2014.11.25. 10:37
Ki az úr, ha jön a víz? - Védelmi igazgatási felkészítést szerveztek polgármestereknek
Sárvár - A Vas Megyei Védelmi Bizottság védelmi igazgatási felkészítést szervez a Vas megyei polgármesterek részére.
Elsőként hétfőn délután a sárvári járás polgármestereit tájékoztatták a honvédelmi, katasztrófavédelmi, valamint az árvízi védekezéssel és helyi vízkárelhárítással kapcsolatos feladataikról.
A felkészítés elsősorban az Alaptörvény, valamint a honvédelmi és a katasztrófavédelmi törvény változásai miatt vált szükségessé. És tegyük hozzá: egyébként is fontos, hogy akár nagyobb katasztrófák, akár kisebb, helyi vízkárok esetén a település vezetője tisztában legyen a feladataival és a lehetőségeivel, hiszen helyben ők felelnek az állampolgárok biztonságáért.
Sárváron dr. Galántai György, a járási hivatal vezetője köszöntötte a polgármestereket, majd dr. Baán Mihály alezredes, a megyei védelmi bizottság titkára tájékoztatta őket az Alaptörvényben meghatározott, különleges jogrendekre (veszélyhelyzet, megelőző védelmi helyzet, rendkívüli állapot, szükségállapot, váratlan támadás) vonatkozó szabályokról, a védelmi igazgatás rendszeréről és szerveiről, valamint a speciális honvédelmi igazgatási feladataikról.
Dr. Baán Mihály alezredes a honvédelmi igazgatási feladataikról tájékoztatta a polgármestereket. Fotó: Nagy Ildikó
Farkas János tűzoltó alezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság iparbiztonsági felügyelője a katasztrófavédelem szervezeti rendszerét, a hatáskörükbe tartozó hatósági jogköröket és a polgármesterek katasztrófavédelmi és polgári védelmi feladatait ismertette. Ezek közül a legfontosabbak a lakosság felkészítése, a tájékoztatás, a riasztás, a polgári védelmi szervezetek létrehozása, felkészítése, az anyagi készletek biztosítása, a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak védelme).
Farkas János tűzoltó alezredes a polgári védelemmel kapcsolatos teendőkről is szólt. Fotó: Nagy Ildikó
Hercsel Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnöke a polgármesterek árvízi védekezéssel és a helyi vízkárelhárítással kapcsolatos teendőiről tartott előadást. Mint azt többször is hangsúlyozta, a polgármesterek legfontosabb feladata, hogy elkészíttessék a település vízkárelhárítási tervét. E dokumentum azért is fontos, mert árvíz esetén gyakran előfordul, hogy az ország másik részéből is érkeznek vízügyi szakemberek, akik - helyismeret hiányában - e tervből sok mindent kiolvashatnak. A szakaszmérnök szólt arról is, hogy az árvízi védekezésnél a vízügyi igazgató az első számú szakmai felelős, ő irányítja a védekezési munkákat.
Hercsel Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnöke a polgármesterek árvízi védekezéssel és helyi vízkárelhárítással kapcsolatos teendőit ismertette. Fotó: Nagy Ildikó
A polgármesterek felkészítése kedden Körmenden, majd az elkövetkezendő napokban a további öt járási székhelyen folytatódik.