vár még egy fontos fel-adat: a kemence begyújtása. Az udvari kemencét egy csíkszenttamási jó barátja készítette négy évvel ezelőtt. Az ötlet a faluban élő írótól, Ambrus Lajostól származik: Egyházashetyén ő hozta újra divatba a kemencét. Félbolondnak is néztek érte, kidobott pénznek az ezerféle építőanyagot, marhaságnak a gondolatot, esztelenségnek a szenvedélyt, merthogy a faluban, bár szinte minden konyhában állt hajdanta kemence, valahogy mégis az önkizsákmányolás sértő tárgyiasulását látták benne, és kitartó szívóssággal majd mindenütt lebontották-szétverték. A falu népe azóta is sorban áll bolti kenyérért: várják a megváltó szállítófurgon érkezését, és közben kórusban szidják a gyorsan morzsálódó kenyér csapnivaló minőségét.

Bejcziéknél a tűzrakásnak is megvan a maga menete. Jóska már az előző heti sütés után bekészíti a kemencébe az aprófát, így annak van ideje száradni a következő kenyérkészítésig. Így most nincs más dolga, mint elgyújtani, és várni. Persze Kemenesalján a várakozásnak is irigylésre méltó rituáléja van. A kenyértészta illata Ambrus Lajost is átcsalogatja, a nyárfa alatti asztalon hamarjában ott terem a Kissomlyó leve, az illatos olaszrizling, és míg Vica odabent az ebédkészítéssel foglalatoskodik, a férfiak a világ dolgairól diskurálnak.

Másfél óra múlva már az unokák - Rebeka és Luca - is a teknő mellett sertepertélnek. A tészta megkelt, Vica lecsippent két kis darabot langallónak, majd szemmel öt részre osztja a teknő tartalmát, és miután egyesével átgyúrta a kiporciózott tésztát, lenvászonnal bélelt zsomborba teszi, és letakarva fél órát pihenteti őket. Jóskának ismét a kemencénél akad dolga. A tűztérben hátratolja a parazsat, a vízbe mártott kemenceseprűvel megtisztítja a kemence alját, és következhet a több száz éves művelet, a lisztpróba. Vica csipetnyi lisztet szór a kemence aljára, és ha a lisztszemek nem füstölnek, jöhet a sodrófával kinyújtott langalló. A kenyérlángosnak a süléshez két perc is elég, és bizony nekünk sem kell több idő ahhoz, hogy a kemencéből kiszedett, fűszeres olajjal és tejföllel megbolondított finomságot eltüntessük az asztalról. A kenyérsütésnél, akár gyermekek, akár felnőttek szurkolják végig az eseményeket, leglátványosabb sikere mindig a langallónak van. Rómából, Liza barátnénktól hazahoztam egy csodás olajkeverék receptjét: végy egy formás, címeresre nyomott régi üveget, tegyél bele három-négy fokhagymagerezdet, majd szórj rá 25-30 pepperoncinit, és helyezz belé egypár frissen szedett rozmaringágat. Az üveget töltsd tele olíva-olajjal. Ügyesen dugaszoljunk, és a masszát pár hónapig érni hagyjuk. Aztán a langallósütésnél tedd az asztalra.

Még egy tisztítás a tűztérben, közben Vica a zsomborból kiszedett, megkelt kenyereket még egyszer átgyúrja, a tetejüket késsel bemetszi, és küldi is őket a kemencébe.

Két óra kell ahhoz, hogy a kenyér megsüljön. Közben, kevéssel a vége előtt, Jóska kiveszi a kenyereket, és vízzel megkeni a tetejüket, hogy szép fényesek legyenek. Aztán kivesszük őket, és megkopogtatjuk mindegyik alját: ha rendes hangot ad, készen volnánk. Itt az utánozhatatlan íz- és illatharmóniát árasztó kenyerünk! Úgy, melegen visszacsomagoljuk őket a lenvászon kendőbe, és a zsomborban hűlni mennek a tisztaszobába, amely hamarosan elképzelhetetlenül otthonos illatokkal fog megtelni. Aztán, megint jó két óra múlva, a követelődző családtagok, barátok, rokonok, szomszédok előtt szertartásosan megszegjük a legszebbet: gyönyörű, fényes, aranysárga a durcája, csillogóan barna a héja, és patyolatfehéren puha a belseje. Felszolgáljuk, és innét már egy másik legenda kezdődik: ki-ki maga döntheti el, miféle rejtett vagy kevésbé titkolt személyes kapcsolata alakul ki ezzel a csodával, a kenyérrel, amely, úgy látszik, min-dig képes lesz a lélek legtel-jesebb felszabadítására.

(A kemenesaljai kenyérlesés élményéért köszönet Jóskának és Vicának, az idézetekért pedig Ambrus Lajosnak, aki Jelentés hetyei kenyérről című írásával könnyítette meg a dolgomat.)

A dühöngőként emlegetett, félig fedett nyári konyhában, egy állványra tett fateknőbe kerülnek bele a hozzávalók. Legelébb a liszt, nem is akármilyen: az öt kiló finom- és az ugyanannyi kenyérliszt egyenest a celli malomból származik. A lisztet most Jóska szitálja, mondja is nevetve, hogy jobban szereti, ha a nők végzik ezt a műveletet, hisz addig a férfiak gyönyörködhetnek az asszony ringatózásában... Sokáig Bejcziék is azt hitték, hogy csak a lisztkukac miatt fontos a szitálás, idővel azonban rájöttek, hogy szitálás közben a liszt levegőzik, és így a tészta is könnyebb lesz. És bár eredendően a dagasztás is asszonymunka, Vica szívműtétje óta Jóska vállalja magára ezt a cseppet sem könynyű műveletet. Vica rutinosan adagolja a hozzávalókat: a múlt heti kenyérsütésből félretett, előző este vízzel elkevert kovászt, öt marék sót és öt tál langyos vizet. Míg Jóska a tésztát dögönyözi, felesége előkeríti a vászonterítőt, az alatt kel majd meg a tészta. Végtére is, ha a dagasztás-gyömöszölés végén nem ragad ujjainkra tovább a keletlen tészta, akkor elkészültünk, jó az anyag.

