Huszonöt éve alakítottak egyesületet a sátorozás vasi szerelmesei

Mi jut eszünkbe a kempingezésről? Glédában álló sátrak, Trabantok, Wartburgok, kempingfőzőn fortyogó ebéd, üvöltő táskarádió. Szombathelyen van egy egyesület, amelyik - a szükséges változtatásokkal - a mai  napig őrzi és élteti ezt az életérzést. Igaz, a tagság átlagéletkora több mint 68 év.

Fotó: Nagy Jácint

A kezdeteket az ünnepi közgyűlésen Takács Tibor örökös tiszteletbeli elnök idézte fel. A kempingezés szerelmeseit 1965-től a Magyar Camping és Caravanning Club (MCCC) tömörítette, tervezve, szervezve a szabad élet és a jó levegő megszállottjainak mozgását. A rendszerváltás után a vasiak voltak az elsők, akik a szövetségből kiválva 37 családdal önálló egyesületet hoztak létre. Mindamellett az MCCC-vel nem szakították meg a kapcsolatot, hiszen a nemzetközi találkozókra kijutást ez a szervezet tette, és teszi ma is lehetővé.

Fotó: Nagy Jácint

A 25 év alatt a vasi kempingezők a Dunántúl talán valamennyi kempingjét végigjárták, de kirándultak az ország távolabbi pontjaira és Ausztriába is. Ott voltak a Franciaországban, Finnországban, Portugáliában, Angliában szervezett nemzetközi találkozók több ezer résztvevője között, három-négy napot utazva, lakókocsijukat nem ritkán hajón szállítva.

Fotó: Nagy Jácint

A megyei találkozóknak kezdetben Mesteri adott helyet. Az akkori polgármester annyira szívébe zárta a kempingezőket, hogy amikor 186 fővel ütöttek tanyát, inkább lekapcsoltatta a faluban az áramot, csak jusson a táborozóknak. Később sokáig Vasvár volt a törzshely, az utóbbi évtizedben pedig Badacsonylábdihegy az a táborhely, amit biztosan minden évben beillesztenek a programba. Az együtt töltött idő nem elsősorban a kempingezésről szól. A természetjárás, a játék, a sport áll a középpontban - természetesen ma már a gyerekek, az unokák bevonásával.

Fotó: Nagy Jácint

A hangulatról a lányok, Iker Tiborné, Szarka Károlyné próbáltak képet adni.

- Amikor kiderült valakiről, hogy hatvanadik születésnapja van, spontán beöltöztünk, hogy „hat tyúk" köszöntse fel. Ha unoka született, hát azt imitáltuk csecsemővel, keresztelő atyával.

Fotó: Nagy Jácint

Iker Tiborék már jóval az egyesület megalakulása előtt kempingeztek. Elmondta: sokan azért léptek be a szervezetbe, mert ennek égisze alatt könnyebben utazhattak. Először inkább keleti relációba. Tenger kellett, hát mentek a Fekete-tengerhez, Trabanttal, Daciával. A csúcs 1983 volt, amikor kijutottak a párizsi világtalálkozóra. A magyarok ott láttak először mágneskártyát.

Takács Tibor idézte fel, hogy először mindenki sátorral utazott. A következő kényelmi fokozatot a sátras utánfutó jelentette, majd jöttek a kisebb, majd nagyobb lakókocsik. A közös „hórukk"-ra már nincs szükség, az akkumulátoros kocsikat távirányítóval be lehet igazítani a helyükre. A tagság nagy része pedig ma már a klímás faházakat részesíti előnyben. A közösség azonban nem változott: mindig „egy kupacon" vannak, közös kondérban fő az ebéd, összejönnek a jó barátok.

Fotó: Nagy Jácint

Záporoztak a sztorik sárból traktorral kihúzott lakókocsikról, elősátorban szedett gombáról, vagy arról, amikor a mókához beöltözött Tibort igazi papnak hitték... A jövő azonban Havasi László elnök szerint nem biztató. Eltűnt a társadalomból a kempingező réteg. A lakókocsi vizsgáztatását, az autópályadíjat, a helypénzt sok fiatal nem engedheti meg magának. Aki pedig módosabb, az a szállodát, apartmant választja. Bár, ki tudja? Újabban feltűnnek a több hálófülkés, luxus kategóriájú sátrak... Talán jön egy nemzedék, amely újra felkapja a régi slágert: „Rettentő jó dolog a kemping"!