Hírek

2012.07.13. 07:12

Hétvégi programok Vas megyében

Vas megye - Színes programok várják az érdeklődőket Vas megyében a hét végén.

Vas Népe

KONCERT

Szombathely. A Nemzetközi Bartók Szeminárium kurzusai már megkezdődtek, a fesztivál „hivatalos” nyitó koncertjére július 13-án 20 órakor kerül sor a Bartók Teremben, a Savaria Szimfonikus Zenekar és Monica Germino hegedűművész közreműködésével, Howard Williams vezényletével. Műsoron: Bartók A csodálatos mandarion című szvitje, Louis Andriessen La Giró című darabja (ez lesz a magyarországi bemutató), Horváth Balázs I Got Riff című műve, amely a Bartók fesztivál megrendelésére készült – itt lesz az ősbemutató –, valamint John Adams művei: Nixon in China – The Chairman Dances.

Az idei Bartók Fesztivál mottója úgy szól, hogy „Bartók – Tánc minden szinten”. Ennek jegyében rendezik meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszékének és a Táncművészeti Egyetem néptánc szakos hallgatóinak estjét a Pável Ágoston Kollégium udvarán, még a hivatalos fesztiválnyitány előtt, csütörtökön 20 órától.

Július 14-én 20 órától a francia nemzeti ünnep előtt tiszteleg az a kamaraest, amelynek a Szombathelyi Képtár ad helyet, és amelyen Pusker Júlia (hegedű), Mérei Tamás (gordonka), Szűcs Péter (klarinét) és Rohmann Imre (zongora) működik közre. Műsoron: Debussy: Rapszódia klarinétra és zongorára, Pascal Dusapin: Ohé, Ravel Duó hegedűre és csellóra, valamint Messiaen: Quator pour la fin du Temps című műve.

Július 15-én 16 órakor a jáki műemléktemplomban ad fesztiválkoncertet Lakatos György fagottművész, együtt volt tanítványaival.

Ugyancsak július 15-én, 20 órakor a szombathelyi Weöres Sándor Színház nagytermében lép föl az Amadinda ütőegyüttes: a koncert ezúttal John Cage születésénak 100. évfordulóját ünnepli.

Sárvár. Nádasdy-vár, kamaraudvar: 13–14-én, pénteken és szombaton Nyáréj Fesztivált rendeznek Tóth Ferenc „Virsli” emlékének ajánlva. Fellépők pénteken: The Doors-tribute, B.A.D., Praha, Spóra, Skent, Violet Eye; szombaton: Obszidián, Atakám, Scage, Lunchbox, Az Orr, Wakachuka, Spin Bacters. Kapunyitás: mindkét nap 18.30-kor.

Nádasdy Ferenc Múzeum díszterme: 15-én, vasárnap 19.30 órakor Chris Jarrett zongorakoncertje kezdődik.

 

SZÍNHÁZ

Sárvár. Nádasdy-vár szabadtéri színpada: csütörtökön 20 órakor a Ma` mint` Ti színjátszó csoport várja ismét a közönséget. Charles Dickens regénye alapján, Lionel Bart zenéjének felhasználásával és saját koreográfiával a Twist Oliver című zenés darabot adják elő.

Kőszeg. Július 13-án (pénteken) 20.30-kor kezdődik a várszínház idei nagybemutatója: Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című „halas-csipkés” komédiáját Znamenák István vitte színre, sok zenével, mai hangszerelésben. A szereplők között találjuk Pogány Juditot, Gazsó Györgyöt, Epres Attilát, Bánfalvi Esztert, Nagy Marit, Parti Nórát, Hollósi Frigyest.

RENDEZVÉNYEK

Szombathely. Termálfürdő (Bartók Béla krt. 41.): az Éjszakai fürdőzés című rendezvénysorozatban ma az Üvegtigris 3., jövő csütörtökön pedig a Sorsügynökség című filmet vetítik. Kapunyitás: 20 órakor. Kedvezőtlen időjárás esetén a programot egy héttel később rendezik.

