2011.04.11. 14:53
Jobban belátjuk, ha meglátjuk
Van egy videó a jútubon, egy amerikai fotós, bizonyos Noah Kalina töltötte fel. Ez a videó, amit több mint 18 millióan láttak már, világhírt teremtett a művész számára. Noah mindennap készített magáról egy portrét, és hat hosszú év termését egy öt perces alkotássá sűrítette össze. Az eredmény önmagáért beszél.
A műfajt, amiben a fent említett alkotás fogant, Timelapse fotózásnak nevezik a szakértők. Ennek lényege, hogy tulajdonképpen a múló időt fényképezik le egy rögzített szemszögből. A végeredmény egy kisfilm, amiben több nap, hét vagy év rohan el pár percben. A hivatalos definíció szerint a felvett képkockák sebessége jóval lassabb a lejátszott képkockák sebességénél (köszi Wiki).
A Timelapse fotózás nem mai találmány, régóta alkalmazzák, főleg természetfilmekben. Ahhoz, hogy kiemelkedjen a tudomány világából, Godfrey Reggio kellett, aki 1983-ban alkotta meg a lenyűgöző Koyaanisqatsi című filmkölteményt. Ebben a moziban válik az időfotózás talán először művészi eszközzé. A Koyaanisqatsi a legszebb film, amit valaha láttam (legalábbis holtversenyben áll Huszárik Szinbádjával).
Mi a szép abban, ha három percben belül látjuk hogyan hervad el egy virág, hogyan hullanak le a levelek egy fáról, vagy hogyan öregedik egy ember hat (vagy hatvan) évet? A válasz: látjuk azt a mulandóságot, amit eddig csak érzékelni tudtunk. Ez a mulandóság, mint valamilyen láthatatlan árnyék a vállunkon, egész életünkön át kísért és nyomaszt minket, de ha szemtől szembe állunk vele, talán észrevehetjük a szépségét is. Mert van ebben valami nyugalmat sugárzó megmagyarázhatatlan érzés, a fa újra kizöldül, a felhők rohanásában felfedezhető a rendszer, a szobrok ledőlnek, de egy szempillantás alatt már épül helyükön az újabb épület. Az egésznek van értelme. És bár csak rövid ideig vagyunk vendégek itt, annak is van értelme.
100 év nagyon hosszú időnek tűnik, de a Timelaps fotózás képes 10 percbe sűríteni. Ez pedig nem is olyan hosszú idő (bár néhány előadáson, valljuk be, 100 évnek is tűnhet). Valahogy ebben áll ennek a különleges technikának a lényege, és hatására kicsit jobban összebarátkozhatunk kegyetlen barátunkkal, az idővel. Mást úgysem tehetünk. Ha látjuk, talán jobban belátjuk.
Noah Kalina tehát semmi újat nem talált ki, csak durván a szemünkbe nézett, és a rendelkezésére álló néhány percben megöregedett. És mindezt Carly Commando zseniális zongoramuzsikájára tette, ami alapból is odavágna. A többit ránk bízza.
Noah Kalina timelaps-videója:
