Vasi emlékfák múlt és jelen közt

Az óriásfa – amelyről akkor rajz is készült – már pusztulófélben volt. 1839-re teljesen elszáradt, akkor a tulajdonosa, Jagodits István kivágatta. Életkorát pedig jóval hosszabbra becsülték annál, mint amennyit az emberi emlékezet be tud járni. Úgy mondták, akár ezeréves is lehetett. Az ezer esztendő valószínűleg túlzás, de már visszavezet azokig az időkig, amikor a magyarok még nem

voltak itt.

A velemi nagy fa a későbbi híradásokban is fel-feltűnik. A róla közölt adatok némileg eltérnek. Elsősorban a természet kutatói érdeklődtek utána, de a Velem környéki „óriások” – beleértve a kőszegi Királyvölgy öreg gesztenyéjét is – a laikusok kíváncsiságát is felkeltették. Nem tudhatjuk biztosan, csak feltételezzük, hogy mióta a világ világ, mindig voltak olyan fák, amelyeket az ember külön is számon tartott, figyelmet szentelt neki, sőt valamilyen formában tisztelt is.

Pár évvel ezelőtt, amikor Szent Márton születésének évfordulóját ünnepeltük, szóba került az is, hogy Márton pogány szentélyeket rombolt le, egy alkalommal még egy pogányok által tisztelt fa kivágásánál is közreműködött. Nehéz volt elmagyarázni, hogy Márton miért nem viseltetik maga is tisztelettel a fa iránt. A fakultusz a kelták körében volt különösen erős, valószínűleg Márton is velük viaskodott.

A középkori fatiszteletről kevés a konkrét adatunk. A pogány korból megmaradt, fákhoz köthető hagyományok, szokások egy része átalakult, de továbbra is fennmaradt. Fákkal nemcsak a magyar, de a környező népek meséiben is gyakran találkozunk. A hazai hagyományokból ismerjük az eget és a földet összekapcsoló égig érő fát. Régi történetek szólnak például arról, miként beszélgetnek az öreg tölgyek, hogy nyújtanak védelmet embereknek. Ha már Kőszeg környéke került szóba, meg kell említenünk, hogy a múlt század elején Thirring Gusztávné Wais­becker Irén fogott neki, hogy összegyűjtse a Nyugat-Magyarországon élő hiencek népdalait és népballadáit. Az általa feljegyzett Kőszeg környéki dalszövegek is gyakran kapcsolódnak valamilyen fához. A helyi mesék és legendák ma már nem részei a mindennapoknak. A száz évvel ezelőtt falun élők valószínűleg el tudtak volna igazítani bennünket, ha azt kérdezzük, hol vannak olyan égerfák, amelyek tövében kora este megjelenik a lúdvérc. Sőt esetleg még azt is felidézték volna, hogy a „régi öregek szerint” melyik topolyafán gyülekeznek a boszorkányok.

Minden településen volt legalább 10-15 olyan fa, amelyiknek „híre” volt: vagy a mérete miatt, vagy azért, mert valamilyen esemény kapcsolódott hozzá.

A XIX. század végéig csak elvétve használták az emlékfa kifejezést. Általában olyan öreg fákat neveztek így, amelyek valamilyen történelmi esemény – pl. csata – helyszínén álltak. Alkalmanként egy-egy nagyon öreg fa történelmi hősök, Mátyás király, Rákóczi Ferenc és mások emlékét is felidézte.

1896-ban először került sor országos méretű emlékfa-ültetési akcióra. A millenniumról emlékeztünk így meg. Szinte minden faluban ültettek fákat, általában nem is egyet, hanem többet. A kedvelt szám a hét vezér miatt a hetes volt. Az is megesett, hogy az ország vezető személyiségeiről emlékeztek meg ilyen módon. Így például Senyeházán egymás mellé került Kossuth és Ferenc József emlékfája. A millenniumi emlékfák „elvileg” mostanában lennének 130 évesek, de tudni kell azt is, nem ritkán előfordult, hogy már régóta álló fa kapta meg a „millenniumi” elnevezést.

Két évvel később Erzsébet királyné halála adott okot emlékfaültetésre. Ezt az akciót is központilag szervezték. Vas megyében a falvak kb. 80 százalékát érintette. A református vidékeken voltak olyan falvak , amelyek „kivonták magukat” a feladat alól.

Hasonló nagy akciókra a következő évszázadban már nem került sor. Ennek ellenére az élő fa emlékműként való használata szinte divatba jött. Van, ahol az első világháború hősei tiszteletére emlékfákat is ültettek. Volt, ahol Tisza István haláláról is így emlékeztek meg, sőt olyan hely is van, ahol a felszabadulás emlékére is fát ültettek.

Az épített emlékműveket, szobrokat, kereszteket szinte mindenhol számon tartják, gondozzák. Az emlékfákról sok helyen megfeledkeztek.