Jóskára rögtön a dagasztás után vár még egy fontos fel-adat: a kemence begyújtása. Az udvari kemencét egy csíkszenttamási jó barátja készítette négy évvel ezelőtt. Az ötlet a faluban élő írótól, Ambrus Lajostól származik: Egyházashetyén ő hozta újra divatba a kemencét. Félbolondnak is néztek érte, kidobott pénznek az ezerféle építőanyagot, marhaságnak a gondolatot, esztelenségnek a szenvedélyt, merthogy a faluban, bár szinte minden konyhában állt hajdanta kemence, valahogy mégis az önkizsákmányolás sértő tárgyiasulását látták benne, és kitartó szívóssággal majd mindenütt lebontották-szétverték. A falu népe azóta is sorban áll bolti kenyérért: várják a megváltó szállítófurgon érkezését, és közben kórusban szidják a gyorsan morzsálódó kenyér csapnivaló minőségét.

Bejcziéknél a tűzrakásnak is megvan a maga menete. Jóska már az előző heti sütés után bekészíti a kemencébe az aprófát, így annak van ideje száradni a következő kenyérkészítésig. Így most nincs más dolga, mint elgyújtani, és várni. Persze Kemenesalján a várakozásnak is irigylésre méltó rituáléja van. A kenyértészta illata Ambrus Lajost is átcsalogatja, a nyárfa alatti asztalon hamarjában ott terem a Kissomlyó leve, az illatos olaszrizling, és míg Vica odabent az ebédkészítéssel foglalatoskodik, a férfiak a világ dolgairól diskurálnak.

Másfél óra múlva már az unokák - Rebeka és Luca - is a teknő mellett sertepertélnek. A tészta megkelt, Vica lecsippent két kis darabot langallónak, majd szemmel öt részre osztja a teknő tartalmát, és miután egyesével átgyúrta a kiporciózott tésztát, lenvászonnal bélelt zsomborba teszi, és letakarva fél órát pihenteti őket. Jóskának ismét a kemencénél akad dolga. A tűztérben hátratolja a parazsat, a vízbe mártott kemenceseprűvel megtisztítja a kemence alját, és következhet a több száz éves művelet, a lisztpróba. Vica csipetnyi lisztet szór a kemence aljára, és ha a lisztszemek nem füstölnek, jöhet a sodrófával kinyújtott langalló. A kenyérlángosnak a süléshez két perc is elég, és bizony nekünk sem kell több idő ahhoz, hogy a kemencéből kiszedett, fűszeres olajjal és tejföllel megbolondított finomságot eltüntessük az asztalról. A kenyérsütésnél, akár gyermekek, akár felnőttek szurkolják végig az eseményeket, leglátványosabb sikere mindig a langallónak van. Rómából, Liza barátnénktól hazahoztam egy csodás olajkeverék receptjét: végy egy formás, címeresre nyomott régi üveget, tegyél bele három-négy fokhagymagerezdet, majd szórj rá 25-30 pepperoncinit, és helyezz belé egypár frissen szedett rozmaringágat. Az üveget töltsd tele olíva-olajjal. Ügyesen dugaszoljunk, és a masszát pár hónapig érni hagyjuk. Aztán a langallósütésnél tedd az asztalra.

Még egy tisztítás a tűztérben, közben Vica a zsomborból kiszedett, megkelt kenyereket még egyszer átgyúrja, a tetejüket késsel bemetszi, és küldi is őket a kemencébe.

Két óra kell ahhoz, hogy a kenyér megsüljön. Közben, kevéssel a vége előtt, Jóska kiveszi a kenyereket, és vízzel megkeni a tetejüket, hogy szép fényesek legyenek. Aztán kivesszük őket, és megkopogtatjuk mindegyik alját: ha rendes hangot ad, készen volnánk. Itt az utánozhatatlan íz- és illatharmóniát árasztó kenyerünk! Úgy, melegen visszacsomagoljuk őket a lenvászon kendőbe, és a zsomborban hűlni mennek a tisztaszobába, amely hamarosan elképzelhetetlenül otthonos illatokkal fog megtelni. Aztán, megint jó két óra múlva, a követelődző családtagok, barátok, rokonok, szomszédok előtt szertartásosan megszegjük a legszebbet: gyönyörű, fényes, aranysárga a durcája, csillogóan barna a héja, és patyolatfehéren puha a belseje. Felszolgáljuk, és innét már egy másik legenda kezdődik: ki-ki maga döntheti el, miféle rejtett vagy kevésbé titkolt személyes kapcsolata alakul ki ezzel a csodával, a kenyérrel, amely, úgy látszik, min-dig képes lesz a lélek legtel-jesebb felszabadítására.

(A kemenesaljai kenyérlesés élményéért köszönet Jóskának és Vicának, az idézetekért pedig Ambrus Lajosnak, aki Jelentés hetyei kenyérről című írásával könnyítette meg a dolgomat.)

A dühöngőként emlegetett, félig fedett nyári konyhában, egy állványra tett fateknőbe kerülnek bele a hozzávalók. Legelébb a liszt, nem is akármilyen: az öt kiló finom- és az ugyanannyi kenyérliszt egyenest a celli malomból származik. A lisztet most Jóska szitálja, mondja is nevetve, hogy jobban szereti, ha a nők végzik ezt a műveletet, hisz addig a férfiak gyönyörködhetnek az asszony ringatózásában... Sokáig Bejcziék is azt hitték, hogy csak a lisztkukac miatt fontos a szitálás, idővel azonban rájöttek, hogy szitálás közben a liszt levegőzik, és így a tészta is könnyebb lesz. És bár eredendően a dagasztás is asszonymunka, Vica szívműtétje óta Jóska vállalja magára ezt a cseppet sem könynyű műveletet. Vica rutinosan adagolja a hozzávalókat: a múlt heti kenyérsütésből félretett, előző este vízzel elkevert kovászt, öt marék sót és öt tál langyos vizet. Míg Jóska a tésztát dögönyözi, felesége előkeríti a vászonterítőt, az alatt kel majd meg a tészta. Végtére is, ha a dagasztás-gyömöszölés végén nem ragad ujjainkra tovább a keletlen tészta, akkor elkészültünk, jó az anyag.

