Hírek

2012.07.25. 04:41

Több vasi falu is kap támogatást a megújuláshoz

Vas megye - Több település is anyagi támogatást kap épületek felújításához, továbbá gépek beszerzéséhez.

Bajdó Bettina

Több Vas megyei település is sikerrel pályázott, s nyert pénzt a Belügyminisztérium önkormányzati felzárkóztatást segítő pályázatán. A pénzre a legtöbb helyen  nagy szükség van, hiszen e nélkül  a segítség nélkül szinte lehetetlen összespórolni a pénzt a fejlesztéshez. A megyéből 14 település adott be sikeres pályázatot. Lehetett segítséget kérni önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújításához, átalakításához és bővítéséhez, továbbá   gépek, kisgépek, eszközök felújításához és beszerzéséhez. A pénzből építőanyagot is lehet majd vásárolni.   Csehiben nagy szükség van az elnyert 2,2 millió forintra, ebből a pénzből közösségi teret alakítanak majd ki a faluban. Átalakítják a tűzoltó szertár épületét, s a fiatalok nagy örömére helyet kap benne egy konditerem is. Az épület  másik részében és az előtte lévő placcon  pedig főzőversenyeket szeretnének majd tartani. Ahogy megérkezik a pénz, neki is állnak a munkának. Szemenyében pedig a kultúrház külső megújulásához használják fel a megnyert összeget.

Szemenyében hónapokkal ezelőtt döntöttek úgy, hogy elindulnak a pályázaton. Holler Ferenc polgármester elmondta, öt éve, szakaszosan újítják fel a helyi kultúrházat, a megnyert 2,2 millió forint elég lesz ahhoz, hogy befejezzék a munkát. A kultúrházban már volt belső felújítás, megújult a vizesblokk, s új tető is került az épületre. A megnyert pénzt a külső tatarozásra fordítják. Megtudtuk, jól gazdálkodtak az elmúlt években, s spóroltak 15 millió forintot, ebből két beruházás is megvalósul: a kultúrház környékét rendezvénytérré alakítják, és a temetőben is térköves teret adnak át. Csehiben 2,2 millió forintot nyertek, melyet a tűzoltószertár felújítására költenek - tudtuk meg Nagy László polgármestertől. Hozzátette, a jegyzőnek köszönhetik, hogy sikeresen pályáztak. A pénzből a szertár épületében egy konditermet hoznak létre, a másik felébe pedig bevezetik a vizet, s a tervek szerint itt tartanak majd nyáron főzőversenyt. Egy közösségi teret hoznak létre, ez lesz majd a falu- és sportnapok helyszíne is.

A megyéből tizennégy település adott be sikeres pályázatot. Lehetett segítséget kérni önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújításához, átalakításához és bővítéséhez, továbbá a munkához szükséges  gépek, kisgépek, eszközök felújításához és beszerzéséhez. A pénzből építőanyagot is lehet majd vásárolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!