Hírek

2015.07.02. 14:59

750 éves Bük – így ünneplik egész nyáron!

Bük - Már a sajtótájékoztatója is élményszámba ment a nyári jubileumi rendezvényeknek. A bevezető vetítéshez a Cimbaliband Bükről komponált fülbemászó dala szólt, itt volt Prieger Szabolcs az Agora és az Anima Sound System, Szalai Marci pedig az Ocho Macho képviseletében.

Tersztyánszky Krisztina

Városuk első írásos említésének 750. évfordulóját egyrészt maradandó alkotásokkal, másrészt maradandó élményekkel kívánják megünnepelni a bükiek. Az előbbiek sorában több visszatekintő helyi kiadvány és a Vasi Szemle büki száma szerepel, valamint megújul több helyi emlékmű és egy új köztéri szobor is készül. A csütörtöki tájékoztató azonban elsősorban a nyári és koraőszi rendezvényekre fókuszált, amelyek többségükben már a korábbi évek során hagyománnyá váltak. A jó gyakorlat megőrzése mellett azonban a szervezők minden évben „rátesznek még egy lapáttal": egy kicsit újítanak, színesítenek a kínálaton.

A büki agrárhagyományokat életre keltő aratóünnep például, melyet július 11-én tartanak, az idén már a huszonötödik lesz a sorban. Fiatalabb az előző napi etnofolk forgatag, amely ráhangolásként népzenét kínál, másképpen: ezúttal délszláv együtteseket is hívtak a magyar népi muzsikusok mellé.

dr. Németh Sándor, Spilenberg Andrea és Tóth Tamás. Fotó: Tersztyánszky Krisztina

Az igazi fesztiválhangulatot immár tizedik éve a Gyógy-Bor Napok – Büki Gasztrofesztivál hozza meg a kisvárosba. Az idén változtatnak az arculaton: a gyógyfürdő parkolójában nem sörsátrat állítanak fel, hanem napvitorlákkal alakítják családias kertté a helyszínt július 22. és 26. között. Természetesen ezúttal is lesznek boros és gasztronómiai programok és gondoskodnak a legkisebbek szórakoztatásáról is. A Büköt már-már fesztiválvárossá avató, megszokott fellépő gárdát nem lesz könnyű meghaladni, de azért megpróbálják. Itt lesz a Quimby, a Csík zenekar Lovasi Andrással, a Cimbaliband, az Ocho Macho, Szabó Balázs, az Intim Torna Illegál, Ripoff Raskolnikov és még sorolhatnánk. Az Anima, Prieger Szabolcs ígérete szerint meglepetést hoz, és az Ocho Macho frontembere is érdekes koncertet sejtetett. Több zenekar, akik most nem tudtak képviselőt küldeni a tájékoztatóra, videoüzenetben csalogattak a mozgalmasnak ígérkező júliusi napokra. A nagy nevek mellett számos kevésbé ismert előadó is lehetőséget kap a bemutatkozásra és az alternatív műfajok kedvelői is találnak nekik való programot.

Persze, lesz még sok minden más a nyáron, s a fesztiválhangulat a kora őszbe is kitolódik. Színházi és szórakoztató programok váltogatják egymást, majd augusztus 20-át magyar muzsikával, a Muzsikás Együttes és a Buda Folk Band közös fellépésével ünnepli a város. Szeptember 13-án,sikeres pályázatának köszönhetőn Bük lesz a Magyar Dal Fővárosa, ami újra neves  előadókat hoz a településre: az esti „nagyfellépő" a 30Y lesz. A helyi összefogáshoz az Agora is csatlakozik a szervezésben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!