Jóskára rögtön a dagasztás után vár még egy fontos fel-adat: a kemence begyújtása. Az udvari kemencét egy csíkszenttamási jó barátja készítette négy évvel ezelőtt. Az ötlet a faluban élő írótól, Ambrus Lajostól származik: Egyházashetyén ő hozta újra divatba a kemencét. Félbolondnak is néztek érte, kidobott pénznek az ezerféle építőanyagot, marhaságnak a gondolatot, esztelenségnek a szenvedélyt, merthogy a faluban, bár szinte minden konyhában állt hajdanta kemence, valahogy mégis az önkizsákmányolás sértő tárgyiasulását látták benne, és kitartó szívóssággal majd mindenütt lebontották-szétverték. A falu népe azóta is sorban áll bolti kenyérért: várják a megváltó szállítófurgon érkezését, és közben kórusban szidják a gyorsan morzsálódó kenyér csapnivaló minőségét.

Bejcziéknél a tűzrakásnak is megvan a maga menete. Jóska már az előző heti sütés után bekészíti a kemencébe az aprófát, így annak van ideje száradni a következő kenyérkészítésig. Így most nincs más dolga, mint elgyújtani, és várni. Persze Kemenesalján a várakozásnak is irigylésre méltó rituáléja van. A kenyértészta illata Ambrus Lajost is átcsalogatja, a nyárfa alatti asztalon hamarjában ott terem a Kissomlyó leve, az illatos olaszrizling, és míg Vica odabent az ebédkészítéssel foglalatoskodik, a férfiak a világ dolgairól diskurálnak.

Másfél óra múlva már az unokák - Rebeka és Luca - is a teknő mellett sertepertélnek. A tészta megkelt, Vica lecsippent két kis darabot langallónak, majd szemmel öt részre osztja a teknő tartalmát, és miután egyesével átgyúrta a kiporciózott tésztát, lenvászonnal bélelt zsomborba teszi, és letakarva fél órát pihenteti őket. Jóskának ismét a kemencénél akad dolga. A tűztérben hátratolja a parazsat, a vízbe mártott kemenceseprűvel megtisztítja a kemence alját, és következhet a több száz éves művelet, a lisztpróba. Vica csipetnyi lisztet szór a kemence aljára, és ha a lisztszemek nem füstölnek, jöhet a sodrófával kinyújtott langalló. A kenyérlángosnak a süléshez két perc is elég, és bizony nekünk sem kell több idő ahhoz, hogy a kemencéből kiszedett, fűszeres olajjal és tejföllel megbolondított finomságot eltüntessük az asztalról. A kenyérsütésnél, akár gyermekek, akár felnőttek szurkolják végig az eseményeket, leglátványosabb sikere mindig a langallónak van. Rómából, Liza barátnénktól hazahoztam egy csodás olajkeverék receptjét: végy egy formás, címeresre nyomott régi üveget, tegyél bele három-négy fokhagymagerezdet, majd szórj rá 25-30 pepperoncinit, és helyezz belé egypár frissen szedett rozmaringágat. Az üveget töltsd tele olíva-olajjal. Ügyesen dugaszoljunk, és a masszát pár hónapig érni hagyjuk. Aztán a langallósütésnél tedd az asztalra.

Még egy tisztítás a tűztérben, közben Vica a zsomborból kiszedett, megkelt kenyereket még egyszer átgyúrja, a tetejüket késsel bemetszi, és küldi is őket a kemencébe.

Két óra kell ahhoz, hogy a kenyér megsüljön. Közben, kevéssel a vége előtt, Jóska kiveszi a kenyereket, és vízzel megkeni a tetejüket, hogy szép fényesek legyenek. Aztán kivesszük őket, és megkopogtatjuk mindegyik alját: ha rendes hangot ad, készen volnánk. Itt az utánozhatatlan íz- és illatharmóniát árasztó kenyerünk! Úgy, melegen visszacsomagoljuk őket a lenvászon kendőbe, és a zsomborban hűlni mennek a tisztaszobába, amely hamarosan elképzelhetetlenül otthonos illatokkal fog megtelni. Aztán, megint jó két óra múlva, a követelődző családtagok, barátok, rokonok, szomszédok előtt szertartásosan megszegjük a legszebbet: gyönyörű, fényes, aranysárga a durcája, csillogóan barna a héja, és patyolatfehéren puha a belseje. Felszolgáljuk, és innét már egy másik legenda kezdődik: ki-ki maga döntheti el, miféle rejtett vagy kevésbé titkolt személyes kapcsolata alakul ki ezzel a csodával, a kenyérrel, amely, úgy látszik, min-dig képes lesz a lélek legtel-jesebb felszabadítására.

(A kemenesaljai kenyérlesés élményéért köszönet Jóskának és Vicának, az idézetekért pedig Ambrus Lajosnak, aki Jelentés hetyei kenyérről című írásával könnyítette meg a dolgomat.)

Jóskára rögtön a dagasztás után vár még egy fontos fel-adat: a kemence begyújtása. Az udvari kemencét egy csíkszenttamási jó barátja készítette négy évvel ezelőtt. Az ötlet a faluban élő írótól, Ambrus Lajostól származik: Egyházashetyén ő hozta újra divatba a kemencét. Félbolondnak is néztek érte, kidobott pénznek az ezerféle építőanyagot, marhaságnak a gondolatot, esztelenségnek a szenvedélyt, merthogy a faluban, bár szinte minden konyhában állt hajdanta kemence, valahogy mégis az önkizsákmányolás sértő tárgyiasulását látták benne, és kitartó szívóssággal majd mindenütt lebontották-szétverték. A falu népe azóta is sorban áll bolti kenyérért: várják a megváltó szállítófurgon érkezését, és közben kórusban szidják a gyorsan morzsálódó kenyér csapnivaló minőségét.

