Hírek

2016.11.23. 17:20

Advent: kezdődik az ünnepi várakozás

Körkép - A közelgő hétvégén szerte a megyében föllobbannak az első gyertyák: kezdődik az advent, az ünnepi várakozás. Átnéztünk kicsit a szomszédba is.

KOSZORÚS Sőt: már a gyertyagyújtás előtt is lehet készülődni, például földíszíteni, megtervezni a koszorút. A szombathelyi Agora - Művelődési és Sportházban ma 17 órakor kezdődik a kis esti bütykölő , az advent szellemében. szombaton 9-től 12 kézműves kuckó, ahol szintén adventi díszek készülnek. A Váci Mihály Általános Iskola és AMI: pénteken 13-18 óráig családi délutánt szervez. Készülnek az adventi koszorúk, kopogtatók.

FÚVÓSOK A FŐ TÉREN Szombathely Fő terén november 25-én (péntek) 17 órakor a Savaria Szimfonikus Zenekar fúvósai adják meg az advent alaphangját, aztán tűzzsonglőrök következnek. Kinyit az adventi vásár. Az első adventi gyertyát a karácsonyi műsor után dr. Puskás Tivadar polgármester szombaton 17 órakor gyújtja meg. Vasárnap sem maradunk programok nélkül a Fő téren: lesz bábszínház és Tóth Dániel-koncert.

VÉPI FORGATAG Vépen pénteken 15 órától adventi forgatagba várják az érdeklődőket a városháza elé.

Itt az idő, ismét az Elkezdhetjük díszbe öltöztetni a szívünket
Fotó: Unger Tamás

GYERTYA HÁROMSZOR Celldömölkön november 26-án (szombat) gyújtják meg az első adventi gyertyát. Illetve gyertyákat: Izsákfán 14.30-kor a faluház előtti téren, Alsóságon 15 órakor a katolikus templom parkjában, 16 órakor a belvárosi Szentháromság téren lobbanak föl advent első fényei. Mindenütt lesznek kulturális programok is, forralt borral, pogácsával.

BÜKI FÉNYEK Bükön vasárnap 14-18 óráig tart az adventi vásár. 15-17 óráig karácsonyváró kézműves játszóházat tartanak. A kulturális programok után 17 órakor kezdődik az első ünnepélyes gyertyagyújtás.

És ez természetesen így lesz mindenütt az elkövetkezendő négy hétvégén. Mire a negyedik gyertya lángja is föllobban a közösségi koszorúkon, remélhetőleg békébe és dízbe öltözik a szívünk. (A következő hétvégék programjairól is hírt adunk.)

SZOMSZÉDOLÓ Átnéztünk kicsit Ausztriába is. Kismartonban (Eisenstadt) a hagyományos karácsonyi vásár november 25-én, 17 órakor nyílik meg és egészen december 24-éig várja a látogatókat. A sétálóutcán hétfőtől csütörtökig 11 és 21 óra között, pénteken és szombaton 10 és 22 óra között, vasárnap pedig 13 és 21 óra között tartanak nyitva a standok. Környékbeli zenekarok, kórusok is bemutatkoznak a közönségnek, de hagyományos magyar műsort is ad december 3-án 15 órától az Acélhang kórus. December 6-án a Mikulás is meglátogatja a vásárt.

FRAKNÓ várában november 25-e és 27-e között várják a vendégeket az adventi vásárra. A fraknói vásárt Ausztria legszebb karácsonyi vásárai között tartják számon, ugyanis valódi mesevilággá változik ilyenkor a környék. A vár mágikus varázsát ünnepi fényekkel teszik még meghittebbé. A vásáron kézművesek termékeit ismerhetik meg a vendégek. A gyermekekre is gondolnak: a fraknói legendákból ismert Griselda boszorkány szombaton és vasárnap is megjelenik a vár falai közt.

RENESZÁNSZ A lackenbachi kastélyban december 2-a és 4-e között szerveznek karácsonyi vásárt. A reneszánsz hangulatú kastély ünnepi díszbe öltözik, udvarán pedig a régió tradicionális kézművesei mutatkoznak be.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!