Hírek

2011.06.30. 13:08

Párizsban képviseli megyénket, hazánkat a nádasdys Németh Bence

Németh Bence, a sárvári Nádasdy Tamás általános iskola tanulója egy közlekedésbiztonsági verseny országos döntőjében első helyezést ért el. A párizsi döntőben ő képviseli majd hazánkat.

Benkő Sándor

Szeptember 16-19-én Párizsban lesz a 26. európai közlekedésbiztonsági döntő, ahova a Magyar Autóklub csapatával Németh Bence is utazik.

A Magyar Autóklub a jövő közlekedőinek, vagyis a mai gyerekek oktatásának, képzésének egyik fontos állomása a Ki a mester két keréken? felmenő rendszerű vetélkedő szervezője. Az iskolák a klub partnerei komoly részt vállalnak ezeknek a versenyeknek az előkészítésében, a lebonyolításában. A házi versenyek után következik a megyei, majd a regionális, végül az országos döntő.

A 10-12 éves korosztályú tanulók közül a zala megyei Söjtör iskolájából, és a sárvári Nádasdy Tamás iskolából kerültek diákok a régiós döntőbe. Az országos döntőt 25-én rendezték meg Budapesten, ahol a diákok a kerékpáros közlekedés elméletéről és gyakorlatáról adtak számot. Kérdésekre kellett választ adni, valamint a forgalmi helyzeteket kellett megoldani, de feladat volt az elsősegélynyújtással kapcsolatos kérdések megoldása is.

A gyerekeknek az új elemekkel színesített kerékpáros ügyességi feladatokat oldották meg akadálypályán.

Az eredmény ismét a sárvári iskolának kedvezett, - Hannos Attila felkészítő tanár már harmadik alkalommal juttatta diákjait a nemzetközi döntőbe. Az országos döntőn első Vizi Luca (Észak-Magyarországi régió), második Juhász Bianka (Észak-Alföldi régió), a harmadik a sárvári tanuló Erdős Dóra (Nyugat-Magyarországi régió). A fiúknál Németh Bence a szintén sárvári Nádasdy iskola diákja lett az első, a második helyezett Lukács Gábor (Dál-Dunántúli régió) diákja lett.

A FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) által Párizsban rendezett európai közlekedésbiztonsági versenyen hazánkat a két-két első helyezett képviseli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!