Bejcziéknél a tűzrakásnak is megvan a maga menete. Jóska már az előző heti sütés után bekészíti a kemencébe az aprófát, így annak van ideje száradni a következő kenyérkészítésig. Így most nincs más dolga, mint elgyújtani, és várni. Persze Kemenesalján a várakozásnak is irigylésre méltó rituáléja van. A kenyértészta illata Ambrus Lajost is átcsalogatja, a nyárfa alatti asztalon hamarjában ott terem a Kissomlyó leve, az illatos olaszrizling, és míg Vica odabent az ebédkészítéssel foglalatoskodik, a férfiak a világ dolgairól diskurálnak.

Másfél óra múlva már az unokák - Rebeka és Luca - is a teknő mellett sertepertélnek. A tészta megkelt, Vica lecsippent két kis darabot langallónak, majd szemmel öt részre osztja a teknő tartalmát, és miután egyesével átgyúrta a kiporciózott tésztát, lenvászonnal bélelt zsomborba teszi, és letakarva fél órát pihenteti őket. Jóskának ismét a kemencénél akad dolga. A tűztérben hátratolja a parazsat, a vízbe mártott kemenceseprűvel megtisztítja a kemence alját, és következhet a több száz éves művelet, a lisztpróba. Vica csipetnyi lisztet szór a kemence aljára, és ha a lisztszemek nem füstölnek, jöhet a sodrófával kinyújtott langalló. A kenyérlángosnak a süléshez két perc is elég, és bizony nekünk sem kell több idő ahhoz, hogy a kemencéből kiszedett, fűszeres olajjal és tejföllel megbolondított finomságot eltüntessük az asztalról. A kenyérsütésnél, akár gyermekek, akár felnőttek szurkolják végig az eseményeket, leglátványosabb sikere mindig a langallónak van. Rómából, Liza barátnénktól hazahoztam egy csodás olajkeverék receptjét: végy egy formás, címeresre nyomott régi üveget, tegyél bele három-négy fokhagymagerezdet, majd szórj rá 25-30 pepperoncinit, és helyezz belé egypár frissen szedett rozmaringágat. Az üveget töltsd tele olíva-olajjal. Ügyesen dugaszoljunk, és a masszát pár hónapig érni hagyjuk. Aztán a langallósütésnél tedd az asztalra.

Még egy tisztítás a tűztérben, közben Vica a zsomborból kiszedett, megkelt kenyereket még egyszer átgyúrja, a tetejüket késsel bemetszi, és küldi is őket a kemencébe.

Két óra kell ahhoz, hogy a kenyér megsüljön. Közben, kevéssel a vége előtt, Jóska kiveszi a kenyereket, és vízzel megkeni a tetejüket, hogy szép fényesek legyenek. Aztán kivesszük őket, és megkopogtatjuk mindegyik alját: ha rendes hangot ad, készen volnánk. Itt az utánozhatatlan íz- és illatharmóniát árasztó kenyerünk! Úgy, melegen visszacsomagoljuk őket a lenvászon kendőbe, és a zsomborban hűlni mennek a tisztaszobába, amely hamarosan elképzelhetetlenül otthonos illatokkal fog megtelni. Aztán, megint jó két óra múlva, a követelődző családtagok, barátok, rokonok, szomszédok előtt szertartásosan megszegjük a legszebbet: gyönyörű, fényes, aranysárga a durcája, csillogóan barna a héja, és patyolatfehéren puha a belseje. Felszolgáljuk, és innét már egy másik legenda kezdődik: ki-ki maga döntheti el, miféle rejtett vagy kevésbé titkolt személyes kapcsolata alakul ki ezzel a csodával, a kenyérrel, amely, úgy látszik, min-dig képes lesz a lélek legtel-jesebb felszabadítására.

(A kemenesaljai kenyérlesés élményéért köszönet Jóskának és Vicának, az idézetekért pedig Ambrus Lajosnak, aki Jelentés hetyei kenyérről című írásával könnyítette meg a dolgomat.)

Jóskára rögtön a dagasztás után vár még egy fontos fel-adat: a kemence begyújtása. Az udvari kemencét egy csíkszenttamási jó barátja készítette négy évvel ezelőtt. Az ötlet a faluban élő írótól, Ambrus Lajostól származik: Egyházashetyén ő hozta újra divatba a kemencét. Félbolondnak is néztek érte, kidobott pénznek az ezerféle építőanyagot, marhaságnak a gondolatot, esztelenségnek a szenvedélyt, merthogy a faluban, bár szinte minden konyhában állt hajdanta kemence, valahogy mégis az önkizsákmányolás sértő tárgyiasulását látták benne, és kitartó szívóssággal majd mindenütt lebontották-szétverték. A falu népe azóta is sorban áll bolti kenyérért: várják a megváltó szállítófurgon érkezését, és közben kórusban szidják a gyorsan morzsálódó kenyér csapnivaló minőségét.

Bejcziéknél a tűzrakásnak is megvan a maga menete. Jóska már az előző heti sütés után bekészíti a kemencébe az aprófát, így annak van ideje száradni a következő kenyérkészítésig. Így most nincs más dolga, mint elgyújtani, és várni. Persze Kemenesalján a várakozásnak is irigylésre méltó rituáléja van. A kenyértészta illata Ambrus Lajost is átcsalogatja, a nyárfa alatti asztalon hamarjában ott terem a Kissomlyó leve, az illatos olaszrizling, és míg Vica odabent az ebédkészítéssel foglalatoskodik, a férfiak a világ dolgairól diskurálnak.