Agora–Savaria Filmszínház, terasz: 28-áig szombatonként 21.30 órakor kertmoziba várják a filmkedvelőket. Most szombaton a Vicky Cristina Barcelona című amerikai– spanyol romantikus filmet vetítik.

Egyházashetye. Művelődési ház: a XXI. Hetyei Nemzetközi Művészeti Napok zárásaként csütörtökön 11 órakor kiállítás nyílik.

Celldömölk. Vulkán Gyógy- és Élményfürdő: 13- án, pénteken 21–01 óráig éjszakai strandparti, retro diszkó és karaoke várja az éjszakai fürdőzés szerelmeseit.

Balogunyom. Sportpálya és környéke: 13–14-én, pénteken és szombaton falunapi programokra várják az érdeklődőket. Pénteken 21.30-as kapunyitás után Delta-buli lesz. Szombaton 10 órakor makettkiállítás nyílik a polgármesteri hivatal nagytermében, 14 órakor Sárvár Város Mazsorett Együttesének felvonulása kezdődik a Kanona Band kíséretében. 15 órakor megnyitó, majd fellép a Savaria Táncsport Egyesület, fővárosi színművészek operettműsort adnak, utánuk gyermekműsor lesz. Közben labdarúgó-mérkőzés kezdődik, 18 órától pedig gulyásparti zárja a rendezvényt.

Kőszeg. 14-én, szombaton a Kul-Túra sorozatban a kőszegi Kelcz-Adelffy utca históriáját ismerhetik meg az érdeklődők. Somogyi György 10.30-kor várja a résztvevőket a Tourinform iroda (Rajnis u. 7.) előtt.

Szentgotthárd. Színház melletti tér: 14-én, szombaton 19.50-es kezdéssel rendezi meg a Pannon Kapu Kulturális Egyesület a XXXIII. Hopplá Fesztivált. Fellépők: Belmondo, Zaporozsec, Save As, 2FM, Drinking Pigs, No Para, Fehérholló, Riválisokk.

Bükfürdő. Gyógy- és Élménycentrum parkolója: 14- én, szombaton a XIX. Büki Ünnepi Napok – Aratóünnep programjában 13.30 órától lesz gyermeksarok, népi és ügyességi játékok, kirakodóvásár, felvonulás, kézi kaszás aratóbemutató, a Boglya Népzenei Együttes koncertje, majd aratóbál a Kvarc együttessel. 15-én, vasárnap 13.30-tól rendezik az I. Répcementi Etnofolk Forgatagot. Szintén gyermeksarok várja a kicsiket, de lesz még kézműves vásár, 15 órától pedig zenei programokon szórakozhatnak a résztvevők.

KIÁLLÍTÁS

Szombathely. Egyházmegyei Könyvtár: „Az illusztrált könyvek varázsa” című kiállítás várja az érdeklődőket. Megtekinthető az alábbi tárlatvezetési időpontokban: csütörtökön 9.00, 11.00 és 13.00 órától, pénteken 9.00, 11.00, 13.00 és 15.00 órától. Július 16–27-éig zárva lesz a könyvtár.

Kőszeg. Hotel Írottkő aulája: a Kőszegi Csók István Művészkör születésnapi kiállítássorozatából Tölgyesi Ildikó, a művészkör tagjának „Örömfestés az Én világom, avagy 756 hónap” című tárlata július 13-áig látható. 14-én, szombaton 17 órakor lesz a művészkör újabb kiállításának megnyitója. Szabadfi Marianna „Színek világa, avagy 696 hónap” című tárlata augusztus 17-éig.

Szentgotthárd. Pável Ágoston Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Múzeum: kedd–szombat 11–15 óráig. Színház, aula: a VHS Fotoclub Güssing fotókiállítása július 20-áig tekinthető meg.

Vasvár. Helytörténeti Múzeum: csak előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Nagy Gáspár Kulturális Központ, Castrum Galéria: „Kalapalávaló” címmel gyűjteményes kiállítás látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!