Eltűnnek a régi, patinás termek Szombathelyen

Szombathely mindig is híres volt bálkultúrájáról, ennek megfelelően építkeztek. Ügyelve arra, hogy alkossanak olyan közösségi tereket, ahol a bálozás rangos eseménnyé válhat. A múlt században a mai városi múzeum, vagy a Kovács szálló kitüntetett szerepet vitt, de számos kisebb teremben is bálozhattak a céhek, egyesületek, egyletek. A rendszerváltás után e téren is gyökeres változás állt be. A mohó kapitalista szemlélet nem kímélte a közjavakat. Elsőként, – az ismerős szlogen jegyében, veszteséges – a Savaria, azaz a patinás Kovács szálloda adta fel.

– Ez adta meg a jelet a hanyatláshoz – mondja János, aki szervezőként számos nagyívű bált jegyzett a Savariában. – A kopottságában is elegáns bálterem a gyönyörű csillárokkal, a mellette lévő Orchidea kisteremmel, vagy a karzatos éttermi résszel azt sugallta, hogy aki itt van, az számít. Rang és presztízs – foglalhatnám össze, általában kétszer-háromszor többen szerettek volna ide bejutni, mint ahányan befértek.

A körmendi Korbacsics Tibor szintén gyakorlott bálozó. Már csak hivatalból is, hiszen ő a Béri Balogh Ádám Tánc-együttes alapítója, vezetője.

– A bál táncalkalom, mely társasági, közéleti fórum – fogalmaz. – Kötöttségeket jelent a résztvevőnek, viselkedésben, a tánc kultúrájában, tudásában és ismeretében. Az egymáshoz és a zenéhez, stílushoz való alkalmazkodás magas szintjét igényli. A bál, szorosan ide értve helyszínét, egyéni és közösségi karaktert, nemzetit identitást hordoz, jelez. Értékrendet teremt : régi falusi mondás, hogy a Jó táncos, jó dógos... Köztudott, hogy mindezen tényezők válságban vannak. Arctalanná válik a tánckultúra, ugyanazt ugrálják Budapesten és Halogyon. Az egyéni önmegvalósításra való buzdítás az önzést hozta itt is ki, s ha elmarad a résztvevő, terem sem kell.

Fürdőbál a pihenőépületben, Bükfürdőn. A kisváros már átvette a vezető szerepet Szombathelytől. Fotó: Kiss Teodóra

Így, vagy úgy, de tény: Szombathely elveszítette vezető szerepét a megyében a bálozók szemében, Bükfürdő és Kőszeg is lekörözi. Mégpedig lüktető terekkel: szállodák aulája, a művelődési központ, a fürdő pihenő tere szezonban végig foglalt. Kőszegen ott a Jurisics Vár és Művelődési Központ pazar lovagterme. Igazolva, hogy a kisebb városokban még szorosan zárnak a közösségek, élő a hagyomány, van igény a nívós társas együttlétre. Ezzel ellentétben a megyeszékhelyen az alábbi veszteséglista könyvelhető el: a Kovács szálló omladozik, régóta mást szolgál a Vásárcsarnok nagyterme. Az MMIK a létért küzd, a HEMO színház lett és más kategória. Eltűnt a Gyöngyös étterem, rendezvénytermével együtt. Megszűnt a BM Klub, megannyi hóeséses farsangi mulatság színhelye. Csupán néhány hely maradt, közte az átépítésre váró MSH. A végsőkig kitartott a Pannónia étterem, amelyet a nyolcvanas években Hermann György újított fel.. Itt tartották az összevont városi és megyebált. Vélhetőleg ez volt a búcsú, mert a komplexum pár nap múlva bezár. Újabb közösség tér tűnik vele el.

Miért hagytuk, hogy így legyen?

Még a kilencvenes években is dübörgött a báli szezon, jókedvű csoportok járták az utcákat. Több embernek volt több pénze és hozzá jókedve. Mindezt szép lassan visszavette a való kapitalizmus. De azt nem gondoltuk volna, hogy a város meghatározó helyei mehetnek majd tönkre egy szűkkörű és haszonleső szemlélet miatt. A Hotel Saváriát úgy elprivatizálták, hogy máig nem talált magára, egykori vidám tömbje ma a belváros komor mementója. És most jön a Pannónia, amely nem csak centrális fekvése, de szellemisége okán is meghatározta a Fő tér hangulatát. Velük a város történelmének egy fontos daraja tűnik el asszisztálásunkkal.