Másfél óra múlva már az unokák - Rebeka és Luca - is a teknő mellett sertepertélnek. A tészta megkelt, Vica lecsippent két kis darabot langallónak, majd szemmel öt részre osztja a teknő tartalmát, és miután egyesével átgyúrta a kiporciózott tésztát, lenvászonnal bélelt zsomborba teszi, és letakarva fél órát pihenteti őket. Jóskának ismét a kemencénél akad dolga. A tűztérben hátratolja a parazsat, a vízbe mártott kemenceseprűvel megtisztítja a kemence alját, és következhet a több száz éves művelet, a lisztpróba. Vica csipetnyi lisztet szór a kemence aljára, és ha a lisztszemek nem füstölnek, jöhet a sodrófával kinyújtott langalló. A kenyérlángosnak a süléshez két perc is elég, és bizony nekünk sem kell több idő ahhoz, hogy a kemencéből kiszedett, fűszeres olajjal és tejföllel megbolondított finomságot eltüntessük az asztalról. A kenyérsütésnél, akár gyermekek, akár felnőttek szurkolják végig az eseményeket, leglátványosabb sikere mindig a langallónak van. Rómából, Liza barátnénktól hazahoztam egy csodás olajkeverék receptjét: végy egy formás, címeresre nyomott régi üveget, tegyél bele három-négy fokhagymagerezdet, majd szórj rá 25-30 pepperoncinit, és helyezz belé egypár frissen szedett rozmaringágat. Az üveget töltsd tele olíva-olajjal. Ügyesen dugaszoljunk, és a masszát pár hónapig érni hagyjuk. Aztán a langallósütésnél tedd az asztalra.

Még egy tisztítás a tűztérben, közben Vica a zsomborból kiszedett, megkelt kenyereket még egyszer átgyúrja, a tetejüket késsel bemetszi, és küldi is őket a kemencébe.

Két óra kell ahhoz, hogy a kenyér megsüljön. Közben, kevéssel a vége előtt, Jóska kiveszi a kenyereket, és vízzel megkeni a tetejüket, hogy szép fényesek legyenek. Aztán kivesszük őket, és megkopogtatjuk mindegyik alját: ha rendes hangot ad, készen volnánk. Itt az utánozhatatlan íz- és illatharmóniát árasztó kenyerünk! Úgy, melegen visszacsomagoljuk őket a lenvászon kendőbe, és a zsomborban hűlni mennek a tisztaszobába, amely hamarosan elképzelhetetlenül otthonos illatokkal fog megtelni. Aztán, megint jó két óra múlva, a követelődző családtagok, barátok, rokonok, szomszédok előtt szertartásosan megszegjük a legszebbet: gyönyörű, fényes, aranysárga a durcája, csillogóan barna a héja, és patyolatfehéren puha a belseje. Felszolgáljuk, és innét már egy másik legenda kezdődik: ki-ki maga döntheti el, miféle rejtett vagy kevésbé titkolt személyes kapcsolata alakul ki ezzel a csodával, a kenyérrel, amely, úgy látszik, min-dig képes lesz a lélek legtel-jesebb felszabadítására.

(A kemenesaljai kenyérlesés élményéért köszönet Jóskának és Vicának, az idézetekért pedig Ambrus Lajosnak, aki Jelentés hetyei kenyérről című írásával könnyítette meg a dolgomat.)

Bejcziéknél a tűzrakásnak is megvan a maga menete. Jóska már az előző heti sütés után bekészíti a kemencébe az aprófát, így annak van ideje száradni a következő kenyérkészítésig. Így most nincs más dolga, mint elgyújtani, és várni. Persze Kemenesalján a várakozásnak is irigylésre méltó rituáléja van. A kenyértészta illata Ambrus Lajost is átcsalogatja, a nyárfa alatti asztalon hamarjában ott terem a Kissomlyó leve, az illatos olaszrizling, és míg Vica odabent az ebédkészítéssel foglalatoskodik, a férfiak a világ dolgairól diskurálnak.

Másfél óra múlva már az unokák - Rebeka és Luca - is a teknő mellett sertepertélnek. A tészta megkelt, Vica lecsippent két kis darabot langallónak, majd szemmel öt részre osztja a teknő tartalmát, és miután egyesével átgyúrta a kiporciózott tésztát, lenvászonnal bélelt zsomborba teszi, és letakarva fél órát pihenteti őket. Jóskának ismét a kemencénél akad dolga. A tűztérben hátratolja a parazsat, a vízbe mártott kemenceseprűvel megtisztítja a kemence alját, és következhet a több száz éves művelet, a lisztpróba. Vica csipetnyi lisztet szór a kemence aljára, és ha a lisztszemek nem füstölnek, jöhet a sodrófával kinyújtott langalló. A kenyérlángosnak a süléshez két perc is elég, és bizony nekünk sem kell több idő ahhoz, hogy a kemencéből kiszedett, fűszeres olajjal és tejföllel megbolondított finomságot eltüntessük az asztalról. A kenyérsütésnél, akár gyermekek, akár felnőttek szurkolják végig az eseményeket, leglátványosabb sikere mindig a langallónak van. Rómából, Liza barátnénktól hazahoztam egy csodás olajkeverék receptjét: végy egy formás, címeresre nyomott régi üveget, tegyél bele három-négy fokhagymagerezdet, majd szórj rá 25-30 pepperoncinit, és helyezz belé egypár frissen szedett rozmaringágat. Az üveget töltsd tele olíva-olajjal. Ügyesen dugaszoljunk, és a masszát pár hónapig érni hagyjuk. Aztán a langallósütésnél tedd az asztalra.

Még egy tisztítás a tűztérben, közben Vica a zsomborból kiszedett, megkelt kenyereket még egyszer átgyúrja, a tetejüket késsel bemetszi, és küldi is őket a kemencébe.

Két óra kell ahhoz, hogy a kenyér megsüljön. Közben, kevéssel a vége előtt, Jóska kiveszi a kenyereket, és vízzel megkeni a tetejüket, hogy szép fényesek legyenek. Aztán kivesszük őket, és megkopogtatjuk mindegyik alját: ha rendes hangot ad, készen volnánk. Itt az utánozhatatlan íz- és illatharmóniát árasztó kenyerünk! Úgy, melegen visszacsomagoljuk őket a lenvászon kendőbe, és a zsomborban hűlni mennek a tisztaszobába, amely hamarosan elképzelhetetlenül otthonos illatokkal fog megtelni. Aztán, megint jó két óra múlva, a követelődző családtagok, barátok, rokonok, szomszédok előtt szertartásosan megszegjük a legszebbet: gyönyörű, fényes, aranysárga a durcája, csillogóan barna a héja, és patyolatfehéren puha a belseje. Felszolgáljuk, és innét már egy másik legenda kezdődik: ki-ki maga döntheti el, miféle rejtett vagy kevésbé titkolt személyes kapcsolata alakul ki ezzel a csodával, a kenyérrel, amely, úgy látszik, min-dig képes lesz a lélek legtel-jesebb felszabadítására.

