Hírek

2013.03.22. 16:20

Többet soha! - Munkaszolgálatosok ezreire emlékezünk

Március 22. az emlékezés napja: 1945-ben ezen a napon a erődítő munkatáborok kiürítésekor a beteg és mozgásképtelen munkaszolgálatosokat egy fészerben gázzal kivégezték.

Rózsa Melinda

1944. december 3-án nyolcezer munkaszolgálatos érkezett Kőszegre. A téglagyárban, és a sörgyárban helyezték el őket. A táborok kiürítésére 1945. március 22-25. között került sor. A betegek és a mozgásképtelenek egy csoportját a téglagyár területén lévő fészerbe zárták, és a légtérbe engedett gázzal elpusztították. A halottakat a zsidó temető kőkerítése mellé és a Guba-hegyen ásott tömegsírba temették. Emléküket őrzi az 1985-ben emelt obeliszk, amelynél péntek délelőtt a Jurisich Miklós Gimnázium tanulója, Takács Alexander szavalt el egy Radnóti-verset, majd Kovács Ferenc országgyűlési képviselő, Vas Megyei Közgyűlés elnöke mondott beszédet.

 

 

A szörnyűségeket nem szabad elfelejteni, hogy soha többé ne történhessenek meg, hangsúlyozta Kovács Ferenc. Kötelességünk átadni a múltról szóló tudást a fiatalság számára, hogy megőrizhessék ezt a békét és demokráciát, amelyben ma élünk. Nekünk, magyaroknak végig kell gondolni, hogy az ország akkori vezetését milyen felelősség terheli, vetette fel Kovács Ferenc.

Ma - elsősorban külföldön - azt mondják, hogy Magyarországon újra feléledtek a fasizmus csírái. A megyei elnök úgy látja, ez általános Európában, mindenhol vannak, akik a kisebbségek ellen hangolják embertársaikat. A beszédet követően különböző szervezetek és intézmények képviselői koszorúztak. A hétvégén Ausztriában is több megemlékezés lesz. Ellenségképek címmel rendeznek a rasszizmussal foglalkozó konferenciát szombaton Felsőőrött, a városházán.

 

Az egyik előadó Marsovszky Magdolna kirekesztés-kutató, aki a mai magyarországi konzervatív forradalmat elemzi. Az OHO-ban este fél 8-kor vetítik Walter Manotschek dokumentumfilmjét (Akkor gyilkos vagyok) a németlövői mészárlásról. 1945. március 29-én hatvan magyar zsidót gyilkoltak le. Adolf Storm SS szakaszvezetőt, akit a rendező 63 év után meginterjúvolt, soha nem vonták felelősségre. A rohonci Keresztpajtánál öt nappal korábban 180 munkaszolgálatost végeztek ki a kastélyban tartott mulatságról érkező tisztek. Ezen a helyszínen vasárnap délután fél 3-kor kezdődik a megemlékezés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!