Hírek

2009.07.21. 13:16

Csalódottak és elégedetlenek a keletnémetek - Növekszik az idegenellenesség

Berlin - Húsz évvel a hírhedt berlini fal leomlása után még mindig nagy az elégedetlenség és a csalódottság a keletnémetek körében.

MTI

Erről tanúskodik az a tanulmány, amelynek főbb következtetéseit kedden hozták nyilvánosságra. A Népi Szolidaritás (Volkssolidarität) elnevezésű társadalmi, illetve szociális szervezet által végzett felmérésből kitűnik: a keletnémetek 67 százaléka fontosnak tartja a demokráciát, de csak 11 százalék elégedett annak tényleges helyzetével. Szakértők számára a tanulmány egyik legelgondolkoztatóbb megállapítása: az egykori NDK lakosainak 41 százaléka idegenellenes.
    
A szervezet elnöke a tanulmány kapcsán úgy értékelte: a keletnémetek többsége még mindig úgy érzi, hogy német állampolgárként nem sikerült megfelelően integrálódnia. Gunnar Winkler szerint a keletnémetek 42 százaléka "nagyon elégedetlen" a politikai rendszerrel, illetve a demokrácia állapotával. Minden negyedik megkérdezett vallotta csak azt, hogy "tényleges német állampolgárnak" érzi magát, és minden tizedik "visszakívánta" az NDK-t. A fennálló politikai rendszerrel kapcsolatos kiábrándultság fő okaként a válaszadók többsége a politikusok szavahihetőségének hiányát említette.
    
A tanulmányból kitűnt, hogy a demokrácia helyzetének értékelését a legtöbben a szociális biztonság garantálásával hozták összefüggésbe. Gunnar Winkler szerint a keletnémetek többsége csalódott amiatt, hogy a fal leomlása, illetve az egyesülés után remélt szociális, gazdasági felemelkedés nem következett be. A megkérdezettek 77 százaléka vélte úgy, hogy az életviszonyok a keleti tartományokban jóval rosszabbak, mint a nyugatiakban. 
    
A szervezet vezetője megdöbbentőnek nevezte azt is, hogy növekszik azoknak a keletnémeteknek a száma, akik elégedetlenek gazdasági helyzetükkel. 1999-ben egy hasonló felmérés során a megkérdezettek 47 százaléka jónak értékelte a helyzetét, most viszont csak 32 százalékuk állította ezt. Ez az arány rosszabb, mint röviddel a fal 1989 novemberében történt lebontása után volt; akkor a keletnémetek 40 százaléka nyilatkozott elégedetten saját helyzetéről. A negatív irányú változás oka a kutatók szerint a korábbi szociáldemokrata-zöld kormány által bevezetett szigorú szociális, illetve munkaerőpiaci reformokban rejlik, azóta ugyanis a keletnémetek ismét jobban tartanak a jövőtől.
    
A felmérés szerint nagy az idegenellenesség a keleti tartományokban, noha ott a külföldiek a lakosság jóval kisebb hányadát teszik ki, mint az ország nyugati felében. A megkérdezettek jelentős hányada vélekedett úgy, hogy a bevándorlók nagymértékben hozzájárultak a szociális problémák éleződéséhez, a munkanélküliség és a bűnözés növekedéséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!