(A kemenesaljai kenyérlesés élményéért köszönet Jóskának és Vicának, az idézetekért pedig Ambrus Lajosnak, aki Jelentés hetyei kenyérről című írásával könnyítette meg a dolgomat.)

Bejcziéknél a tűzrakásnak is megvan a maga menete. Jóska már az előző heti sütés után bekészíti a kemencébe az aprófát, így annak van ideje száradni a következő kenyérkészítésig. Így most nincs más dolga, mint elgyújtani, és várni. Persze Kemenesalján a várakozásnak is irigylésre méltó rituáléja van. A kenyértészta illata Ambrus Lajost is átcsalogatja, a nyárfa alatti asztalon hamarjában ott terem a Kissomlyó leve, az illatos olaszrizling, és míg Vica odabent az ebédkészítéssel foglalatoskodik, a férfiak a világ dolgairól diskurálnak.

Másfél óra múlva már az unokák - Rebeka és Luca - is a teknő mellett sertepertélnek. A tészta megkelt, Vica lecsippent két kis darabot langallónak, majd szemmel öt részre osztja a teknő tartalmát, és miután egyesével átgyúrta a kiporciózott tésztát, lenvászonnal bélelt zsomborba teszi, és letakarva fél órát pihenteti őket. Jóskának ismét a kemencénél akad dolga. A tűztérben hátratolja a parazsat, a vízbe mártott kemenceseprűvel megtisztítja a kemence alját, és következhet a több száz éves művelet, a lisztpróba. Vica csipetnyi lisztet szór a kemence aljára, és ha a lisztszemek nem füstölnek, jöhet a sodrófával kinyújtott langalló. A kenyérlángosnak a süléshez két perc is elég, és bizony nekünk sem kell több idő ahhoz, hogy a kemencéből kiszedett, fűszeres olajjal és tejföllel megbolondított finomságot eltüntessük az asztalról. A kenyérsütésnél, akár gyermekek, akár felnőttek szurkolják végig az eseményeket, leglátványosabb sikere mindig a langallónak van. Rómából, Liza barátnénktól hazahoztam egy csodás olajkeverék receptjét: végy egy formás, címeresre nyomott régi üveget, tegyél bele három-négy fokhagymagerezdet, majd szórj rá 25-30 pepperoncinit, és helyezz belé egypár frissen szedett rozmaringágat. Az üveget töltsd tele olíva-olajjal. Ügyesen dugaszoljunk, és a masszát pár hónapig érni hagyjuk. Aztán a langallósütésnél tedd az asztalra.

Még egy tisztítás a tűztérben, közben Vica a zsomborból kiszedett, megkelt kenyereket még egyszer átgyúrja, a tetejüket késsel bemetszi, és küldi is őket a kemencébe.

Két óra kell ahhoz, hogy a kenyér megsüljön. Közben, kevéssel a vége előtt, Jóska kiveszi a kenyereket, és vízzel megkeni a tetejüket, hogy szép fényesek legyenek. Aztán kivesszük őket, és megkopogtatjuk mindegyik alját: ha rendes hangot ad, készen volnánk. Itt az utánozhatatlan íz- és illatharmóniát árasztó kenyerünk! Úgy, melegen visszacsomagoljuk őket a lenvászon kendőbe, és a zsomborban hűlni mennek a tisztaszobába, amely hamarosan elképzelhetetlenül otthonos illatokkal fog megtelni. Aztán, megint jó két óra múlva, a követelődző családtagok, barátok, rokonok, szomszédok előtt szertartásosan megszegjük a legszebbet: gyönyörű, fényes, aranysárga a durcája, csillogóan barna a héja, és patyolatfehéren puha a belseje. Felszolgáljuk, és innét már egy másik legenda kezdődik: ki-ki maga döntheti el, miféle rejtett vagy kevésbé titkolt személyes kapcsolata alakul ki ezzel a csodával, a kenyérrel, amely, úgy látszik, min-dig képes lesz a lélek legtel-jesebb felszabadítására.

(A kemenesaljai kenyérlesés élményéért köszönet Jóskának és Vicának, az idézetekért pedig Ambrus Lajosnak, aki Jelentés hetyei kenyérről című írásával könnyítette meg a dolgomat.)

Másfél óra múlva már az unokák - Rebeka és Luca - is a teknő mellett sertepertélnek. A tészta megkelt, Vica lecsippent két kis darabot langallónak, majd szemmel öt részre osztja a teknő tartalmát, és miután egyesével átgyúrta a kiporciózott tésztát, lenvászonnal bélelt zsomborba teszi, és letakarva fél órát pihenteti őket. Jóskának ismét a kemencénél akad dolga. A tűztérben hátratolja a parazsat, a vízbe mártott kemenceseprűvel megtisztítja a kemence alját, és következhet a több száz éves művelet, a lisztpróba. Vica csipetnyi lisztet szór a kemence aljára, és ha a lisztszemek nem füstölnek, jöhet a sodrófával kinyújtott langalló. A kenyérlángosnak a süléshez két perc is elég, és bizony nekünk sem kell több idő ahhoz, hogy a kemencéből kiszedett, fűszeres olajjal és tejföllel megbolondított finomságot eltüntessük az asztalról. A kenyérsütésnél, akár gyermekek, akár felnőttek szurkolják végig az eseményeket, leglátványosabb sikere mindig a langallónak van. Rómából, Liza barátnénktól hazahoztam egy csodás olajkeverék receptjét: végy egy formás, címeresre nyomott régi üveget, tegyél bele három-négy fokhagymagerezdet, majd szórj rá 25-30 pepperoncinit, és helyezz belé egypár frissen szedett rozmaringágat. Az üveget töltsd tele olíva-olajjal. Ügyesen dugaszoljunk, és a masszát pár hónapig érni hagyjuk. Aztán a langallósütésnél tedd az asztalra.

