Hírek

2015.09.30. 13:08

Lesz magyar–szlovén közös határellenőrzés Vas megyében is

Szentgotthárd – Kedden tárgyalt Szlovéniában a Vas megyei rendőrfőkapitány: közösen járőröznek a vasi és a szlovén rendőrök. Közben Szentgotthárd helyett továbbra is elsősorban Hegyeshalomnál engedik át Ausztriába a menekülteket az osztrák belügyminisztérium kérésére.

Bakos Ágnes

– Muraszombaton tárgyaltam és megállapodtunk a közös járőrözésről – mondta el dr. Tiborcz János, Vas megyei rendőrfőkapitánya Szentgotthárdon, a képviselő-testületi ülésen. Úgy fogalmazott: eddig egyenlő volt a nullával, nem közlekedtek illegális migránsok a szlovén–magyar határon.

Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy közös járőrözésbe kezdenek a teljes magyar–szlovén határszakaszon a két ország rendőrei, és valós idejű információval látják el egymást a a migrációs hullám kezelése érdekében. Dr. Tiborcz János a szentgotthárdi önkormányzati képviselők előtt elmondta: az Ausztriába tartó menekültáradat 75 százaléka Győr-Moson-Sopron megyén keresztül áramlik, a fennmaradó rész marad Vas megyére. Nem véletlenül: az osztrák belügyminisztérium azt kérte, hogy inkább Hegyeshalomba szállítsák az illegális migránsokat, ott van kapacitásuk fogadni a menekülteket.

Szentgotthárdon még mindig áll az ideiglenesen felállított sátortábor, szeptember 10. óta. Azóta egyetlen nap volt, amikor menekültek használták a sátrakat, mert várniuk kellett, amíg Ausztriába engedik őket. A Vas megyei rendőrfőkapitány szerint nincs negatív hatással a város életére az ipari parkban kialakított tábor. Már csak azért sem, mert azóta több a rendőr a városban, és már egyszerre négy katona is van a helyszínen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!