Hírek

2009.10.09. 12:18

Idén is kiosztják a Prima-díjakat

A Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) 5. éve megyei szintről indítja a jelöltállítást a Prima Primissima-díjra.

zaol.hu

Az értelmiség eredményeinek megőrzésére, a tudományos, művészeti élet  pártoktól független fejlesztésére jött létre Demján Sándor, a VOSZ országos  elnöke által alapított Prima Primissima-díj. A válság miatt kevesebb állami  támogatás jut  az oktatásra, a  kultúrára, a tudományra, a sportra  és a  művészetekre, ezért  szükség van arra az  összefogásra, amelyet a magyar szellemiség fennmaradása és fejlesztése  érdekében indított útjára a VOSZ.

- Fontosnak tartom, hogy a vállalkozók segítsék a humán értelmiség  kiemelkedő munkát végző személyiségeit. A visszajelzések azt mutatják, hogy  jó ügy mellé álltunk - mondta Szőnye József, a VOSZ  megyei elnöke.

A VOSZ  megyei küldöttgyűlése ebben az évben is három: kultúra és  művészetek, tudomány, valamint oktatás és közművelődés kategóriában állított jelölteket. Újdonság, hogy idén Jubileumi Prima díjat is  kiosztanak.

 

Kategóriánként három jelöltből választ megyei primát a közgyűlési bizottság, idén nem kuratórium dönt. A bizottság tagjai: dr. Vágó Attila háziorvos, Molnár Árpád, a Répcelak és Vidéke Takarékszövetkezet ügyvezetője, Kondor János, a Vas megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének elnöke, Rácz István, a VOSZ Vas megyei társelnöke és Szőnye József. A megyei kategória-győztesek egymillió forintban részesülnek. Idén díjjazzák az év vas megyei cukrászát és az év ruházati  kereskedelmét is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!