Hírek

2012.10.26. 14:15

A gyártócsarnok már üzemel, de a cargo-reptérből semmi sem lesz

Szombathely - Gyártócsarnokot avattak pénteken a Luk Savaria Kft.-ben. A bővítéssel 2014-ig 700 fő számára teremtenek így munkahelyet, miközben Európa gyárai leépítenek, dolgozókat küldenek el - hangzott el. Az ünnepséggen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.

Peltzer Géza

A jó egyórás késéssel kezdődött ünnepségen dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, a város országgyűlési képviselője bejelentette: a kormány e heti döntése alapján Pápán épül meg a térség cargoreptere - építve a már meglévő honvédelmi objektumra. A reptér a jövőben civil és katonai célokat egyaránt szolgál majd. Utalt ezzel arra, hogy a Vát-porpáci, kínai beruházással létrehozni akart cargo-reptérből semmi sem lesz, mondván: a kínaiak az utóbbi időben fülük botját sem mozdították. A térség legfontosabb infrastrukturális beruházása az észak-déli közlekedési folyosó kialakítása - mondta.

A rendezvény azonban a LuK Savaria Kft. ünnepe volt, így hangsúlyozta ennek az egymilliárd forintos állami támogatással létrejött beruházásnak fontosságát, jelentőségét. Hozzátette: miközben az ország több régiója segítséget vár, ennek a térségnek befektetőkre van szüksége. Elmondta azt is, hogy szakemberek tucatjai dolgoznak a Nyugat Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ létrehozásán, amely a Szombathely, Szentgotthárd, Zalaegerszeg háromszögben valósul majd meg ezzel Győr és Kecskemét után a harmadik járműipari központja lesz hazánknak.

Méltatta a beruházást dr. Puskás Tivadar polgármester is, mondván, hogy a húszezer négyzetméteres csarnok 700 új munkahelyet teremt, a fejlesztéssel foglalkozó szakemberek száma pedig ezzel a lépéssel megháromszorozódik. Megköszönte a cég vezetésének, hogy miközben Európában embereket küldenek el, ők a fejlesztés rögös útját választották.

Michael Reinig ügyvezető igazgató is beszélt a beruházás fontosságáról, majd Orbán Viktor miniszterelnök kapott szót. Kijelentette, a Schaeffler-csoport mottóját (közösen mozgásban tartani a világot) a magyar kormány is magáénak vallja. Európában válság van, de a válságból csak azok vezethetik ki a kontinenst, akik nem félnek a jövőtől, és képesek keményen dolgozni. Világraszóló eredménynek nevezte, hogy a világ minden tizenegyedik autójában olyan kuplung van, amelyet a Luk Savaria Kft.-ben gyártottak. Hozzátette: tisztelettel fogad a kormány minden olyan külföldi befektetőt, aki nem bennszülöttnek nézi a magyarokat, hanem partnernek a közös cél elérése érdekében. A 15 éves LuK Savaria Kft. új gyártócsarnokában ezután beindították a 630 tonnás sajtoló automatát, majd vendégek gyárlátogatáson vettek részt, megtekintették a korábban épült csarnokokban folyó munkát.

 

A cég, amely utánállító kuplungokat,  dupla kuplungrendszereket és kéttömegű lendkerekeket gyárt, jelenleg 1850 munkavállalót foglalkoztat, 2014 végéig a 2500 fő elérése a cél. A cégcsoport 2011-ben világszerte 76 ezer embert foglalkoztatott, több, mint 10 milliárd eurós árbevételt érte el 2011-ben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!