Még egy tisztítás a tűztérben, közben Vica a zsomborból kiszedett, megkelt kenyereket még egyszer átgyúrja, a tetejüket késsel bemetszi, és küldi is őket a kemencébe.

Két óra kell ahhoz, hogy a kenyér megsüljön. Közben, kevéssel a vége előtt, Jóska kiveszi a kenyereket, és vízzel megkeni a tetejüket, hogy szép fényesek legyenek. Aztán kivesszük őket, és megkopogtatjuk mindegyik alját: ha rendes hangot ad, készen volnánk. Itt az utánozhatatlan íz- és illatharmóniát árasztó kenyerünk! Úgy, melegen visszacsomagoljuk őket a lenvászon kendőbe, és a zsomborban hűlni mennek a tisztaszobába, amely hamarosan elképzelhetetlenül otthonos illatokkal fog megtelni. Aztán, megint jó két óra múlva, a követelődző családtagok, barátok, rokonok, szomszédok előtt szertartásosan megszegjük a legszebbet: gyönyörű, fényes, aranysárga a durcája, csillogóan barna a héja, és patyolatfehéren puha a belseje. Felszolgáljuk, és innét már egy másik legenda kezdődik: ki-ki maga döntheti el, miféle rejtett vagy kevésbé titkolt személyes kapcsolata alakul ki ezzel a csodával, a kenyérrel, amely, úgy látszik, min-dig képes lesz a lélek legtel-jesebb felszabadítására.

(A kemenesaljai kenyérlesés élményéért köszönet Jóskának és Vicának, az idézetekért pedig Ambrus Lajosnak, aki Jelentés hetyei kenyérről című írásával könnyítette meg a dolgomat.)

Másfél óra múlva már az unokák - Rebeka és Luca - is a teknő mellett sertepertélnek. A tészta megkelt, Vica lecsippent két kis darabot langallónak, majd szemmel öt részre osztja a teknő tartalmát, és miután egyesével átgyúrta a kiporciózott tésztát, lenvászonnal bélelt zsomborba teszi, és letakarva fél órát pihenteti őket. Jóskának ismét a kemencénél akad dolga. A tűztérben hátratolja a parazsat, a vízbe mártott kemenceseprűvel megtisztítja a kemence alját, és következhet a több száz éves művelet, a lisztpróba. Vica csipetnyi lisztet szór a kemence aljára, és ha a lisztszemek nem füstölnek, jöhet a sodrófával kinyújtott langalló. A kenyérlángosnak a süléshez két perc is elég, és bizony nekünk sem kell több idő ahhoz, hogy a kemencéből kiszedett, fűszeres olajjal és tejföllel megbolondított finomságot eltüntessük az asztalról. A kenyérsütésnél, akár gyermekek, akár felnőttek szurkolják végig az eseményeket, leglátványosabb sikere mindig a langallónak van. Rómából, Liza barátnénktól hazahoztam egy csodás olajkeverék receptjét: végy egy formás, címeresre nyomott régi üveget, tegyél bele három-négy fokhagymagerezdet, majd szórj rá 25-30 pepperoncinit, és helyezz belé egypár frissen szedett rozmaringágat. Az üveget töltsd tele olíva-olajjal. Ügyesen dugaszoljunk, és a masszát pár hónapig érni hagyjuk. Aztán a langallósütésnél tedd az asztalra.

Még egy tisztítás a tűztérben, közben Vica a zsomborból kiszedett, megkelt kenyereket még egyszer átgyúrja, a tetejüket késsel bemetszi, és küldi is őket a kemencébe.

Két óra kell ahhoz, hogy a kenyér megsüljön. Közben, kevéssel a vége előtt, Jóska kiveszi a kenyereket, és vízzel megkeni a tetejüket, hogy szép fényesek legyenek. Aztán kivesszük őket, és megkopogtatjuk mindegyik alját: ha rendes hangot ad, készen volnánk. Itt az utánozhatatlan íz- és illatharmóniát árasztó kenyerünk! Úgy, melegen visszacsomagoljuk őket a lenvászon kendőbe, és a zsomborban hűlni mennek a tisztaszobába, amely hamarosan elképzelhetetlenül otthonos illatokkal fog megtelni. Aztán, megint jó két óra múlva, a követelődző családtagok, barátok, rokonok, szomszédok előtt szertartásosan megszegjük a legszebbet: gyönyörű, fényes, aranysárga a durcája, csillogóan barna a héja, és patyolatfehéren puha a belseje. Felszolgáljuk, és innét már egy másik legenda kezdődik: ki-ki maga döntheti el, miféle rejtett vagy kevésbé titkolt személyes kapcsolata alakul ki ezzel a csodával, a kenyérrel, amely, úgy látszik, min-dig képes lesz a lélek legtel-jesebb felszabadítására.

(A kemenesaljai kenyérlesés élményéért köszönet Jóskának és Vicának, az idézetekért pedig Ambrus Lajosnak, aki Jelentés hetyei kenyérről című írásával könnyítette meg a dolgomat.)

Még egy tisztítás a tűztérben, közben Vica a zsomborból kiszedett, megkelt kenyereket még egyszer átgyúrja, a tetejüket késsel bemetszi, és küldi is őket a kemencébe.

