Hírek

2012.09.30. 15:58

Sokat tettek a turizmus fejlesztéséért - Szüreti mulatság és díjátadó Kőszegen

Kőszeg - Rengeteg program, eszem-iszom, vásári forgatag, jókedv és nagy vendégjárás jellemezte az idei Kőszegi Szüretet. Kilenc fúvószenekar érkezett a városba és több külföldi delegáció is. Szombat délután a karneváli menetben sok száz maskarás vonult fel.

Némethy Mária

A  Kőszegi Szüretre és nemzetközi fúvószenekari talákozóra az idén  kilenc fúvószenekar érkezett Kőszegre. Az  ünnepélyes fogadásukat szombaton délelőtt  a Jézus Szíve Plébániatemplom előtt rendezték meg. Az időnként szemerkélő eső ellenére sokan nézték végig a látványos felvonulást, tapsolták meg a zenekarok bemutatását, a mintegy 500 zenész két közös produkcióját. Huber László,   Kőszeg polgármestere köszöntötte a zenekarokat, a vendégeket, majd Halmágyi Miklós,  lapunk főszerkesztője átadta neki a Kőszeget megillető legkedveltebb üdülőhelynek járó táblát. A polgármester köszönő szavaiban kiemelte a kőszegiek vendégszeretetét, s elmondta: Trianon után az akkori városatyák a turizmusban, az üdülővárossá válásban látták a gazdaságilag megroppant Kőszeg számára a kitörési pontot. Sokat tettek az idegenforgalom fellendítéséért. Turistaegyletet, 1923-ban idegenforgalmi irodát hoztak létre, kirándulóhelyeket építettek.

 - A város vezetése folytatja a munkát, ezért újult meg az utóbbi években Kőszeg két legfőbb tere és a Jurisics-vár, kapcsolódtunk be az alpannoniás fejlesztésekbe, épült fel az idén a Szultán-kilátó, adtuk át nemrégiben a Szent Korona bunkert. Köszönet a Kőszegre szavazóknak, köszönjük az Írottkő Natúrpark munkatársainak munkáját - fejezte be Huber László.

 A város idegenforgalmának egyik csúcspontja minden évben a Kőszegi Szüret. Ezen a hétvégén a szlovákiai Nyitragerencsérről és Szencről, a horvátországi Senjből és a németországi Vaihingenből érkezett külföldi delegáció. Érkeztek turisták az ausztriai Mödlingből is. Ők kis magyarországi körutat tettek, előzőleg jártak Budapesten, a Parlamentben is, Tihanyban és Keszthelyen. Útjuk csúcspontja volt a Kőszegi Szüreten való részvétel. Az ausztriai Krumbachból is érkeztek turisták. Nagyon érdekes vendégei voltak a kőszegi horvát nemzetiségi önkormányzatnak. A szlovéniai Ljubljanából érkezett horvátokat láttak vendégül (ott a horvátokat nem fogadják el kisebbségnek).

A kilenc vendégzenekar részt is vett délután a karneváli felvonuláson. Díszvendég az idén a pécsi Fekete Gyémánt Fesztiválzenekar volt, amelyik hamarosan fennállása 100. évfordulóját ünnepli, s az ünnepségre meghívta a kőszegi fúvósokat.

A karneváli menetben sok százan vonultak fel. Ilyenkor hagyományosan maskarát öltenek Kőszeg intézményeinek dolgozói és civil szervezeteinek tagjai. A karnevál sztárjai a tűzoltók voltak, akik  mint mindig, az idén is  kiváló ötletet valósítottak meg: kalózhajót építettek, s ezzel nagy sikert arattak. Az iskolák is kitettek magukért, különösen a Balog és a Bersek, valamint a Jurisich Miklós Gimnázium.

Pénteken megválasztották az új borkirálynőt. Ezt a tisztséget egy éven át Kocsis Renáta  tölti be. Ő a város lakóinak a karneválon mutatkozott be. Egy éven át közszereplő lesz, az első számú szószólója a kőszegi bornak. A város képviselői megválasztották a város borát. A megtisztelő címet ugyancsak egy évre a Tóth Pincészet 2011. évjáratú cabernet sauvignon és franc borának ítélték oda.

És hogyan áll az idei szüret Kőszegen? A kevés fehér szőlőt már leszedték, a vöröseket viszont még kicsit érni hagyják, hadd cukrosodjanak.
Must, és sokféle bor bőven fogyott a hétvégén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!