Két óra kell ahhoz, hogy a kenyér megsüljön. Közben, kevéssel a vége előtt, Jóska kiveszi a kenyereket, és vízzel megkeni a tetejüket, hogy szép fényesek legyenek. Aztán kivesszük őket, és megkopogtatjuk mindegyik alját: ha rendes hangot ad, készen volnánk. Itt az utánozhatatlan íz- és illatharmóniát árasztó kenyerünk! Úgy, melegen visszacsomagoljuk őket a lenvászon kendőbe, és a zsomborban hűlni mennek a tisztaszobába, amely hamarosan elképzelhetetlenül otthonos illatokkal fog megtelni. Aztán, megint jó két óra múlva, a követelődző családtagok, barátok, rokonok, szomszédok előtt szertartásosan megszegjük a legszebbet: gyönyörű, fényes, aranysárga a durcája, csillogóan barna a héja, és patyolatfehéren puha a belseje. Felszolgáljuk, és innét már egy másik legenda kezdődik: ki-ki maga döntheti el, miféle rejtett vagy kevésbé titkolt személyes kapcsolata alakul ki ezzel a csodával, a kenyérrel, amely, úgy látszik, min-dig képes lesz a lélek legtel-jesebb felszabadítására.

(A kemenesaljai kenyérlesés élményéért köszönet Jóskának és Vicának, az idézetekért pedig Ambrus Lajosnak, aki Jelentés hetyei kenyérről című írásával könnyítette meg a dolgomat.)

Még egy tisztítás a tűztérben, közben Vica a zsomborból kiszedett, megkelt kenyereket még egyszer átgyúrja, a tetejüket késsel bemetszi, és küldi is őket a kemencébe.

Két óra kell ahhoz, hogy a kenyér megsüljön. Közben, kevéssel a vége előtt, Jóska kiveszi a kenyereket, és vízzel megkeni a tetejüket, hogy szép fényesek legyenek. Aztán kivesszük őket, és megkopogtatjuk mindegyik alját: ha rendes hangot ad, készen volnánk. Itt az utánozhatatlan íz- és illatharmóniát árasztó kenyerünk! Úgy, melegen visszacsomagoljuk őket a lenvászon kendőbe, és a zsomborban hűlni mennek a tisztaszobába, amely hamarosan elképzelhetetlenül otthonos illatokkal fog megtelni. Aztán, megint jó két óra múlva, a követelődző családtagok, barátok, rokonok, szomszédok előtt szertartásosan megszegjük a legszebbet: gyönyörű, fényes, aranysárga a durcája, csillogóan barna a héja, és patyolatfehéren puha a belseje. Felszolgáljuk, és innét már egy másik legenda kezdődik: ki-ki maga döntheti el, miféle rejtett vagy kevésbé titkolt személyes kapcsolata alakul ki ezzel a csodával, a kenyérrel, amely, úgy látszik, min-dig képes lesz a lélek legtel-jesebb felszabadítására.

(A kemenesaljai kenyérlesés élményéért köszönet Jóskának és Vicának, az idézetekért pedig Ambrus Lajosnak, aki Jelentés hetyei kenyérről című írásával könnyítette meg a dolgomat.)

Két óra kell ahhoz, hogy a kenyér megsüljön. Közben, kevéssel a vége előtt, Jóska kiveszi a kenyereket, és vízzel megkeni a tetejüket, hogy szép fényesek legyenek. Aztán kivesszük őket, és megkopogtatjuk mindegyik alját: ha rendes hangot ad, készen volnánk. Itt az utánozhatatlan íz- és illatharmóniát árasztó kenyerünk! Úgy, melegen visszacsomagoljuk őket a lenvászon kendőbe, és a zsomborban hűlni mennek a tisztaszobába, amely hamarosan elképzelhetetlenül otthonos illatokkal fog megtelni. Aztán, megint jó két óra múlva, a követelődző családtagok, barátok, rokonok, szomszédok előtt szertartásosan megszegjük a legszebbet: gyönyörű, fényes, aranysárga a durcája, csillogóan barna a héja, és patyolatfehéren puha a belseje. Felszolgáljuk, és innét már egy másik legenda kezdődik: ki-ki maga döntheti el, miféle rejtett vagy kevésbé titkolt személyes kapcsolata alakul ki ezzel a csodával, a kenyérrel, amely, úgy látszik, min-dig képes lesz a lélek legtel-jesebb felszabadítására.

(A kemenesaljai kenyérlesés élményéért köszönet Jóskának és Vicának, az idézetekért pedig Ambrus Lajosnak, aki Jelentés hetyei kenyérről című írásával könnyítette meg a dolgomat.)

Két óra kell ahhoz, hogy a kenyér megsüljön. Közben, kevéssel a vége előtt, Jóska kiveszi a kenyereket, és vízzel megkeni a tetejüket, hogy szép fényesek legyenek. Aztán kivesszük őket, és megkopogtatjuk mindegyik alját: ha rendes hangot ad, készen volnánk. Itt az utánozhatatlan íz- és illatharmóniát árasztó kenyerünk! Úgy, melegen visszacsomagoljuk őket a lenvászon kendőbe, és a zsomborban hűlni mennek a tisztaszobába, amely hamarosan elképzelhetetlenül otthonos illatokkal fog megtelni. Aztán, megint jó két óra múlva, a követelődző családtagok, barátok, rokonok, szomszédok előtt szertartásosan megszegjük a legszebbet: gyönyörű, fényes, aranysárga a durcája, csillogóan barna a héja, és patyolatfehéren puha a belseje. Felszolgáljuk, és innét már egy másik legenda kezdődik: ki-ki maga döntheti el, miféle rejtett vagy kevésbé titkolt személyes kapcsolata alakul ki ezzel a csodával, a kenyérrel, amely, úgy látszik, min-dig képes lesz a lélek legtel-jesebb felszabadítására.

(A kemenesaljai kenyérlesés élményéért köszönet Jóskának és Vicának, az idézetekért pedig Ambrus Lajosnak, aki Jelentés hetyei kenyérről című írásával könnyítette meg a dolgomat.)

(A kemenesaljai kenyérlesés élményéért köszönet Jóskának és Vicának, az idézetekért pedig Ambrus Lajosnak, aki Jelentés hetyei kenyérről című írásával könnyítette meg a dolgomat.)

(A kemenesaljai kenyérlesés élményéért köszönet Jóskának és Vicának, az idézetekért pedig Ambrus Lajosnak, aki Jelentés hetyei kenyérről című írásával könnyítette meg a dolgomat.)